2023. november 29., szerda

Őszi tárlat

A VirágJuditGalériában párhuzamosan zajlott a Zsolnay aukció mellett az Őszi aukció is. Sok remekművet csodáltam meg. Örömet okozott, ha kitaláltam már messziről a festő nevét.
Ezen a kirakatbeli ábrán látszik, hogy a Galéria 25 éves, és mikor, melyik alkotás kelt el a legtöbbért. 2021-ben Csontváry Koszta Tivadar - Titokzatos sziget című remekének 460 millió Ft volt a leütési ára.
Tetszik, hogy a kiállítások pazarul vannak megkomponálva, képekkel, idézetekkel, leírásokkal, az alagsorban a fekete falak és a különleges világítás, kiemeli az alkotásokat.
Moholy-Nagy László - Kompozíció három körrel (1946)
Moholy-Nagy László a nemzetközi avantgárd legjelentősebb magyar származású alkotója, igazi kuriózum, ha felbukkan 1-1 alkotása. Egyik utolsó műve került kalapács alá, 20 millióról indult, 22 millió forintért kelt el.
Mednyánszky  László - Téli alkony (Hegyi tó) című tájképe 10 millióról indult, végül 17 millió forintot adtak érte.

Paál László mindössze 33 évet élt, a fiatalon elhunyt művész nevét így is a legnagyobb 19. századi magyar festők között emlegetik. A Naplemente című, múzeumi kvalitású olajfestménye Paál egyik fő műve, az alkotásért 80 millió forintot adtak az árverésen. Kikiáltási ára 65 millió Ft volt
Scheiber Hugó 1926 körül alkotott avantgárd remekműje, a Stadion 24 millió forintról meg sem állt 50 millió forintig. A kép legutóbb 1986-ban bukkant fel aukción, akkor Sotheby’s kínálta eladásra New Yorkban.
Gulácsy Lajos - Vándor család (1914)
Kikiáltási ár: 8 millió Ft
Borbereki Kováts Zoltán - Tükröződések
Kikiáltási ár: 380 ezer Ft
Scheiber Hugó (1873-1950) - Táncosnő
Kikiáltási ár: 3,2 millió Ft
 
Munkácsy Mihály 
 Krisztus, Tanulmányrajz a Krisztus Pilátus előtt című festményhez
Kikiáltási ár: 600 ezer Ft

Vaszary János - San Remo - Balkonon (1937)
Kikiáltási ár: 1,4 millió Ft
Vaszary János - Kalapos hölgy
Kikiáltási ár: 1,4 millió Ft
Rippl-Rónai József - Az ostendei lóversenytér (1901)
Kikiáltási ára: 46 millió Ft
Fehér László (1953-) Fiú léggömbbel
Kikiáltási ár: 4 millió Ft

Czene Béla - Pihenő
Kikiáltási ár: 1 millió Ft
Gulácsy Lajos - Bar Gigiben
Kikiáltási ár: 1 millió Ft
Marczell György - Olasz lány  (1972)
Kikiáltási ár: 550 ezer Ft
Bornemisza László - Skandináv mese 2. (1967)
Kikiáltási ár: 2,8 millió Ft
A két közeli kép
Kádár Géza - Parkban, 2,8 millió Ft,
Nyilasi Sándor - Locsoló asszony, 650 ezer Ft kikiáltási áron
 
 Pásztor János - Ülő akt
Kikiáltási ár: 1,2 millió Ft

Spitzer Emánuel (Spitzer Manó) 
Pánik a pályaudvaron (Vasúti szerencsétlenség), 1883
Kikiáltási ár: 6,5 millió Ft
 Bruck Lajos - Elegáns hölgy műteremben (1877) 
Kikiáltási ár: 750 ezer Ft
Böhm Pál - Kislány (1873)
Kikiáltási ár: 180 ezer Ft
Előtérben, Tornay Gyula - Háremjelenet 2,6 millió Ft kikiáltási áron
Ha egy képet választhattam volna Mednyánszky László, Téli alkony hatalmas, meseszép festményét jelöltem volna meg. Bár több kedvencem volt......
181 műalkotást lehetett itt megszemlélni, nehéz is volt egyszerre befogadni mindet. Azt hiszem az a legjobb, ha tájékozódik az ember a katalógusból, mielőtt megnéz egy ilyen tárlatot. Egy laikus, hirtelen nem is tudja mi a kuriózum.
Sajnos csak a különlegesen kiemelkedő festmények leütési árait hozta nyilvánosságra a Galéria.

2 megjegyzés:

  1. Azért csendben elgondolkodtam, kinek, miért éri meg 460 milliót kiadni egy képért? Mi hajtja, hogy elmondhassa az ő tulajdonában van? Csak ő fogja látni, nyilván nem mutogatja utána, illetve jobb esetben néha odaadja egy kiállításra?
    Isten látja lelkemet, nem irigylem, kit mi tesz boldoggá, kinek mi a hobbija.
    Azt szoktam mondani, "paraszt" az én gondolkodásom ilyenek terén, úrnak születni kell 😄
    Amúgy némelyik festménynek utána néztem, amelyek az általad bemutatottak között van és érdekesnek, szépnek találtam 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Befektetés, a gyűjtő szenvedély mellett. Sajnos én is csak gyönyörködni járok a galériákba. :D Most is alig várom, hogy láthassak két kiállítást, ahol megint kuriózumokat lehet megnézni.

      Törlés