Budapest első neoromán temploma. Épült 1867-1879 között. 1879-ben szentelték fel Assisi Szent Ferenc tiszteletére. Vörös téglával és sóskúti kővel burkolták. Korának legjobbjai dolgoztak rajta: az építész Ybl Miklós, a festők Than Mór és Lotz Károly, az orgonaépítő Országh Sándor.
A II. világháborúban a templom súlyosan megsérült, a falak és boltozatok
eredeti díszítőfestése, valamint az ólomüvegezett ablakok
megsemmisültek. Az 1956-os forradalom során újból súlyos sérüléseket szenvedett, hiszen a környék harcok színtere volt.
A templom felújítása 2017 és 2022 között zajlott.
Kívülről már fotóztam, így pár 2025-ben készített képet is megosztok
Fent Szász Gyula alkotta Assisi Szent Ferenc szobra
Fessler Leó - Krisztus dombormű, a könyv lapjain „EGO SUM VIA ET VITA” (Én vagyok az út és az élet)
Grantner Jenő - Jézus Szíve és Szűz Mária szobrai
Strobl Alajos - Assisi Szent Ferenc (1927)
Assisi Szent Ferenc (1182-1226), a ferencesek rendjének alapítója és a klarisszák társalapítója. A római katolikus egyház szentként tiszteli Az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje. Az életéről számos legenda terjedt el. Egyes források szerint prédikált
az állatoknak is, akik értették a szavait. Éppen ezért a különféle
ábrázolásokon, festményeken, szobrokon az alakja gyakran látható
állatok, elsősorban madarak társaságában.
Az állatok világnapját 1931 óta Szent Ferenc emléknapján, október 4-én ünnepelik.
Szűz Mária a gyermek Jézussal, Szent József mozaikképek, alkotójuk ismeretlen
Szt. József kis Jézussal
Mellvédjén a négy evangelista (Máté, Márk, Lukács, János) Fessler Leó tervezte
Szent Gellért püspököt ábrázoló üvegablak, Walherr Gida készítette 1885-ben. Fájdalmas Szűzanya
Dávid, amint legyőzi Góliátot
Vizeskancsót tartó nőalak
Szt. László-mellékoltár, Szt. László vizet fakaszt a sziklából
Tabernákulum
Jézus megáldja a halakat
Szárnyas ökör (Lukács evangelista)
Szt. Erzsébet, Szt. Adalbert, Szt. Margit
Szárnyas oroszlán (Márk evangelista)
Szent István-mellékoltár, Szent István alamizsnát oszt
Itt látható Magyarországon először világi (nem szentté avatott) történelmi alak templomi falfestményen. A templom szentélyében megörökítették Hunyadi Jánost is.
Lotz Károly: Hunyadi János utolsó áldozása.
A templomtérben Thék Endre asztalosmester berendezési tárgyai (padok,
gyóntatószékek, egy persely), Jungfer Gyula lakatosmester kovácsoltvas
korlátjai
Keresztút stációi
Spanyolországból került Prágába, Polixéna, Lobkovitz cseh herceg felesége kapta nászajándékul. A prágai karmelitáknak ajándékozta, e szavakkal. Itt hozom önöknek legdrágább kincsemet e földön tiszteljék buzgón és nem fognak hiányt szenvedni!
Ferenczy Béni - Szent Antal-szobra
Assisi Szent Ferencnek a hamvaiból vett ereklye, amelyet
1884-ben Dosztál Gaudenc, a pesti ferences kolostor házfőnöke, későbbi
tartományfőnök hozott Rómából. A talpas ereklyetartót a Kriszta és Leitner-cég
készítette, a Bakáts téren lakó Kovács József adományából. Minden évben
egyszer, október első vasárnapján, a templom búcsúünnepén az ereklye
elhagyja a falfülkét, a miséző pap áldást oszt vele.„Húgocskáim, madarak! Ti igen sokkal tartoztok a Teremtőnek, azért
mindig és mindenütt kötelesek vagytok dicsérni őt. Mert kétszeres, sőt
háromszoros ruházattal látott el benneteket; szabadságot adott nektek,
oda röpülhettek, ahová akartok; Noé bárkájában megőrizte fajotokat, hogy
ki ne vesszetek...."Az épület alá altemplom is épült, amelyben már 1870-től tartottak a szentmiséket. Sajnos ezt nem láttam, így valószínű elzarándokolok még ide.