2023. november 7., kedd

Őszi pompa

 Várkert Bazár 
Egy szép őszi napon november elején, csodás fényekkel
József nádor nyomában 
Habsburg-Lotharingiai József Antal főherceg több mint fél évszázadig tartó (1796–1847) kormányzását és a hozzá kötődő helyszíneket láthatjuk itt. A tablók egyik oldalán Kárász Karolina, a Várkapitányság fotográfusának jelenkori képei láthatók, míg a másik felén korabeli metszetek. 
Ferenc császár gyakran csak „a vén Rákócziként” emlegette öccsét, utalva rá, hogy József nádor igen messzire is hajlandó volt elmenni a magyar rendek támogatásában.
 
Bíbor keretben
Különleges dísze a kertnek az oszlopokra futtatott pirosra színeződött vadszőlő
A Gellért-hegy még szinte zöldben
2020-ban és 2015-ben, itt írtam róla>>>>>

2 megjegyzés:

  1. Szokás szerint gyönyörűek a fotóid 😍 februárban jártunk arra, hàààt, akkor nem a színek voltak túlsúlyban☺️
    Decemberben tervezünk egy pesti utat, ott alszunk majd a lányom lakásában, csak úgy a magunk kedvére sétálgatunk az adventi vásárban, kinéztünk egy túraútvonalat a hegyekben, meglátjuk mit sikerül megvalósítani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remek lesz, biztos vagyok benne. Olvastam, hogy már november 17-től nyitnak az adventi vásárok. Kíváncsian várom a túrátokról a beszámolót!

      Törlés