A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gondolat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gondolat. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. május 24., hétfő

Próbálkozom

 Ez a kép kifejezi a lelkivilágomat.

Próbálok visszatérni a megszokott életemhez. Tragédiák sorozata ért. Elvesztettem szeretett szüleimet, egy hónap leforgása alatt. Idősek, betegesek voltak már, a vírust is elkapták, amiből úgy tűnt kigyógyultak, de ez csak a látszat volt. Az elmúlt hónapok fájdalmát leírni nem tudom......ez a kép kifejezi. A temetőben található Sesztina emlékmű, amely egy ketté tört tölgyfa mellett álló fájdalmas arcú nőt ábrázol, amire véletlenül bukkantam temetői kényszerű sétáim során. Közben a városban újra éledt a természet, ez gyógyír volt sajgó lelkemnek. Meg-megálltam egy-egy fotó erejéig.

Legfőbb múzsám az Édesanyám volt, akinek az egész blogot kedvvel szerkesztgettem, ő már nem mozdult ki otthonról. Reggelente boldogan nézegette, miről írtam, merre jártam, milyen képeket készítettem, így valamennyire ő is részese lehetett útjaimnak, élményeimnek.

Most már nincs aki rendszeresen olvasgassa az írásaimat. Majd az idő eldönti, hogy lesz-e kedvem tovább folytatni. Fotózgatni még mindig szeretek, igaz most csak a telefonom volt kéznél, azóta nem is töltöttem fel a fényképezőgépemet. Egyelőre vissza kell nyernem valahogy az életkedvemet.

Annyira hiányoznak! 
Ez a határtalan fájdalom nem múlik, csak erősödik!

2020. december 13., vasárnap

Adventi gondolatok

Az életednek négy legfontosabb pontja, a sarkalatos erények, aminek megléte az igazán boldog élet titka

  Bölcsnek kell lenni .
Az első erény a bölcsesség. A bölcsesség arról szól, hogy mennyire hallgatsz a saját belső hangodra, ami megsúgja az irányt. Ha nem figyelsz rá, akkor tele leszel félelemmel és kétséggel. Ha megtanulsz hallgatni az intuíciódra, akkor bármit elérhetsz az életedben, hiszen rá fog vezetni a helyes útra. Erről szól Advent első hete.

   
Őszintének kell lenni.
A második erény az igazságosság. Az igazságosság arról szól, hogy mennyire vagy őszinte magadhoz, és ezáltal másokhoz. Ha az ember nem őszinte önmagához, akkor soha nem fogja azt érezni életében, hogy elérte, amit akart, mert becsapja magát és olyasmivel tölti az idejét, ami nem méltó önmagához. Erről szól Advent második hete.


  Erősnek kell lenni
A harmadik erény a belső erő. Van az életedben egy vállalt küldetés, egy olyan feladat, ami egész élet során elkísér. A belső erő arról szól, hogy mennyire vagy hajlandó alávetni az életed ennek a vállalt küldetésnek. Ez sokszor úgy tűnik lemondással jár, de ez koránt sincs így, hiszen elfogadni a feladatunkat és ezáltal úrrá lenni minden más vágyon, ami letérít erről az útról a legnagyobb erő és boldogság forrása. Erről szól Advent harmadik hete.


  Mértékletesnek kell lenni.
A negyedik erény a mértékletesség. A mértékletesség valójában arról szól, hogy képessé kell válni folyton fejlődni, megújulni, azáltal, hogy a végletek helyett megtaláld a feladataidban a mindenkori arany középutat, vagyis azt a helyes arányt, aminek segítségével kiegyensúlyozottan élheted az életed. Meg kell tanulnia egyik lépcsőfokról a másikra lépni, ami mindig fejlődést hoz az életedben. Erről szól Advent utolsó hete. 
 
A négy adventi hét misztikuma, ennek a négy sarkalatos pontnak a megvizsgálásában áll, vagyis meg kell nézni, hogy azokon a területeken az életedben minden rendben van e.

       (Karsay István)

2020. október 8., csütörtök

Máris?

A soroksári IKEA-ban meglepve láttam, hogy  már megjelentek a karácsonyi dekorok. Eddig keményen távol tartottam magam a művirágoktól, de ezek annyira szépek!
Sajnos nem tudtam kedvemre bámészkodni, nem is vettem semmit.....
Azért kutyafuttában lőttem pár képet a telefonommal
A kedvenc karácsonyi színeim (piros-fehér-zöld) dominálnak :))
Hű-ha mindjárt itt a karácsony!
Úgy érzem, hogy rohamtempóban fut az életem.........

2020. július 27., hétfő

Mára

"Én még nem ...
Én még nem adom fel, szárnyalok. Én még élek, néha még futok, néha már nem rohanok. Csak megyek az úton, és ha kereszteződéshez érek, hagyom, hogy a szívem irányítson.

Én még igen...
Én még élek, még akarok szeretni, én még sok boldog pillanatot akarok, én még utazni vágyom, én még táncolni akarok az esőben, stoppolni akarok az országúton, elfeküdni egy virágos réten. Ölelni akarom azokat, akiket szeretek, sikítani akarok egy hullámvasúton, látni a világ csodáit, piramist látni és hegyeket mászni, új kultúrákat megismerni, én még ÉLNI akarok !

Én már nem ....
Én már nem félek, nem félek az egyedülléttől , nem félek attól, hogy nem kellek, nem akarok félni attól, hogy fájni fog, én csak élek, ha kell őrülten, ha kell kockáztatva, minél több saját pillanattal, ami mind az enyém.

Nem rohanok, nem futok, vagy ha igen, néha megállok, hogy körülnézzek, van-e mellettem valaki."

Ismeretlen

 Kép forrása: Pinterest, Gaëlle Boissonnard

2020. március 12., csütörtök

Félek!

Belecsöppentünk egy világjárvány kellős közepébe......
Féltem drága gyermekeimet, családom minden tagját!
Nem tudjuk mit hoz a holnap?
Túléljük-e?
Ma nem tudtam örülni a gyönyörű kék égnek, friss tavaszi szellőnek sem.......
Félek!

Szabó Lőrinc: Szél hozott, szél visz el

Köd előttem, köd mögöttem,
Isten tudja, honnan jöttem.
Szél hozott, szél visz el.
Minek kérdjem, mért visz el?

Sose néztem, merre jártam.
A felhőkkel kiabáltam.
Erdő jött, jaj be szép!
Megcibáltam üstökét.

Jött az erdő, nekivágtam.
A bozótban őzet láttam.
Kergettem, ottmaradt,
Cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,
Csak szeretőm megmaradjon.
Szeretőm a titok,
Ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,
Köd előttem, köd mögöttem.
Szél hozott, szél visz el.
Bolond kérdi, mért visz el.


 (Kép forrása: Pinterest)

2019. május 17., péntek

Gyáván élni.....

Elgondolkoztatott ez az írás, azt hiszem láttam is ezt a filmet, amiről szó van....

Popper Péter:

Ha valaki elkezd magával spórolni, akkor megette a fene az életének a minőségét. Nem lehet spórolni!
Vagyis rizikót kell vállalni! Igenis fel kell vállalni a kockázatokat!
És én még sok-sok évvel ezelőtt ebben a teremben meséltem el - de lehet, hogy nem -, de akkor is elmesélem, mert egy makacs nyuszi vagyok, hogy rám nagyon fiatalon, tényleg nagyon sokat hatottak könyvek és filmek az én - úgy mondanám tudományosan - személyiségfejlődésemre.
Egy francia film, amiről ma már semmit nem tudok, csak azt, hogy arról szólt, hogy van egy marha jól kereső banktisztviselő, és annak a családja: feleség, két gyerek, szenilis nagypapa (nyálát csurgatja), lebénult nagynéni.
És ő tartja el, ő a tengelye az egész családnak.
És akkor jön egy influenza járvány és ő is megkapja az influenzát és vele mindent, ami ilyenkor a családfőnek jár: tehát madártejet, limonádét, stb.
Nagyon gondosan ápolják.
Meggyógyul, az influenzának már híre s hamva sincs, de köhécsel.
És a köhécselése megmarad.
És akkor a végén elmegy - van egy gyerekkori orvos barátja - és azt mondja:
- Te, mi a fene van velem? Már rég elmúlt az influenzám és még mindig folyton köhögök!
Az orvos küldi ide - küldi oda vizsgálatra (előre-hátra), és egy délután leülnek és azt mondja az orvos:
- Nézd, gyerekkori barátok vagyunk. Te egy erős ember vagy! Én téged nem akarlak becsapni. Tüdőrákod van.
Nagyot hallgatnak, aztán a pasi elmegy - megy a boulevard-okon és tárgyal az Istennel.
És azt mondja:
- Nézd, Uram! Én elfogadom, hogy ennyi időt mértél ki nekem.
(Megkérdezte az orvost, hogy: mennyi időm van hátra? Hát, azt nem lehet tudni, mondta az orvos, de olyan hat-nyolc hónapot még talpon maradhatsz.)
És azt mondja az Istennek:
- Én elfogadom, legyen 6-8 hónap. De ez legyen csak az enyém! Ezt én senkivel nem osztom meg.
És úgy érzi, hogy a Jóisten rábólintott, bemegy a bankba, kiszedi az összes pénzüket. Nem szól a családjának semmit, elutazik Marseilles-be.
A Marseilles-i kikötőben, egy ilyen lebujban kivesz egy szobát és elkezd ott élni.
És egyszercsak kinyílik előtte a világnak egy teljesen más része, amit ő nem ismert: matrózok, csempészek, bűnözők, kurvák, férfi prostituáltak - azoknak a világa, ahol másfajták a kapcsolatok, másfajták a barátságok, másfajták a szerelmek.
És ő egyik ámulatból a másikba esik.
Aztán átmegy Észak-Afrikába, ahol még különbeket lát, valami egészen mást, mint amit ő az európai fővárosokban megszokott.
És így telik el 5-6-7-8 hónap, és ő még mindig talpon van.
És akkor visszamegy Párizsba.
Fölkeresi az orvos barátját és azt mondja neki:
- Te ide figyelj! Vizsgálj már meg, hogy hol tart az én daganatom? Hát még mindig egész jól vagyok, pedig már elmúlt 8 hónap!
És nézi őt a haverja és azt mondja csendesen:
- Jó, hát akkor mondok neked valamit! Sose volt tüdőrákod.
De láttam, hogy hogyan élsz, bebetonozva egy kispolgári családnak az életformájába; ami neked rettenetesen szűk, amiben szenvedsz, és rájöttem arra is, hogy te olyan hülye vagy, hogyneked egy halálos ítélet kell ahhoz, hogy ki tudd magad szabadítani ezekből a bilincsekből.
Jött egy alkalom és én meghoztam neked ezt a szívességet.
És? Mi történt?
Minden ember túlbecsüli magát!
A családod megvan.
A gyerekek már iskolába járnak, a feleségednek már udvarolnak. A nagypapa nyálzik. Stb. Minden... minden rendben van!
Kibírták nélküled az életet!
Ennyi a tanulság!
Nem kell olyan hülyének lenni, hogy egy halálos ítélet kelljen ahogy, hogy valaki merjen a szíve és a saját törvényei szerint élni.
Itt a vége a dolognak tulajdonképpen azzal, hogy nem szabad gyáván élni - én ezt nagyon komolyan mondom -, ugyanis az ifjúság, a fiatalság elhoz alkalmakat, kalandokat, érdekes helyzeteket, amiket ki lehet kerülni, csak tudni kell, hogy
SOHA TÖBBÉ NEM JÖNNEK VISSZA!

2019. május 8., szerda

Égi szeretteinkhez.....

Ti,
akik
csillagok 
útján jártok,
szerető szívvel 
emlékezem rátok.
Életemből felidéztek,
Sok emléket: meseszépet.
Amikor én gyertyát gyújtok,
gondolatban velem vagytok.
Gyertya lángja égig emel,
körbefon, és 
fénnyel 
ölel.

2018. március 29., csütörtök

Az utólsó vacsora estjén

"A harangok Rómába mentek"
 
Kép forrása: Pinterest

2017. október 3., kedd

Bizonytalanság

Pár nap múlva eldől a sorsom

Vajon mi vár rám?

2017. február 13., hétfő

Bizakodom

Sajnos megint életünk helyszíne lett a Klinika :((
"Egy kórház valóságos külön világ! Mennyi szenvedés, halál, de gyógyulás és élet is zsúfolódik egy épület falai közé! Az emberek sorsa az orvos kezében van - élet és halál felett dönthet. Az ilyen feladathoz csakis kellő alázattal és felkészültséggel lehet hozzáfogni."
Fábián Janka
Keresem a fent említett kellő felkészültséget és alázatot, de sajnos nem tapasztalom, csak a kiszolgáltatottságot és embertelenséget.
 A természet sem akar még megújulni
 Bizakodom, gyógyulj meg Drága Édesanyám!!

2015. június 24., szerda

Életre kelt kastélyok

Dédnagymamám Dégenfeldéknél volt házivarrónő és komorna, egyik fia feljegyzése szerint.
Így hazafelé útba ejtettük a Tarcali Dégenfeld-kastélyt, Tokaj mellett. Jelenleg szállodaként üzemel. Sétáltunk egyet a gyönyörű parkjában.
 Szőlőbirtok a kastély körül
Ezt követően megálltunk a téglási Dégenfeld-kastélynál is. Meglepődve láttuk, hogy gyönyörűen felújították. Rendezvényközpont lesz benne. Még nem látogatható, így csak távolról tudtam fotót készíteni róla.
Itt egy link a Dégenfeld családfáról. A második oszlopban levő családra gyanakszom Dédnagymamám kapcsán, Jászkisér miatt.

2015. április 2., csütörtök

Megszívlelendő

Tanuljunk belőle, mert okos gondolatok...........

45 ÉLETLECKE EGY 90 ÉVES ÖREGTŐL

1. Az élet nem korrekt, de még mindig jó.
2. Amikor elbizonytalanodsz, tégy meg egy apró lépést!
3. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne élvezzük.
4. A munkád nem gondoskodik rólad, amikor beteg vagy. A családod és a barátaid igen.
5. Ne vásárolj olyan dolgokat, amikre nincs szükséged!
6. Nem kell minden érvelésben győzz. Légy hű magadhoz!
7. Sírj másokkal! Sokkal gyógyítóbb, mint egyedül.
8. Rendjén van, ha Istenre dühös vagy. El tudja viselni.
9. Arra gyűjts, aminek értelme van!
10. Amikor a csokoládéról van szó, az ellenállás hiábavaló.
11. Békülj ki a múltaddal, így nem rúgja szét a jelenedet!
12. Hagyd, hogy a gyerekeid lássanak sírni!
13. Ne hasonlítsd az életedet másokhoz! Nem tudhatod, hogy miről szól az ők életük.
14. Ha egy kapcsolat titkos kell legyen, nem kéne benne legyél.
15. Minden meg tud változni egy szempillantás alatt… De ne aggódj, az Isten soha nem pillant.
16. Végy egy mély lélegzetet! Nyugtatja az elmédet.
17. Szabadulj meg minden felesleges dolgodtól! A zűrzavar minden értelemben lehúz.
18. Ami nem öl meg, az megerősít.
19. Soha nem késő boldognak lenni. De ez tőled függ és senki mástól.
20. Ha arra kerül a sor, amit szeretsz, ne fogadd el a nem választ!
21. Égesd a gyertyákat, használd a vasalt terítőt, viseld a díszes fehérneműt! Ne őrizd őket a különleges alkalmakra! A mai nap is különleges.
22. Készülj fel, aztán indulj el!
23. Most légy excentrikus. Ne öregségedre akarj rózsaszínt hordani.
24. Az agy a legfontosabb nemi szerv.
25. Senki sem felelős a boldogságodért, csak te.
26. Értelmezz át minden ún. szerencsétlenséget a következő kérdéssel: „Öt év múlva fog ez számítani?”
27. Mindig válaszd az életet!
28. Bocsáss meg, de ne felejts!
29. Nem a te dolgod, hogy mások mit gondolnak rólad.
30. Az idő majdnem mindent meggyógyít. Adj időt az időnek!
31. Mindegy, hogy jó vagy rossz a helyzet, az meg fog változni.
32. Ne vedd magad túl komolyan! Senki más nem teszi.
33. Higgyél a csodákban!
34. Az Isten önmagától és önmagáért szeret, nem azért, hogy mit tettél vagy mit nem tettél.
35. Ne vizsgálgasd az életet! Állj neki és hozd ki belőle a legtöbbet most!
36. A megöregedés veri a halj meg fiatalon alternatívát.
37. A gyerekednek egy gyermekkora van.
38. Semmi sem számít a végén, csak az, hogy szerettél.
39. Menj ki minden nap! A csodák mindenhol várnak rád.
40. Ha mindannyian egy halomba dobnánk a problémáinkat és meglátnánk a többiekét, a miénket visszavennénk.
41. Az irigység időpazarlás. Fogadd el amid van és ne azt, amire úgy gondolod, hogy szükséged van.
42. Nem számít, hogy érzed magad, állj fel, öltözz fel és menj ki az emberek közé!
43. Lazíts!
44. A legjobb rész még hátravan…
45. Ha nincs is csokorral átkötve, az élet attól még ajándék.


Forrás: internet

2015. február 25., szerda

Eseménydús napok

Hú, hát rengeteg élményben és munkában volt részem az elmúlt tíz napban, hétvégén egy örömteli diploma megszerzési ünnepet tartunk. Ez az oka, hogy elhanyagoltam kissé a blogomat, lesz miről beszámolnom...
A kis ünnepeltünk nagyon jól érezte magát itthon, végre birtokolhatta egyedül a családi házat, és járhatott a kulináris élményekben gazdag Nagyi kifőzdéjébe. :))
Karácsony óta nem volt itthon a másik kis Drágánk. Végre hétvégén megint együtt lehetünk. :))

2015. január 29., csütörtök

2014. december 29., hétfő

Életem végéig...

Egy kis üveg vízért nagyon drágán megfizetek, egy életen keresztül, mint mikor az ember cipel egy terhet magával.... és soha nem tudja azt már letenni.
Fájdalmas, ha egy rossz tettem rendszeresen az orrom alá dörgölik.
Még fájdalmasabb, ha az emberhez közel álló egyén teszi ezt, évente többször.
A legborzasztóbb az volt, amikor a gyerekeim előtt szégyenítettek meg ezzel.
Egy afrikai országban voltunk, lehettem úgy 19 éves, ahol vettek nekem, városnézés közben, egy kis üveg vizet. (Akkor még nem volt saját pénzem) Nagy volt a hőség, így a vizemet beosztottam, nem ittam meg azonnal, hanem cipeltem magammal. Akitől kaptam, az megitta az övét, majd elkérte az enyémet.
Bizony én nem adtam oda....sajnos......!!!!
Azóta ezt állandóan a szememre vetik, hogy a hőségben nem adtam vissza a vizet.

Nem volt szép - belátom - ma, felnőtt fejjel - nem tennék ilyet, semmiképp!

Bár mióta gyerekeim vannak, más megvilágításban látom ezt.
Ha veszek vizet, és a hőségben megiszom az enyémet, biztos, hogy semmi szín alatt nem kérném el a gyerekeimnek vásárolt vizet, hogy szomjazzanak inkább ők, csak én enyhíthessem a szomjamat.

Közben a felemlegetett történet már odáig dagadt, hogy az én hónom alatt két flakon víz volt (abban az időben kis üveges vizek voltak, a literes kiszerelés és a műanyag még nem terjedt el), és a sivatag kellős közepén csak nekem volt vizem, mellettem szomjan halt mindenki.......
Micsoda gonosz ember vagyok!!!

2014. december 28., vasárnap

Hosszú két hónap

Irány London.....Jaj.......megint nem látjuk a gyereket két hosszú hónapon keresztül.
Egy kis úti készülődés, ingek garmadával....

2014. december 21., vasárnap

Szeretet lángja

Eljött Advent negyedik vasárnapja is....
Kívánom, hogy legyen a szívemben szeretet mindenki iránt.....!
Legyen békés, boldog karácsonyunk!

(Kép forrása: Pinterest)

 

2014. december 18., csütörtök

Otthon-itthon

A párom találkozott egy ismerősével, ő mesélte, hogy mindig elutaznak karácsonykor egy jó szállodába, ahol felkészülten várja őket a karácsony, minden díszben, finom ételek-italok, ők nyugodtan pihenhetnek és ünnepelhetnek. Hirtelen én is ehhez éreztem kedvet, mert bár imádom a karácsonyt, de rengeteg munkával jár. Kitakarítani a lakást, ünnepi hangulatot varázsolni, bevásárolni, sütni-főzni, ajándékokat csomagolni, fát díszíteni.....hatalmas munka....de az alábbi kis történetben van némi igazság.... 
 Kis karácsonyi történet

Volt egyszer egy lány, aki mindig csak azon törte a fejét, vajon hol a legszebb a karácsony. Mikor húsz éves lett eldöntötte, olyan országba utazik megünnepelni a karácsonyt, ahol nincs hó. Ott éppen esett az eső. Senki sem járt az utcákon, kivéve egy esernyős embert, őt kérdezte meg: mondja uram, hol a legszebb a karácsony? Az ember azt válaszolta: te magad is tudod a választ. 
Következő évben egy strandon töltötte a karácsonyt a lány. Ott találkozott egy fürdőnadrágos emberrel, s megkérdezte: mondja uram, hol a legszebb a karácsony? Erre mindenki tudja a választ, válaszolta az ember, és továbbment. Tetszett a karácsony a lánynak, de valami mégis hiányzott. Következő évben otthon maradt a családjával, és rájött, hol a legszebb a karácsony: otthon a legszebb.

2014. december 14., vasárnap

Öröm lángja

Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon (gaudete vasárnap) az Úr eljövetelének közelségét ünnepeljük.
A mi koszorúnk ezeréves, még akkor vettük, amikor megnyílt az IKEA áruház, annak idején nálunk még nem volt divat az adventi koszorú állítás, nem is láttam senkinél.  Mivel a svédeknél sokkal hosszabb az advent, hat gyertyánk van. Legtöbbször nem jut még eszünkbe ilyen korán elővenni. Sajnálom kicserélni, hiszen az életünket, gyerekek növekedését végigkísérte. Pár éve társra is lelt, a fiamtól kapott dán kis manó személyében. :))
Boldog Adventet mindenkinek!

2014. december 7., vasárnap

Remény lángja

„Az Élet 6 szabálya: 
mielőtt imádkozol, higgy; 
mielőtt beszélsz, hallgass; 
mielőtt pénzt költesz, keress; 
mielőtt írsz, gondolkozz; 
mielőtt feladod, próbáld meg; 
mielőtt halsz, élj!”

Igyekszem..... betartani, bár néha összecsapnak fejem fölött a hullámok, azért ma mi is meggyújtottuk a második gyertyát a koszorúnkon....
 Kép forrása: Pinterest