Kótuku-in

Még mindig Kamakurában.

Kótoku-in  a Tiszta Föld buddhista temploma, A templom a Nagy Buddháról (daibucu), a templom előtt álló Amida Buddha nevű monumentális bronzszoborról híres, ami az ország legismertebb szimbolikus alkotásai közé tartozik. A Nara városában látható Tódai-dzsi után a második legnagyobb alkotás. (Későbbiekben írok róla, mivel hozzá is volt szerencsénk.) 

A szobor keletkezése valószínűleg 1252-re tehető, a Kamakura-korszakra, amikor a templomi iratok egy bronzszobor építését említik. Az azonban homályos, hogy vajon ez azonos-e a mai szoborral. A szobrot egy fatemplomban emelték, az épületet azonban egy cunami elmosta valamikor a Muromacsi-korszakban, a 15. század második felében. A szobor fennmaradt és azóta szabad téren áll.

1960–1961-ben felújították, ennek során a nyakát megerősítették és földrengés biztossá tették.

Tömege: 93 tonna, a szobor belül üreges, 13,5 méter magas. A két térd közötti távolság: 9,10 méter.

A park itt is mesés volt.

Ezeken a nevezetes helyeken, mindig találkoztunk iskolai csoportokkal. Természetesen gyönyörű egyenruhájuk van, lányoknak rakott szoknya és mellény vagy zakó. Érdekesség, hogy a lányok 18 éves korokig nem hordhatnak harisnyát, így általában térdzokniban láttuk őket, mindegy, hogy tél vagy nyár van. Itt épp ebédjüket fogyasztják kis csoportokba verődve.

Kamakura fő utcája tele volt kis üzletekkel, így inkább egy oldal utcán sétáltunk, hogy láthassuk, hogyan élnek itt vidéken. 

  

Itt a hegyoldalban, azért már találtunk szép házakat is

A rózsa teljes virágzásban

A datolyaszilva itt is megterem, jellegzetes japán vidéki ház

Épp egy bicikli vagy motor elfér

Azért látható itt is, hogy épp egy csöppnyi zöld és a kocsinak egy szűk beálló

Azt azért nem tudtuk eldönteni, hogy egy ház több családé vagy sem. Ugyanis köztudott, hogy a japán emberek rendkívül kis alapterületeken laknak, kertjük nincs, azért egy-két szépen nyírt fa mindenütt van és egy szűk kocsibeálló.

Hasedera-templom

Kirándultunk Kamakurába. 

A szamuráj korszak kezdetét (1185-1333) Kamakura-korszaknak is nevezik, mert akkoriban ez volt a főváros. Tokiótól, az ország fővárosától 50 kilométerre fekszik déli irányban, a tengerparton. Az 1250-es években egyes becslések szerint a világ negyedik legnépesebb városa volt, több mint 200 000 lakossal. A köznyelvben „Kis Kiotó"-ként ismert. Korábban fontos politikai központ volt, és még mindig számos történelmi kincsnek ad otthont. A városban 19 sintó szentély és 65 buddhista templom található, köztük Japán két legrégebbi zen kolostora.

Kamakura hét hegyi ösvényen keresztül volt megközelíthető. Ezeket Kamakura hét szájának nevezték. Kamakura akkor vált Japán politikai központjává, amikor Minamoto no Joritomo ezt a várost választotta új feudális katonai kormányzatának székhelyévé 1192-ben, kedvező földrajzi fekvése miatt. A Kamakura-kor több évszázadig tartott, először Minamoto sógun, később a Hódzsó család régensei kormányzása alatt. 

Miután a 14. században elbukott a Kamakura sógunátus és az Asikaga sógunátus az új központot Kiotóba helyezte, Kamakura még néhány évtizedre Kelet-Japán politikai központja maradt, mielőtt elvesztette ezt a státuszt más városok javára.

A Hasedera-templom valójában egy buddhista templomkomplexum. A Kamakura felett magasodó dombra épült, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a városra és a Sagami-öbölre. 

A főépületben gondosan tárolva, nem lehet lefényképezni, a templom félelmetes, kidolgozott tizenegy fejű Kannonja. Ez az aranyozott Kannon-szobor 9,18 méter magas, és az egyik legnagyobb fából készült szobor Japánban. Állítólag i.sz. 721-ben faragták ugyanabból a kámforfából, mint a Nara prefektúra Hasedera templomában található hasonló szobrot, amelyet ugyanaz a művész készített. A legenda szerint Kamakura szobrát eredetileg a tengerbe dobták, hogy újra megjelenhessen, és ott segítsen az embereknek, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Egy 15 éves tengeri utazás után, ahol a legendák szerint osztrigahéjak védték, i.sz. 736-ban landolt a mai Kanagawa prefektúra partjainál, mielőtt itt őrizték.

 

Amida-do terem, amelyben egy három méter magas Amida Buddha szobor található, amely állítólag képes elhárítani a balszerencsét

A kamakurai templom ezenkívül számtalan Dzsizó-szobrocskájáról is nevezetes

Dzsizó  (Jizō) a kelet-ázsiai buddhizmus egyik fontos alakja, az egyik legnépszerűbb bódhiszattva Japánban, a gyerekek és nők pártfogója, akit leggyakrabban buddhista szerzetesként ábrázolnak. Szobrai mezőn, útfélen, templomkertben gyakran láthatók. 

Legelterjedtebb fajtájukat, a mizuko Dzsizókat („vízi gyerek Dzsizó”) könnyű felismerni a nyakukba kötött piros partedliről meg az eléjük halmozott kőkockákról, Dzsizó ugyanis jeges folyókon át vezeti a meghalt gyerekeket a paradicsomba, a kis ruhadarab az ő lelküket van hivatva melengetni, a kövek pedig az átgázolásban segítenek. 

 

A szobrocskákat többnyire halva született vagy abortált magzatok szülei adományozzák. Dzsizó egyik kezében rendszerint vándorbotot, másikban bűvös ékkövet tart. Nevének jelentése „a föld méhe”, s Japánban sokkal fontosabb szerepet kapott, az úton járók és tűzoltók is védőistenükként tisztelik. 

 Osztrigahéjak, nevekkel, kívánságokkal

A kert szokás szerint lenyűgöző

Ez az egyik legnépszerűbb célpont turisták körében, különösen a júniusi és júliusi esős időszakban, amikor a hortenzia virágba borul. Az Ajisai Matsuri-t,a Hortenzia Fesztivált is a templomkomplexumban rendezik meg. A sok hortenziát látva, el tudom képzelni, milyen csodás lehet.......

 

  

A szokásos harang, ami mindenütt van és előszeretettel kongatják

Szerzetesek temetője

Általában az idegenvezetőnk elvitt bennünket a fő látnivalóhoz és megmondta, hogy kb. mennyi időnk van a terület bejárására. Meg kell mondjam, itt egy napot is képes lettem volna eltölteni. Szinte minden négyzetmétere tartogatott új,  lenyűgöző látnivalót!