A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szentély. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szentély. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. december 2., hétfő

Omamori

A Senso-ji (Szenszódzsi) – Aszakusza Kannon Templomként is ismert Tokió egyik legrégebbi és legnépszerűbb buddhista temploma, mely Aszakuszában található. Itt több helyen is láthattuk, tapasztaltuk, hogy megfér egymás mellett a buddhizmus és sintoizmus.
 
Bejutni a Kaminarimonnak nevezett kapun, a templom külső kapuján keresztül lehetséges. A Kaminarimon vagyis a Villám Kapu a Szenszódzsi főbejárata.
A kaput 942-ben építtette Taira no Kinmasza, de többször is sérült tűzesetek miatt, az utolsó rekonstrukció időpontja 1960-ra tehető. A Villám Kapu két oldalán a két istenség szobra, jobb oldalon a Szél Istenének, bal oldalon a Villám Istenének szobra látható.
A kapun egy nagy 700 kilogrammos papírlámpás is található. Az ezen jelképről való gondoskodással egy kiotói cég van megbízva 1971 óta, ami a Kaminarimon számára minden tízévente új lámpást készít. 
A kapun áthaladva két másik szobor is található. A Villám Kapu két oldalán Kinrjú sárkány istennő és Tenrjú sárkány isten szobrai láthatóak. A buddhista vallásban a sárkányok védelmezők, így ez a két szobor a Kaminarimon védelmezőjeként van számontartva a japán hiedelmek alapján.
Ezután a Nakamisze-dóri utcáján (mely egy igazi vásári forgatag) átsétálva lehet eljutni magához a Szenszódzsi templomhoz. A népszerű templomnak évente megközelítőleg 30 millió látogatója van. A Nakamisze-dóri, az egyik legrégebbi vásárlóutca Japánban. 250 méter hosszú, körülbelül 90 bolt kapott itt helyet. Akkor jött létre, mikor 1688-1735 között a Szenszódzsi egyedüli jogot kapott amulettek értékesítésére, eladására. 
A Meidzsi-restauráció idején, A Szenszódzsihoz tartozó földeket lefoglalták, a fővárosi közigazgatás irányítása alá vonták, az árusoktól pedig megvonták a kereskedés jogát, 1885-tól abba kellett hagyniuk mindent, ami termékek árulásával kapcsolatos a Szenszódzsi területén, Tokió államigazgatása új, nyugati stílusú, téglából készült boltokat építtetett; így született meg a mai, modernebb változatú Nakamisze
A japán legendák szerint 628-ban két testvér, Hinokuma Hanamari és Hinokuma Takenari halászás közben bukkant rá Kannon bodhiszattva, az Irgalom Istennőjének szobrára. Bár a testvérpár visszadobta a szobrot a Szumida-folyóba, ahol kifogták, az mindig visszatért hozzájuk. Később a falujuk vezetője, Hadzsino Nakamoto ismerte fel a szobor jelentőségét, aki ennek hatására életét a buddhizmusnak szentelte, és otthonát is egy kisebb templommá alakíttatta át, így a falu többi lakója számára is lehetőség nyílt az imádkozásra az Irgalom Istennője felé. Ez a kis templom a mai Szenszódzsi.
A templom számtalanszor lett újjáépítve tűz illetve földrengés miatt. A második világháború során, 1945-ben nagy része megint elpusztult a bombázások miatt. 1951-ben és 1958-ben ismét újjáépítették, ezzel az újjászületés és a béke jelképévé vált a japán emberek számára.
A Szenszódzsi templomkomplexumában az ötszintes pagodát, a Kegyelem Istennő, Kannon számára építették 942-ben. Magassága meghaladja az 53 métert, ami körülbelül egy 18 emeletes épületnek felel meg. Az ötszintes pagoda minden szintjének megvan a maga jelentése. Lentről felfelé: föld, víz, tűz, szél, és űr.

Az ezeréves templomokat, pagodákat hatalmas felhőkarcolók, tornyok veszik körül. Fentről az egyik toronyházból jól látszik a Nakamisze utca és a Szenszódzsi.
 
A kapu díszei közé tartozik egy pár szalma szandál és három lámpás. A szandálok összesen 800 kg szalma felhasználásával készültek. A lámpások közül, a középső, vagyis a legnagyobb, 400 kg. A lámpáson feltüntetett írás jelentése Kobuna-csó (Nihonbasi), a város neve, ahonnan a lámpás származik.
A Szenszódzsit egy szoborpár, a Nió védi a gonoszoktól. A Nió szobrok nevei Agjó, ő a születést, és Ungjó, ő a halált jelképezi. A szobrok egyenként 5 és fél méter magasak és körülbelül 1000 kilogrammot nyomnak.
A kertben épp esküvői fotózás zajlott
A kert mindenütt mesés
Japánban a koi-ponty a szerencse egyik kiemelt jelképe

Omamori - japán szerencsehozó talizmán. Ezek a talizmánok mind a shintó vallásban, mind a buddhizmusban elterjedtek egész Japán szerte. A templom szerzetesei egy kis darab papírra vagy egy isten (kami) nevét, vagy egy jókívánságot, esetleg ima részletet írnak fel, majd ezt megáldják, és kis hímzett selyem tasakba, omamoriba varrják őket. Így tarthatjuk közel magunkhoz az istenek erejét, hogy védelmet kaphassunk, szerencsések vagy éppen motiváltak legyünk. Különböző célra, különböző omamorik léteznek, de mindegyikben közös, hogy tilos őket felnyitni! A hiedelem szerint akkor hat a legjobban, ha magánál tartja az ember. Azt tartják, hogy az omamori elnyeli a minket veszélyeztető gonosz erőket, ezért újévkor vissza kell vinni abba a szentélybe, ahonnan származik, és ott elégetik, hogy ezzel végleg elpusztuljanak a gonosz erők. Eldobni, ugyanúgy mint kinyitni, nagyfokú tiszteletlenség, és balszerencsét hozhat!