2019. június 30., vasárnap

Elbűvölő tollkorona

A Debreceni Állatkertben tettem egy kis sétát, van már vagy húsz év is, vagy talán több is, hogy erre jártam. Sajnálom ugyan a fogságba esett állatokat, de mégis lehetőség van arra, hogy közelről szemléljünk ilyen szépségeket.
Szürkenyakú koronás daru
 Afrikában él
 Csodálatosak

2019. június 29., szombat

Péter-Pál

Péter-Pál napján szakad a búza gyökere, a hagyomány szerint ekkor kezdődik az aratás.
Péter apostol Róma első püspöke volt (az első pápa). Szent Péter a halászok védőszentje, hiszen maga is halász volt, mielőtt Jézus tanítványai közé állt. A halászok régen ezen a napon tartották a céhgyűlést, a legény- és a mesteravatást. A lakatosok is patrónusuknak tekintették, mivel őt bízta meg az Isten a Mennyország kulcsainak őrzésével, ezért általában kulccsal a kezében ábrázolják.

Pál apostol a korai kereszténység jelentős alakja, a katolikus vallás elterjesztésében volt kiemelkedő szerepe.

Névnapjuk azért van június 29-én, mert  mindkettőjüket ezen a napon végezték ki i.sz. 67-ben Rómában. Pétert keresztre feszítették – saját kérésére fejjel lefelé, mert nem tartotta illendőnek, hogy úgy haljon meg, mint mestere –, Pált lefejezték; mint római polgárt e tisztes halálmód megillette.

2019. június 28., péntek

Jee....

Ölveti Blues Band
 most ünnepli 30 éves születésnapját, a Múzeumok Éjszakáját velük zártam
 Névadó: Ölveti László
 gitár-gitár-gitár
 Jó volt, szeretem a bluest.......

2019. június 27., csütörtök

Esteledik.....

A Múzeumok Éjszakáján végiglátogattam a többi helyszínt is. Mindenütt számtalan érdeklődő......
A közeli Szent Iván éj miatt égett a máglya is, elűzvén a sötétséget
Régi Városháza
1849-re emlékezve, mikor öt hónapig Debrecen volt az ország fővárosa
Kossuth gyermekei (Vilma, Ferenc, Lajos)
Kossuth kiáltványát frissen nyomtatva vehettem a kezembe
Az udvaron most csend honolt
Ellátogattam Szabó Magdához is, még nem láttam a megállítótáblát, mely az Emlékházra hívja fel a figyelmet, és Az ajtó című regényét is szimbolizálja
Az udvaron Martin Brass Nagyrézfúvós Együttes filmzenéket adott elő
Az Emlékházról itt írtam: http://nora-bora-nora.blogspot.com/2017/10/en-az-eletet-kaptam-itt.html
Kék órára visszatértem
Az Emlékkert be volt zárva, ilyen esemény kapcsán nyitva lehetett volna!
Az estet egy kis blues zenével fejeztem be a Medgyessy-ház udvarán :))

2019. június 26., szerda

Festőzseni világa

A Déri Múzeum, most egy rendhagyó Munkácsy Mihály (1844-1900) kiállítással jelentkezett a Múzeumok Éjszakáján, Munkácsy más/kép(p) címmel.
Különösen élveztem, hiszen nemrég jártunk Békéscsabán a Munkácsy Emlékházban
Most megcsodálhattuk az alkotói folyamatot, ami a Krisztus trilógiához vezetett, hogyan komponálta a képeit, vázlatait melyek műkereskedője Sedelmeyertől kerültek elő
Megelevenedett Munkácsy párizsi műhelye. Látható utolsó festőpalettája 1896-ból
Munkácsy és felesége Cécile Papier
 Zongoralecke (1890)
 Munkácsy ezüst babérkoszorúja (1882)
Jókai - Munkácsy Mihály ravatalánál

A láng fátuma, hogy a láng megemészti az észt. "Boldogok az együgyűek, mert övék a mennyország." - de a lángészé a halhatatlanság itt ezen a földön.

2019. június 25., kedd

Babzsákon

Vámos Miklós a Modem vendége volt a Múzeumok Éjszakáján. Szerettem hallgatni így élőben. Egy óra pillanat alatt elrepült, pedig a babzsák, ami ülőalkalmatosság gyanánt jutott, elég kényelmetlen volt, bár még mindig jobb volt mint állni. A jövőben figyelemmel kísérem ezeket az író-olvasó találkozókat. Talán lesz még alkalmam zöld tintával dedikáltatni egy könyvét, ha már Kosztolányi Dezsőről lecsúsztam...
"Nézzünk körül szélesebb ismeretségi körünkben, jobb híján a Facebookon, számláljuk meg, hány férfiról tudjuk, hogy verdeng egy eldöntendő kérdés börtönében. Latolgatja, mondjuk, hogy összeköltözzön-e a barátnőjével. Elvegye-e feleségül? Gyártson-e vele gyermeket? Avagy: hagyja-e el a családját valamely új szerelem kedvéért? Esetleg: váltson-e lakhelyet, állást, országot, jóbarátot, életstílust, szenvedélyt? És mi a sztenderd válasz? Az, hogy IGEN, de NEM. Mert sok érv szól amellett, hogy lépjen, de legalább ugyanannyi amellett, hogy mégse. Következésképp a végeredmény általában: IS. Márpedig így soha semmit nem döntünk el. Fontos ügyeinkben ezzel az IS-sel addig halogatjuk az elhatározást, míg sorsunk keresztútjainál szinte sosem mi döntjük el, hogy merre menjünk, hanem az idő. Fennköltebben: az Égiek. Hívőknek: az Isten. Anyagelvűeknek: a Sors."
Vámos Miklós

2019. június 24., hétfő

Modernart

Modem (Modern és Kortárs Művészeti Központ) Debrecen kiállításai a Múzeumok Éjszakáján
Hát........még mindig nem értem ezt a modern művészetet, de azért próbálkozom! Ahogy elolvastam a képek születésének történetét, mondanivalóját egy kicsit kapiskálni kezdtem ezt a "mániát"......Az én mániám jelenleg ez a blog, ami megnyugtat, kikapcsol.... :))
Mánia, csendes stratégiák kiállítás
Benczúr Emese - Egy hónap rendszerezése - Az egyformaság viszonylagos
240 levágott nadrágszár, hímzés
Tarr Hajnalka - Botticelli: Vénusz születése
Egy világhírű festmény puzzle darabkákból épített sajátos verziója (Ludwig Múzeumból)
Szíj Kamilla - Cím nélkül, ceruza rajz papíron
Imre Mariann - Mindannyian gyöngyfűzők vagyunk, Rózsafüzér horizont, 41 méter hosszú gyöngysor, Tekla gyöngy bekeverve igazgyönggyel, fűzve látássérült emberek által
Tarr Hajnalka - Attachment (Installáció, gémkapcsok)
Egy 5x6 méteres gémkapcsok összefűzéséből álló fal, pszichiátriai osztály lakói fűzték
Imre Mariann - Örökség: Határidőnapló
Az alkotó nagymamája 1895-ben született, nem tudott írni, olvasni, mert sokgyermekes családban nőtt fel, nem jutott pénz az iskoláztatására. A postásnak is x-et írt a neve helyére. Kilencvenhárom éves korában vágy fogta el, hogy le tudja írni saját nevét, Sütő Istvánné. Megtanították a két szó leírására. Mivel a betűket nem ismerte, félt hogy elfelejti az írását, ezért mindennap gyakorolt, naponta teleírt oldalakat a nevével
Szira Henrietta - A mánia tovább él, installáció, száraztészta, videó (11 óra 9 perc)
Nagymamái önellátásra képtelenné váltak, kisgyerekkorában csigatészta készítésből éltek. A tészta a videón az eredeti eszközökkel készült több mint tizenegy órán keresztül, az otthon érzése egy olyan mozdulatsorral, ami a gyerekkorához köti.
Nekem is vannak ilyen gyerekkori élményeim, Nagymamám csigacsinálása, vagy rétes húzása az asztalon, szinte látom magam előtt.......
Katharina Roters és Szolnoki József alkotópáros kiállítása - Újraírható történetek
Az emlékezetlabirintus középpontjában Katharina Roters nagyszüleinek története áll. Hozzájuk kapcsolódó, művészetileg újraértelmezett dokumentumokat, fotókat, elhallgatott családi titkokat, kitalált történeteket mutat be.
 Sztereotípiák
A Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium animáció és mozgókép szakos diákjai a sztereotípia fogalmát vizsgálták és készítettek önálló műveket. A kiindulást a Keserue Zsolt által szervezett sztereotípia-gyűjtő workshop elméleti kutatása jelentette, amelyet három alkalommal végeztek a projekt önkéntesei a Sziget Fesztiválon.
  Hangfegyverek - három pályakezdő hangművész kiállítása
"Hangfegyvernek tekinthető minden, ami auditív médiumokon keresztül tömeget oszlat, fájdalmat, maradandó károsodást vagy halált okoz, de az is, ami képes befolyásolni, összezavarni, félelmet kelteni, lehallgatni vagy épp megtéveszteni. A kiállítás fekete tereiben felhangzó és megjelenő munkák a szónikus fegyverkezés fiktív és valós példái." idézve a Modem oldaláról
Panel címmel augusztusban rendhagyó kiállítás nyílik. Erre az alkalomra saját kézműves sört jelentet meg a Modem, csapolva meg lehetett kóstolni a Múzeumok éjszakáján, üveges változata augusztus 3-án debütál, grafikai pályázatot hirdettek a címke és doboz megtervezésére, szavazni lehetett a legjobb alkotásra. Már meg is van a nyertes....
A Modem oldalát itt találjátok: http://www.modemart.hu/