2014. augusztus 31., vasárnap

Juhé :))

Végre indulhatunk nyaralni!!
Igaz egy kicsit nyomi vagyok és pont ezt nem csinálhatom, de azért bízom benne, hogy jó lesz!

2014. augusztus 27., szerda

Cigoda

Kolozsvárra tartva, a lenti képeken látható házakra lettünk figyelmesek és azonnal beugrott, hogy ezekről már láttam egy pps-t. Csak tátottuk a szánkat. Mi csak az út melletti házakat kaptuk lencsevégre, de láttuk, hogy beljebb még cifrább paloták sorakoznak. Meg is néztük a település nevét, ami magyarul is ki volt írva - Bánffyhunyad. (Micsoda régi, szép településnév!) Kalotaszeg fővárosa. Akkor mi is ez....? Temérdek roma-villa, ismertebb gúnynevén "cigoda".  A gúnynév a cigány és a pagoda szóból tevődik össze. Egyesek szerint Nyugat-Európában dolgozó romák palotái.  
Más források szerint, a szigorúan hagyományőrző gábor-cigányok házai ezek. Jellemzőjük a nagy széles kalap, a bajusz és a fekete öltözet (nőknél pedig színes népviselet). Annyira hagyományőrzők, hogy nem házasodnak magyarral, románnal vagy más cigánnyal, sőt: csak az lehet gábor, akinek szülei, rokonai és házastársa is gábor-cigány. Általában jómódúak, tipikus foglalkozásuk a tetőfedés, bádogozás - írják ezt a huszadik század közepéig.
Napjainkban szinte kizárólag színesfém-csempészettel és kereskedelemmel foglalkoznak.
A legtöbbjük  nincs bevakolva, esetenként hiányoznak az ajtók és az ablakok is, lakatlanok. De két dolog minden épületre jellemző: több emeletes és a tetejét ragyogó fém borítja.

2014. augusztus 26., kedd

Kincsek nyomában

Valamikori kincses Kolozsváron tettünk egy röpke sétát.
Szent Mihály templom (1350-1437)
Ebben a templomban iktatták be az erdélyi fejedelmeket. Szent Mihály a város védőszentje, és Zsigmond király hármas címere a bejárat felett.
 
Az épület előbb az evangélikus, majd kálvinista, végül 150 éven keresztül az unitárius egyházat szolgálta. Ekkor számolták fel a templom régi berendezését, falképeit fehérre meszelték.
15.sz.-i  falfestmények restaurálás során bukkantak elő
Beszűrődő fények
A templom legdíszesebb és egyik legfiatalabb műalkotása, a barokk korból fennmaradó szószék (1740-50)
A toronyaljban Fadrusz János feszülete áll, mellyel fiatalkorában első pályadíját nyerte.
 A Bánffy család empire stílusú, fekete márvány síremléke
A Mátyás szobor 1902 óta áll ezen a helyen, Fadrusz János alkotása. A király alakján kívül legelszántabb híveit is ábrázolja: Magyar Balázst (hadvezér), Kinizsi Pált (hadvezér és temesi bán), Szapolyai Jánost (nádor) és Báthory Istvánt (erdélyi vajda). Valamikor a magyar címer is látható volt a talapzaton. A címer helyét egy MATHIAS REX felirat foglalja el.
 Corvin Mátyás szülőháza. 
A ház az egyik legrégebbi középkori lakóház Kolozsvár belvárosában.  A 15. század közepén  valamelyik vendégeknek berendezett szobában látta meg a napvilágot Hunyadi Mátyás.
Ferenc József 1887. évi látogatása során méltatlannak tartotta, hogy még egy emléktábla sem őrzi Mátyás emlékét. Adott 400 forintot a városnak, hogy emléktáblát készíttessenek a ház falára. Az emléktáblát Zala György készítette Pákai Lajos tervei szerint.
 Ferences templom
"barátok temploma" és a Lorettói kápolna
Feltűnt, hogy a betérő hívők egy-egy vekni kenyeret helyeztek a középen lévő asztalra, a szegények megsegítésére.
A kolozsvári piarista templom szintén nagyon nevezetes, hiszen a város és egyben Erdély első barokk temploma. 1718 és1724 kötött épült. Eredetileg a jezsuita rend használta. A rend eltörlése után Mária Terézia a piaristákat hívta be helyükbe. Itt őrzik a Szűzanya kegyképét, aminek érdekessége, hogy 1699. február 15-től, 26 napon át könnyezett.
 
Babes-Bólyai Egyetem
A Farkas utcai református templom előtt áll a Szent György szobor egyik másolata. Az eredeti mű 1373-ban a kolozsvári testvérpár, Márton és György által készült. I. Ferenc József király a szoborról két másolatot készíttetett. Az eredeti Prágában a Hradzsin téren áll. A református templom épp felújítás alatt.
Ez a szobor fogadott bennünket, miután leparkoltunk. nem is értettem, hogy került ide? Az anyafarkas szobrot Róma városa adta ajándékba Romániának 1921 szeptemberében. (Ezt találtam magyarázatként)
Próbáltam megtalálni kincses Kolozsvárt, de a magyar csodálatos emlékeken kívül, számomra  lehangoló volt, a városba vezető út nagyon lepusztult benyomást tett rám, elhanyagolt lakótelepi házaival....

2014. augusztus 22., péntek

"Sóhajtson egy szívest aki itt elmegyen"

Séta a 429 éves Házsongárdi temetőben
Megérte hajnali negyed ötkor kelni, hogy elérjük az ottani idő szerint kilenc órakor kezdődő barangolást. A Kolozsvári Magyar Napok keretén belül,  idegenvezetővel (Gergely Erzsébettel, a Házsongárd Alapítvány vezetőjével) jártuk keresztül-kasul ezt a történelmi helyet, ahol annyi híres, neves magyar nyugszik. Nála lapult sok kripta kulcsa, ahová másként nem juthattunk volna be. 
Ízelítő a délig tartó élő történelemórából a domboldalon, dús lombú fák között, ősi porladozó sírok között.....
A sírkertet 1585-ben a nagy pestisjárványt követően nyitották meg, és ma is használják. Vallásfelekezeti és nemzetiségi különbség nélkül temetkeztek ide az évszázadok folyamán, csak a lutheránusoknak van külön sírkertjük.
 Hirschler József (1874-1936)
kolozsvári főesperes, művészettörténész
Marianum ( Kolozsvár hajdani katolikus leánynevelő intézetének) alapítója , igazgatója
Csejthei Jelen család kriptája
1585-ből
Szervátiusz Jenő alkotás ez a kis márványszobor, mely a fiatalon elhunyt kolozsvári dokumentumfilm-operatőr Jeney Ádám (1928-1957) emlékét idézi. A kezében óvón egy madarat tartó fiatal lány az ártatlanság, a szerelem és a természetszeretet megjelenítője. Itt nyugszik özvegye Jeney Lám Erzsébet (1931-2000) festőnő, illusztrátor is.
 Az egyetlen megmaradt I. Világháborús katona síremlék
 Pista
Donogány földbirtokos nyughelye
 Berde-kripta 
Berde Áron (1819–1892) egyetemi tanár, természettudós. Szerzője az első meteorológia-klimatológia szakkönyvünknek, melynek címe: Légtüneménytan (1847).
 Kós Károly (1883-1977) építész, író
Sírkövét  fia, Kós András tervezte
Az arisztokrata kertben régi magyar nemesi családok nyughelyei sorakoznak, több igen megviselt állapotban. Mikók, Mikesek, Eszterházyak, Csákyak, Bánffyak, Wassok, Wesselényiek…
 Korbuly sírbolt
Korbuly-kripta falában emléktábla őrzi Barcsay Domokos emlékét (1848-1913) "anekdóta fejedelem" A Barcsayak, Szent László korában élt Márk horvát bántól származtatták magukat, mint Erdély egyik legrégibb családja.
 Báró Jósika Miklós (1794-1865) a  magyar regény atyja
felesége Báró Podmaniczky Júlia
 Jósika sírbolt
Felül kápolna, alul a kripta, 1950-es években a koporsókat megrongálták és kirabolták.
 Tauffer János
Korabeli cukrász üzletében a sok finomságon kívül, 35 folyóiratot is járatott, hogy a szellemet is táplálja.
Jancsó Miklós családjának sírhelyei
 Béldi-kripta
  A család uzoni előnévvel régi székely nemzetség.
Nemrégen kiégett
 Bethleni Bethlen sírbolt
"kigyós"Bethlenek, címerükben kígyó
Fülkékben koporsókban az elhunytak, szemben az arcképüket ábrázoló gyönyörű zománcképek
 Iktari Bethlen kripta
"hattyús", a családban libásnak nevezett Bethlenek. Címerükben két szemben álló hattyú, torkukon nyíllal átlőve A kriptát Ybl Miklós tervezte. Bethlen Gábor fejedelem családjának utolsó sarja, gróf Bánffy Miklósné, iktári Bethlen Kata mauzóleumának készült († 1876)
Mint megtudtuk, Ybl unokája juttatott pénzt az alapítványnak a felújításra .
Bethlen Gábor családja, a református egyház főgondnokai, a boncidai kastély (valaha Erdély Versailles-a) urai
gróf Bánffy György (1746-1822) Erdély kormányzója
gróf Bánffy Miklós (1874-1950) író, külügyminiszter
"Három élő gyermek kesereg utána
Sámuel, Dániel és a bús Zsuzsánna,
akik özvegy anyjokkal nyögnek érzékenyen,
sóhajtson egy szívest, aki itt elmegyen."
"Noé bárkájának" nevezi az alapítvány igazgatónője ezt a helyet. A temetőből az alapítvány összeszedte a régi köveket, restaurálják őket,  megóvják a pusztulástól.
    
Kendeffy Ádám (1796-1834)
Az erdélyi reformmozgalom kimagasló személyisége, sportoló, szabadelvű főúr sírhelyén négy síró oroszlán övez egy obeliszket
Mikó-Rhédei kripta
gróf Mikó Imre (1805-1876) Erdély Széchenyije, politikus, múzeum alapító
Felesége, gróf Rhédey Mária (1811-1849) carrarai márvány szobra
Wass Albert családja, az író nem itt nyugszik
 Szathmári Pap család tumbái (koporsó alakú sírkő)
Apáczai Csere János (1625–1659)
A magyar művelődés- és nevelésügy úttörője, valamint felesége, Aletta van der Maet emlékköve

"A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.
Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.
Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom"

Áprily Lajos Apáczai emlékének szentelt verse, Tavasz a Házsongárdi temetőben.
 Dsida Jenő (1907-1938)
 A két világháború közti erdélyi líra finom tollú, fiatalon elhunyt mestere. Sírfeliratát saját maga írta
"Megtettem mindent, amit megtehettem
   Kinek tartoztam, mindent megfizettem.
   Elengedem mindenki tartozását,
   Felejtsd el arcom romló földi mását."
 Salamon János (1822–1899?) cigányprímás síremléke
Bem apó híres cigánya
Bethleni Bethlen Gergely (1810-1867)
48-as honvéd ezredes, későbbi olasz tábornok
Garibaldi seregében harcolt.
Tótfalusi Kis Miklós (1650-1702)
betűmetsző, nyomdászmester
 Reményik család sírjai
 Reményik Sándor (1890-1941)
 Benczédi Sándor (1912-1998)
keramikus-szobrászművész
 Teleki Józsefné Mikes Mária
(1790–1846)
Síremléke, egy öntöttvasból készült allegorikus nőalak, a hit (kereszt) és a bölcsesség (könyv) szimbólumaival kezében intően őrködik a síremlék fölött. A grófnő férjével, az erdélyi tudományos és művelődési élet pártfogói voltak, vagyonukból az árva, szegény sorsú gyerekeket is támogatták.
 Brassai Sámuel (1797-1897)
polihisztor, egyetemi tanár
Bölöni Farkas Sándor (1795-1842)
amerikai utazó, útleíró, a reformkori eszmék harcosa
Híres magyarok nyugszanak az elrománosodó nemzeti sírkertben. Új honfoglalás folyik itt, hiszen státusszimbólummá vált ide temetkezni. A honfoglalók nem kímélik a régi, magyar sírokat, úgymond kitúrják őket onnan, nem egyszer a csontokat, öreg, szép köveket szétdobálva.
Az alapítvány heroikus küzdelmet folytat, hogy történelmünk eme szeletét megóvja az utókornak.
Házsongárd mostantól  nem egy misztikus gondolat, hanem valóság lett számunkra!