2016. augusztus 31., szerda

Vörös és nem kék!

Stockholmi városháza (svédül: Stockholms stadshus)
A városházát Ragnar Östberg építész tervezte, 1911–1923 között épült. Átadása Gustav Vasa Stockholmba vonulásának 400 éves évfordulójára történt. Nyolcmillió vörös téglát használtak fel építésénél. Az épület két nagy tér köré összpontosul: egy külső tér és egy belső terem köré. Egy középkori vár és egy reneszánsz palota ötvöződik benne.
Kék Terem (Blå Hallen) Tervek szerint kék színű lett volna, de Östberg meggondolta magát, látván a vörös téglás nyers falakat. Itt tartják a Nobel-díj banketteket minden évben, december 10-én.
Egy fénykép a Nobel-díj átadó bankettról
 
 Üvegbúra alatt bemutatva, hogy milyen a terítés
A Skandináv-félsziget legnagyobb orgonája is itt található, 10.000 orgonasíp és 135 szélláda található benne
Tanácsterem - a 101 tagú stockholmi városi tanács üléseinek helyszíne. Az ülések nyilvánosak, a látogatók és újságírók a galérián foglalnak helyet. A gerendázott mennyezet a viking hosszúházat idézi.
Száz Boltíves Terem - a 106 méter magas torony aljában található, a több, mint száz boltívvel díszített szoba.
Itt van a Szent György és a sárkány legendáját bemutató harangjáték is. Szent György hőstettét megéneklő Örjan-dal hangjaira az Örjanleken figurái masíroznak elő. (Az Örjan-dalt énekelték 1471-ben a dánokkal vívott brunkebergi csatába menetelő Sten Sture hívek.) Elsőnek Sankt Göran jelenik meg, utána a kimúlt sárkányt farkánál fogva húzó fegyverhordozója.
Ovális Terem - francia XVII. századi falikárpitok borítják falait. Polgári esküvőket is tartanak itt.
Három Korona Terme arany és ezüstfonálból szőtt selyemdrapériák a falon. Tölgyfa szekrény a svéd történelem jelentős alakjaival.
Hercegi galériában  Mälaren-tavi kilátás köszön vissza a festményen is, melyet Eugen herceg festett. Az oszlopok diabáz sziklából készültek. Az ablakokban a skandináv és a klasszikus mitológia alakjai.
Arany-Terem bizánci hatást tükröző falmozaikját Einar Forseth tervezte, ehhez 19 millió aranyfüstdarabkát használtak fel. A svéd történelmet mutatja be.
A terem északi oldalán a Mälaren-tó királynőjének alakja található, balról a nyugat országai, jobbról kelet országai, és a közöttük lévő egységet szimbolizálja a kép. Itt tartják a Nobeldíj átadást követő díszvacsora utáni bált.
 Természetesen a Városháza tornyába is felmásztunk, folyt.köv. ezzel....

2016. augusztus 30., kedd

A "Gömb" tetején

Az Ericcson Globe (Stockholm Globe Arena, vagy svéd becenevén Globen,
"A Gömb") Svédország nemzeti beltéri arénája, a főváros egyik legjelentősebb rendezvényhelyszíne. Jelenleg a világ legnagyobb félgömb alakú építménye, felépítése két és fél évig tartott. (1986-89)
A fehér labda alakú épület átmérője 110 méter, beltéri magassága pedig 85 méter. Az épület térfogata 605 ezer köbméter. Befogadóképessége 16 000 fő koncerteken, 13 850 jégkorong-meccseken.
2010 februárjában megnyitották a Skyview nevű siklóvasutat, amely az aréna külső fala mentén viszi fel a látogatókat az épület tetejéig. Itt szálltunk be a gömbbe. Majd szép lassan felkúsztunk a nagy fehér gömbön az üveggömb kapszulában, 130 méter magasságba, gyönyörködve a kilátásban és a különleges szerkezetben :))
Mesés kilátás az üveggömbből.
 Mellette az aréna
 A hatalmas komplexum eligazító táblája
Az Ericsson Globe ad otthont az Eurovíziós Dalfesztiválnak. 1989-ben II. János Pál pápa tartott misét az arénában, ezzel az első pápa, aki Svédországban misézett. Az arénában megfordult a Dalai láma és Nelson Mandela is. A stadionban rengeteg zenész és előadó lépett fel.

2016. augusztus 29., hétfő

Svéd pite

Barátnőmtől tanultam ezt a finom pite receptet. Blåbärspaj - Áfonyás pite, egy igazi alandi sütemény. No, persze aki a saját erdejében kiló számra szedi a fönséges áfonyát, annak könnyű! Még áfonya szedőjük is van, egy fogazott kancsószerű valami, amit csak végighúznak a bokron.
Vanília sodóval tálalta, persze azt is lehet kapni készen, dobozos formában. Én elfelejtettem hozzá csinálni. No, majd legközelebb! Mivel forrón ettük, egy kicsit még szétesett, de ahogy hűl, úgy összeáll szépen, én is tapasztaltam.
Áfonya helyett szilvával készítettem, így is nagyon finom lett.

Áfonyás vagy szilvás (vagy  bármilyen gyümölcsös) pite recept

- 30 dkg liszt
- 15 dkg vaj
- sütőpor
- 2-3 evőkanál cukor
Nekem ez így nem állt össze, nem tudom mi okból, így tettem hozzá 2 evőkanál tejfölt is.  (Talán amiatt, hogy az ő receptjében 30 dl liszt szerepel)
Pár órára folpackban csomagolva hűtőben állni hagytam a tésztát.
A szilvát kimagoztam, felnegyedeltem, ízlés szerint fahéjjal, cukorral, 1 evőkanál étkezési keményítővel összekevertem, pitesütő tál aljára elterítettem.
A tésztát rácsipkedtem a tetejére. 180 fokos sütőben aranybarnára sütöttem.
Fiacskámtól kapott viking harcos és Vasa hajó is újból előkerült a polc mélyéről, miután ezekhez a tárgyakhoz immár személyes élményünk is kötődik. :))
 Könnyű, gyors, finom gyümölcsös édesség!

2016. augusztus 28., vasárnap

Középkori séta

Gamla Stan - Stockholm óvárosa, az egyik legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt középkori városközpont Európában. A várost a 13. században kezdték el építeni. Középkori sikátorokból, kövezett utcácskákból áll. A lakosság többsége német volt, így az észak-germán építészet nagyban befolyásolta a várost.
A kovácsolt keresztvasakkal díszített homlokzatú épületek átlagosan négyszáz évesek. A keresztvas, a tartófalak között a gerendázaton keresztül húzott acélsodrony hurkos végeit rögzíti. A várost tűzvészek sorozata pusztította, így 1407-ben és 1419-ben teljesen leégett. Néhány ház kapuja fölött a lángokból kikelő Főnix madár, az 1746-ban bevezetett tűzbiztosítás jelvénye díszeleg. A tűzoltók a biztosított ingatlanokat részesítették előnyben. 
A Stortorget a legnagyobb tere az óvárosnak, melyet régi német kereskedők házai vesznek körül, a legnagyobb svédországi kivégzés szomorú színhelye volt. Svédország szeretett volna kilépni a kalmári unióból (északi országok szövetsége), ezért 1520-ban a dán király koholt vádak alapján több mint 80 svéd nemest végeztetett ki és ezzel megalapozta a svéd-dán ellenszenvet elég hosszú időre. Gustav Vasa, az egyik meggyilkolt nemes fia volt annyira merész, hogy összekovácsolta a megmaradt előkelőségeket és hazáig kergette a dánokat. Majd pedig ő lett az ország legismertebb királya. 
A 20. szám alatti ház - a Schantz-ház - falán beépített mészkőlapok emlékeztetnek minden egyes áldozatra. (A díszes kapu Johan Wendelstam műve az 1650-es évekből.)
Nobel Múzeum, ide most nem tértünk be, mivel csak ketten szerettük volna megnézni.
A tér közepén álló kút, a "pumpen" - a Tőzsde építészének, Erik Palmstedtnek a műve.
 Egy régi telefonfülke
Hangulatos sikátorok, viking étterem bejárata
Stockholm mediterrán arca, mindenütt kávézó, éttermek, teraszok, beszélgető emberek
Mårten Trotzig sikátor, 90 centiméter széles. Ez Stockholm legkeskenyebb utcája, emiatt állandóan tele van turistával. :))
Gabonakikötő-tér. 
A domborművekkel díszített talapzaton íját feszítő alak. A szobor neve: Bågspännaren - Az íjász - Christian Ericsson műve 1916-ból.
Megkóstoltuk az ínycsiklandozó kanelbulle-t, fahéjas, cukros finomságot.
A cégér Svédország legrégibb és legnevezetesebb kocsmájába, 1722-ben a háború végét jelző Nystad-i orosz-svéd béke évében - megnyílt Gyldene Fredenbe, az Arany Békébe hívogat. 
Az internet szerint ez a világ legrégebbi étterme...(??)

1919-ben Anders Zorn (1860 - 1920), a világhíres festő vette meg 150 000 koronáért. Zorn tervei alapján restaurált vendéglő megőrizte az 1700-as évek hangulatát. A vendéglőt Zorn a Svéd Akadémiára hagyta.
A sok turista, velünk együtt hiába látogatott el ide, zárva volt, átalakítás miatt. Mindenesetre a Michelin csillagos tábla ki volt téve.
Sárkányölő Szent György szobor
Az elmaradhatatlan galériák
Sajnálom, hogy kevés idő jutott itt bolyongani, annyira különleges, gyönyörű volt ez az óváros. Vajon eljutok-e még ide?