A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyula. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyula. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 14., péntek

Mária kegyhely

Nádi Boldogasszony-templom Gyula
1775-ben kezdték építeni Harruckern Ferenc kezdeményezésére, Linck János Károly uradalmi építész tervei alapján, barokk és copf stílusban. Felszentelésére 1777-ben került sor, mikor is a Szeplőtlenül Fogantatott Szűz tiszteletére áldották meg az épületet.
A mennyezeten nagyszabású, 470 négyzetméteres seccó látható, melyet Patay Mihály festett 1986-87-ben. Az impozáns festmény egyházi és történelmi alakok mellett Gyula történetének jelentős eseményeit jeleníti meg.
Sajnos itt is csak a kapun kívül leskelődhettünk. A Nádi Boldogasszony plébániatemplom ma híres búcsújáróhely. Nádi Szűz Mária: a →Boldogságos Szűz Mária neve az egyetlen délkelet-alföldi kegyhely alapján.

2019. június 13., csütörtök

Kiállítás megnyitón

Kohán Képtár (Göndöcs-kert, Gyula)
Az egykori Pavilon 1888-1889-ben épült kulturális rendezvények (hangversenyek, műkedvelő és színházi előadások, műsoros estek, táncmulatságok) számára. 1979- ben kapott benne helyet Kohán György Kossuth-díjas festőművész életmű kiállítása.
 Az épülethez hátulról, ilyen modern tömb csatlakozik
Kohán György festőművész (1910-1966) Gyulaváriban született uradalmi kovács gyermekeként. Budapesten, Párizsban és Rómában tanult, végül hazatért Magyarországra. Végrendelete szerint 691 festményt és 2215 grafikát ajándékozott Gyula városának, melyek egy része a Képtárban látható.
Ott voltunk a Nagybányától Brassóig, erdélyi festők képei Böhm József gyűjteményéből, kiállítás megnyitóján. 
 Tasso Marchini - Fülöp Antal (1933)
Többek között Ziffer Sándor, Perlrott Csaba Vilmos, Ferenczy Noémi, Tibor Ernő és Mattis Teutsch János képei a nemzetközi mezőnyből is kiemelkednek. Nem csak magyar, hanem a szász képzőművészeket, Hans Edert, Fritz Kimmet, Grete Csaky-Coponyt is láthattunk. a gyűjteményben.
Fritz Kimm
Ferenczy Noémi falikárpitja
Dr Böhm József gyűjtő, Németországban élő orvos, és dr. Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese
Különleges élményben volt részünk, bár a lányok csak a kedvemért jöttek el.

2019. június 12., szerda

Múltidéző

Ladics-ház (Gyula)
Ez a földszintes polgárház, azért nagyon érdekes, mert a 19. sz. elején épült barokk stílusban. A házba dr. Ladics György jogász feleségével ifjú házasként költözött, majd utódai itt éltek a múzeummá alakításig. Öt generáción át megmaradtak az életmódjukat tükröző bútorok, tárgyak, öltözékek s a szellemi életükről tanúskodó emlékek. Hat szoba berendezései, bútorai, családi portrék mutatják be a 19-20. századi polgári család életmódját, világát.
Csak érdekességként az Almásy-kastélyt teljesen kifosztották, az ott látható bútorok egyike sem eredetileg ott fellelt bútor. Itt viszont, mintha megállt volna az idő, minden ugyanolyan, mint régen. A polgárság világának a Ladics-ház az egyedüli teljesen berendezett tanúja. A hagyatékot az utolsó két gyulai családtag Ladics György és Margit 1978-ban adományozta a városnak életjáradék fejében.
A folyosóról először az úri szobába lépünk, mely a férfiak világa volt. A családfő itt fogadta vendégeit s egyben ügyfeleit is, hiszen ez a szoba egyben dolgozószobaként is funkcionált. Ladics György neves ügyvéd volt csakúgy, mint fia Ladics László, s magánpraxisukat ennek a szobának a falai között folytatták. A következő szoba a nagyszalon és téli ebédlő. Az első négy szoba eredeti fal és mennyezet festése is megmaradt.
Egy kis kísértet-história is társul a házhoz, a család egyik hölgytagját, Borbála asszonyt kirándulásról hazatérő rokonai holtan találták. A közbeszéd szerint megmagyarázhatatlan események zajlanak a házban. Nyikorgó padló, önmagától kinyíló spaletta, és táncoló szekreter borzolja a kedélyeket.
Biedermeier bútorok, korabeli ruhák, könyvek, meisseni porcelánkészletek és egyéb berendezések gazdag tárháza az épület.
Ha bővebben betekintenétek egy polgárlány életébe, javaslom az alábbi oldalt, mely Kliment Margit levelezéséből nyújt egy kis ízelítőt http://www.barkaonline.hu/tarca/2393-egy-gyulai-polgarlany
 Fiú hálószoba
Lányok hálója
Az üvegszoba, mely a család nyári ebédlője volt. Itt egy terített asztal uralja a teret, míg két oldalt értékes porcelánokat tartalmazó tálasok találhatók.
A ház hátsó részében, mely sajnos egyenlőre nem látogatható, kapott helyett a fürdőszoba, a konyha és a kamra. A házhoz tartozik még kocsiszín, istálló és cselédlakás, melyek teljesen körülzárják az udvart.
Imádtuk az épület minden részletét, a múzeumi idegenvezető lelkes beszámolóját a családról és az épületről. Ne hagyjátok ki, ha Gyulán jártok!

2019. június 11., kedd

Százéves Cukrászda

Magyarország második legrégebbi cukrászdája, a Százéves Cukrászda Gyulán (1840), az első, a Budai Várnegyedben, a "Ruszwurm" (1838), harmadik a "Gerbeaud" (1858)
Egy nagy zuhé előtt épphogy beértünk az épületbe, sikerült leülnünk egy kis várakozás után, bár rengetegen lettek hirtelen, maga a híres cukrászda, mint látványosság és a zuhé miatt is. Azt hiszem a vár és kastély mellett, senki nem hagyja ki, hogy ebben az enteriőrben ne kóstoljon meg egy finom sütit. 
Maga az épület az 1801 évi tűzvész után épült, a város egyik legelismertebb építésze, a Wenckheim grófok alkalmazásában álló Czigler Antal tervei alapján. 1839-ig gyógyszertár működött benne. A cukrászdát 1840-ben alapította Salis András cukrászmester, 1841-ben vette feleségül Reindhardt János német gyulai cipész lányát, akinek rokona, Reinhardt József 1854-ben átvette a cukrászdát.
A ház copf és empire stílusú elemekkel épült, de magán viseli a klasszicista jegyeket is. A díszítő festések által meghatározott termekben korhű és eredeti biedermeier berendezési tárgyak láthatóak.
Az, hogy a cukrászda, és annak különösen értékes berendezése megmaradhatott az utókornak, nagyban köszönhető az utolsó tulajdonos, Jánosi Imre tevékenységének, aki 1984-ig több mint egy fél évszázadon át dolgozott a cukrászdában, és vezetése alatt, több mint harmincöt éven át féltve őrizte annak értékeit.
2004-ben és 2014-ben jelentős felújítást hajtottak végre.
Az egykori cukrászműhely helyén cukrászmúzeumot rendeztek be korabeli eszközökkel
 Mellette van a Ladics-ház, ez volt a következő célpontunk.....folyt.köv.......

2019. június 10., hétfő

Síkvidéki várunk

Gyulai vár
Egyetlen épen maradt síkvidéki téglavárunk. Gyula, Szigetvár és Eger mellett fontos stratégiai pontot alkotott, ez a három erődítmény volt a végvári védekezés három fő sarokpontja.
A gyulai uradalmat még 1403-ban Zsigmond magyar király adományozta Maróti János macsói bánnak, akinek nevéhez kötődik a vár építése. 1476-ban visszaszállt a királyra. Mátyás király a vár ura 6 éven át, majd 1482-ben fiának, Corvin Jánosnak adományozta.
Corvin János 1504-ben meghalt. Mivel fia Kristóf is elhalálozott, így fiúági örökös híján özvegye Frangepán Beatrix rövid ideig egyedül kormányozta a gyulai várat, a hatalmas uradalmat és egyúttal volt Békés megyének - a magyar történelemben egyedüli módon - női főispánja is. A várban halt meg gyermeke, a Hunyadi család utolsó nőtagja, Corvin Erzsébet 1509-ben.
Az özvegy, a királyi kérésnek megfelelően Brandenburgi Györgyhöz ment feleségül. Beatrix 1510-ben bekövetkezett halálakor Gyula Brandenburgi György birtoka lett. A mohácsi csatavesztés után Brandenburgi György Ferdinánd király pártjára állt, így az Erdélyhez közel eső Gyulát hamarosan megostromolták Szapolyai János hadai. Egy hosszú, majdnem egyéves ostromban a védőket kiéheztették, így azok kénytelenek voltak feladni a várat.
Tulajdonosa a támadást vezető Czibak Imre lett. Czibak megöletése (1534) után Patócsy Miklós, majd annak testvére, Patócsy Ferenc örökölte a várat és a hozzá tartozó uradalmat. A két király, Ferdinánd és Szapolyai békekötése után, a Patócsy család 1552-ben Boldogkőváráért elcserélte Gyula várát Ferdinánddal. Így a gyulai vár ismét királyi birtoklásba került.
1566-ban kétezer vitéz vette fel a harcot Petrev  pasa 3o ezres támadó seregével szemben, 63 napig tudták tartani a várat. A gyulai vár kapitánya, Kerecsényi László. A török szabad elvonulást ígért, azonban rárontott az elvonuló vitézekre. Kerecsényi fogságba esett, Nándorfehérvárra szállították, majd kivégezték.
A gyulai vár épségben vészelte át a török harcokat, és bár nem számított ekkor már komoly erősségnek, mégis szerepet kapott a Rákóczi-szabadságharcban.  Még egyszer szerephez jutott a vár, az 1848–49-es szabadságharc leverését követő napokban. Az aradi tizenhárom vértanú közül a hagyomány szerint kilenc volt Gyulán. 1849. augusztus 24-én az oroszok átadták a tiszteket az osztrákoknak, akik 200 szekérrel szállították őket Aradra, a magyar Golgotára.....
 Kovács műhely
 Várbörtön
 Természetesen felmentünk a vártoronyba is
 Kilátás
A solymászat, mint ősi vadászati módszer vélhetően honfoglaló őseinkkel került Európába és vált ismertté.
 Ezt a kis baglyot nagyon sajnáltuk.....
1956. után indult meg a vár régészeti feltárása. 1964-tól, nyaranta, színház működik falai között, egy kicsit zavart is bennünket az állványzat......