2016. június 30., csütörtök

Pesti séta

Mondhatnám azt is, hogy csak mentem toronyiránt, de inkább a Duna mentén, a fiam lakása felé, közben nézelődtem, élveztem a sok szép látnivalót.
Még levendula mezővel is találkoztam, nem máshol, mint az Országház előtt.
Őrségváltás
Turistákkal együtt... :))
Új felfedezés a Vértanúk terén Nagy Imre szobra, Varga Tamás alkotása (1996)
Hídon állva, tekintete az Országház felé néz
Ugyancsak először csodálkoztam rá, a német megszállás áldozatainak emlékművére, a Szabadság téren, Párkányi Raab Péter alkotása (2014)
Gábriel arkangyal kezében az országalmával, felette a náci Németországot szimbolizáló birodalmi sas.
Az emlékmű felállítását tiltakozások sora kísérte.
A tüntetők hozták létre az "Eleven Emlékmű" kiállítást, az elhurcoltakra emlékeztető tárgyakból, levelekből, fényképekből, az ősi szokásnak megfelelően kavicsokat helyeztek el.
Szeretem a Zrinyi utcán megközelíteni a Bazilikát, csodás rálátás a fenséges épületre.
Vörösmarty Mihály-emlékművét sem szoktuk látni  a karácsonyi vásár alkalmával, mert télire beburkolják és körülveszik az árusok pavilonjai. Tallós Ede, Telcs Ede, Márkus Géza alkotása (1908) Vörösmarty körül a társadalom minden rétegének képviselői.
Thonet-ház a Váci utcán, Lechner Ödön tervezte (1890), majolika csempe burkolattal és kovácsoltvas erkély korláttal. Thonet Jakab és testvérei itt rendezték be a hajlított bútoraikról világhírűvé vált  cégük irodaházát.
Öröm látni, hogy a Váci utca visszanyerte régi fényét és nyüzsgését. Itt már elég fáradtnak éreztem magam, csak az éltetett, hogy csobbanhatok egyet a pezsgőfürdőben. Úgy éreztem egy El Camino táv van a lábamban. :))

2016. június 29., szerda

Oázis

A Margitsziget Japánkertje után végigsétáltam a szigeten, most is mesésnek találtam. A Danubius  szállodaláncnak vannak itt hoteljei, ez a Thermál Hotel, négycsillagos szálloda.
A Grand Hotel, anno Margitszigeti Nagyszálló már sokkal impozánsabb, 1873-ban épült Ybl Miklós tervei szerint. 1985-87 között teljesen felújították, földalatti folyosó köti össze a Thermál Hotellel.
Szőke Gábor Miklós szobrairól már többször írtam, most a Víztorony előtt az Ugró oroszlánt csodálhatjuk. Állt már őrt a Szigetfesztiválon is. 5 méter hosszú, két tonnás, 6oo darab óarany kőrisfa lécből készült.
A rózsakert is fejlődésnek indult
 A fehér rózsa mindig is a kedvencem volt.
A virágoskert tavaly szebb volt szerintem, de az is lehet, hogy még a nyár elején tartunk.
Valahogy nem igazán sikerül lencsevégre kapnom a fény-árnyék játékát, amiben mindig gyönyörködöm a fák között.
A Duna, futópálya rekortán borítással, és az árnyas sziget együttese. A szigetkör hossza 5300 méter. (8 szigetkör = 1 maraton) Hát nem semmi! Nekem elég volt végiggyalogolnom rajta, igaz tettem kisebb kitérőket széltében is.
 A hortenzia több helyen is pompázik
 Zenélő kút
 Végül a Margit híd meseszép kő koronája
Még bírtam szusszal, tovább gyalogosan a folytatásban...... :)) Tavalyi bejegyzéseim itt olvashatjátok.
http://nora-bora-nora.blogspot.hu/2015/08/margit-sziget-1.html
http://nora-bora-nora.blogspot.hu/2015/08/margit-sziget-2.html

2016. június 28., kedd

Japánkert szerelem

Tavaly már jártam a Margitszigeten, de akkor kimaradt a Japánkert. Most hajóval jöttem az Árpád hídig és innen kezdtem a nézelődést. A Japánkertet Magyar György (1844-1923) a sziget akkori főkertésze alakította ki, legutóbb 2014-ben újították fel, mondhatom mesés lett.
Zenélő kút
Marosvásárhely főterén álló Bodor-kút másolata. Bodor Péter székely mester az eredetit 1820-22 között készítette. Ez 1936-ban épült. A kupola Neptun szobra 24 óra alatt fordul körbe. Csányi Attila zeneszerző 12 részes középkori dallamokat felidéző hanganyagot állított össze hozzá. Sajnos nem hallottam zenélni.
 Vízesés
Ligeti Miklós - Rákász fiú (1926)
Tó, folyócska, vízesés és szépséges növényzet
A hortenzia és sásliliom mesés egyvelege, ezt a színváltozatot nekünk is be kellene szerezni.
 Az elmaradhatatlan kőlámpás
Többször végig sétáltam benne, hogy minden részletét láthassam
Csodálatos környezetben lehet elmélkedni és gyönyörködni a növényekben.
 Csikász Imre - Űlő lány szobra, "Budapesti kishableány" (1954)
Hidak
Ősszel is el kell jönnöm ide!