2016. február 28., vasárnap

28 gyertya

"A család olyan szó, amelynek a jelentésében benne van a biztonság, a sziklaszilárd alap, az a hely, ahová hazamehetünk, amelyben felnőhetünk..., amelyből kirepülhetünk, de mégis emlékszünk rá és belekapaszkodhatunk..., mert amit ott hallottunk, örökre megmarad a fülünkben és a szívünkben..., az emlékek színes szoborként egy életre belénk vésődnek, apró, csillogó színű szilánkokból, amelyek némelyike ugyan haloványabb, sőt néha egészen elhalványul, olyannyira, hogy már-már elfelejtjük..., ám teljesen sohasem merülnek feledésbe. Ez az a hely, ahol elkezdődik az életünk, és ott szeretnénk, ha véget érne."
Danielle Steel
 Szüli-névnap
Az új szerzeménnyel terítettem
Igazán meg vagyok elégedve vele, bár még nem teljes a készlet
Mirelit leveles tészta, most párolt zöldséggel töltve, tejföllel, sajttal tuningolva, valójában végtelen lehetőségek tárháza.......
A kedvenc hortobágyi húsos palacsinta, most gombás változatban is készült böjtölő fiacskámnak.
Gyönyörű tulipánok egy kis tavaszt csempésztek a lakásba
A kakaós piskóta, most mascarponés, tejszínes krémmel töltve, gránátalmával díszítve. Egy kicsit tartottam tőle, hogy túl extrém, nem fogják szeretni, de befutó lett ez is.

2016. február 25., csütörtök

Stílus

Mióta megnyílt a Zara Home Budapesten, ha van rá lehetőségem, ellátogatok ebbe a csodabirodalomba. Igaz nekem túl borsosak az árai, de inspirálódásra és gyönyörködésre remek, mivel imádom a lakberendezést.
Most szerencsém volt, tudtam venni pici apróságokat akciós áron. Hétvégén használatba is kerülnek :)) Jó lenne karácsony után a leárazást máskor is kifogni!
Egy kis ízelítő a boltból, a textilek mesések!

2016. február 23., kedd

Téli arborétumi séta

Nem is gondoltam, hogy ilyenkor februárban is lehet szép egy arborétum! A hóvirágmező miatt érkeztünk Alcsútra, de tettünk egy sétát a parkban is, bár az idő nem igazán volt kedvező, szemerkélt az eső.
Az angolparkot az 1820-as években József nádor létesítette, aki országunk nádora volt és az első Habsburg, aki Magyarországon birtokkal rendelkezett. (Ő volt az aki a Margitszigetet is parkosította)
Közel 200 szobás klasszicista kastélyából mára csak a főhomlokzat maradt. Pollack Mihály tervei alapján épült.
A kastély udvari homlokzata a 20. század elején, üvegtáblára rajzolva, hogy elképzelhessük.
1825-ben Tost Károly (schönbrunni kerttervező mester) tervei alapján létesítették a 30 hektáros angolparkot. A nádor egy mintagazdaságot hozott itt létre. Ez a platán kb. 190 éves lehet, ha jól számolom.
Vasfa (Sideroxylon) Nevét a fa keménysége miatt kapta. Itt borostyánok társaságában.
A kivágott fákat otthagyják, hogy élőhelyként, búvóhelyként szolgáljon az itt élő rovarvilágnak. Jól látszik, hogy mennyire birtokba vették a területet.
 Fenyves
Egy fa mely végigélte az egész magyar történelmet......
A nádor gyermekeinek épült játszóház. Mária Henrietta lányáról (későbbi belga királyné) nyírfaligetet, Hermináról szigetet nevezett el.
1870-ben a kert megújult, ekkor már a nádor fia, József Károly főherceg volt a tulajdonos, aki  legalább 300 növényfajt is meghonosított. Pálmaház is épült Ybl Miklós tervei szerint.
185 méter mély artézi kutat fúratott az öntözéshez, és elkészítette a kert vízvezeték hálózatát. Feleségéről, Klotildról félszigetet nevezett el. A képen a szivattyúház, mindennek gondoltam volna, de ennek nem.
Az istállóból kialakított neoromán stílusú kápolna ma is áll. 1880-ban Storno Ferenc tervei alapján épült. Sajnos zárva volt.
A Habsburg-család nem állandó jelleggel lakott itt. 1944-ben azonban el kellett hagyniuk a birtokot.
II. Világháborúban több lövés érte a kastélyt, tűz martalékává vált, és az értékeket is széthordták. A kápolna tovább bírta, majd átépítették, leverték a gyönyörű freskókat, mozaik burkolatot, boltíveket és vasbetonnal helyettesítették, Róth Miksa üvegablakai sem láthatóak ma már.
Mosóház
Valahol a mosóház mögötti Csaplári-erdőben található országunk legrégebbi libanoni cédrusa, amit még József nádor vetett magról 1830-ban. Elindultunk, hogy megkeressük, de cuppogós sár volt, visszafordultunk. Ígéretet kaptam a páromtól, hogy júniusban, szentjánosbogár rajzáskor újból ellátogatunk ide. Heuréka, akkor felfedezhetem a park többi részét is, ami mára, több mint 40 hektáron terül el. :))

2016. február 22., hétfő

Hóvirágmező

Alcsútdobozon jártunk, ahol van egy szép arborétum, és nem mellesleg most virágzik a hóvirág.(Galanthus) Tudtad, hogy az amarilliszfélék nemzetségébe tartozik?
Az óriási hóvirágmező egyedülálló az országban, két és fél hektáron terül el.
7 hóvirágfaj, 24 fajtája tekinthető meg itt, mint pl. Levantei-, Kikeleti-, Krimi-, Bizánci-hóvirág.  Nem nagyon tudtam különbséget tenni közöttük.
Védett növény, egy szál eszmei értéke tízezer Ft.
Az 1800-as évek végén telepítették az első példányokat.
Téltemető (Eranthis hyemalis) szintén védett, a boglárkafélék családjába tartozó gumós növény. Télikének is nevezik.
Úgy tartják, ha kinyílik a Téltemető megérkezik a tavasz
Folyt. köv az arborétumi sétával.....