2020. április 30., csütörtök

Lila akác

Lila akác a kertemből. 
 Eszembe jutott a híres régi sláger

" Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj,
Lila akácok, minek a vágy, ha elszáll,
Minek a nyíló virág, a kikelet,
Mit ér a rongyos világ, ha nem szeret?

 
Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj?
Lila akácok, a boldogság sosem vár.
Minek a kis kerti pad, minek a nyáralkonyat,
Amikor egymást szeretni nem szabad"

Szép Ernő: Lila ákác című regénye alapján 1934-ben készült filmvígjáték indította útjára a vele azonos című dalt.
Szép Ernő, amúgy szoboszlói kötődése miatt került a figyelmembe. Apja 1888-tól néptanító volt Hajdúszoboszlón, az izraelita iskolában, ahol elemi osztályait is járta. Középiskolai tanulmányait is a városban kezdte.
A nyilasok által meghurcolt író és költő nehezen viselte a változásokat, a boldog békeidők embere volt, aki a pesti utcákat rótta, koccintott Karinthyval és Nagy Endrével, őszintén hitt az igazságban és a szerelemben, majd hitetlenkedve élte meg a megaláztatást, a szegénységet.

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.
A cultura. hu oldalon találtam róla egy cikket. Nem is tudtam, hogy a Lila ákác volt a legismertebb műve.
A nyilasok által meghurcolt író és költő nehezen viselte a változásokat, a boldog békeidők embere volt, aki a pesti utcákat rótta, koccintott Karinthyval és Nagy Endrével, őszintén hitt az igazságban és a szerelemben, majd hitetlenkedve élte meg a megaláztatást, a szegénységet.

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.
A nyilasok által meghurcolt író és költő nehezen viselte a változásokat, a boldog békeidők embere volt, aki a pesti utcákat rótta, koccintott Karinthyval és Nagy Endrével, őszintén hitt az igazságban és a szerelemben, majd hitetlenkedve élte meg a megaláztatást, a szegénységet.

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.
A nyilasok által meghurcolt író és költő nehezen viselte a változásokat, a boldog békeidők embere volt, aki a pesti utcákat rótta, koccintott Karinthyval és Nagy Endrével, őszintén hitt az igazságban és a szerelemben, majd hitetlenkedve élte meg a megaláztatást, a szegénységet.

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

"Semmi sem akarok lenni, csak boldog!"
Egykor csodaszép, ma rózsaszínben pompázó Piac és Kossuth utca sarki épület
1843-ban a város eladta a sarokházat Tánczos Kovács Jánosnak, aki kétemeletes bérházat épített, mely igazi szenzáció volt akkoriban. (A legendásan gazdag tőzsérről és földbirtokosról az a hír járta, hogy gazdagságáért eladta lelkét az ördögnek, aki éjféltől kakasszóig minden éjjel táncoltatja, így kapta megkülönböztető ragadványnevét) Az Úri kaszinó 1846-ban bérbe vette a ház első emeleti szobáit, majd 1847-ben itt nyílt meg a Czifra kávéház is.

A vesztes debreceni csata után az emeletet az orosz hadsereg használta kórházként, erre az időre ideiglenes helyre, a Fehérló Szállóba költözött a „debreczeni Polgári Casino”

Az egymással szomszédos három telken álló házakat – a Cegléd utcai Auer-házat, a Kovács – féle házat, és a Rádl - házat – 1868-ban vette meg a Debreceni Első Takarékpénztár, melynek helységeit 1869-ben szépen felújították, korszerűsítették.

Az egyesített telekre a korábbi kétemeletes székházhoz csatlakozóan tervezte meg ifj. Rimanóczy Kálmán nagyváradi műépítész a gazdagon díszített, háromemeletes új takarékpénztár székházát 1911-ben.

A hatalmas építkezésben a munkák zömét debreceniek kapták, Somogyi Sándor szobrász keze munkáját dicsérik az épület külső- és belső falain alkalmazott szobrászmunkák és stukkódíszítések. „A márványt a kolozsvári Gerstenbrein, a gyönyörű vasportálokat Heinicke berlini cége szállította, a fajansz a Zsolnai-gyár terméke”.

A kétemeletes sarokház legismertebb földszinti üzlete a Kontsek Kornél-féle áruház volt, a Piac utcai rész első emeletének nagy részét a takarékpénztár foglalta el, a Kossuth utcai épületszárny első szintjét pedig a kaszinó kapta.

1951-ben a bank földszinti ügyféltermét és 19 további helyiséget a honvédség vette bérbe, a Helyőrségi Tiszti Klub számára. (Diákkoromban barátnőmmel idejártunk ebédelni) A Polgári Casino megszűnt, de a Kossuth utcai épületrész továbbra is közösségi színtérként funkcionált.

2005 óta a Kossuth u. 1. szám alatt működik a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Ház, van Pódiumterme és kiállítóterme, a Belvárosi Galéria, melyben az előző posztomban említett Makoldi-vonal kiállítás is van jelenleg.



2020. április 26., vasárnap

Gyöngyvirágmező

Gyöngyvirágmező Anyánál
"Nem tudok betelni ezzel az illattal, és a nézésével. 
A gyöngyvirág, a rejtelmes kis gyöngyvirág az én gyönyörűségem.

Minden más virág a föld gyermeke. Ez az egy mintha finomabb volna.
Mintha egy nekünk ismeretlen világ virága volna, tán valami
szellemvilágé, amelynek papja nincsen s amelyről eddig tudomány nem
beszélt.

Minden más virág kitárja a szépségét és az égbe néz. Egyik a napot
imádja, a másik a holdat, a csillagokat. Ez az egy a bokrok csöndes
árnyékába rejtőzik és zöld kis palástja alatt alázatosan meghajol, mint
az imádkozó menyasszony."


Gárdonyi Géza: Gyöngyvirág

2020. április 24., péntek

Vágyódás

Gyönyörű Budapest, a fiamtól kaptam a ma esti képeket
Vajon mikor láthatom megint, a fiaimat és a várost.....?

2020. április 18., szombat

Festői

Egy kis séta a kertben a tulipánokra fókuszálva.
  Nem sokáig gyönyörködhetek bennük
 Ebből a hegyes szirmúból sokféle volt, de eltűntek sajnos
Mindig hagyom egy kicsit tovább a vázában, gyönyörködöm a festői színekben, formákban.

2020. április 14., kedd

Karanténos húsvétunk

Nem sok dicsekedni valóm van az idei húsvéttal. Szép csendben, ketten ünnepeltünk. Azért egy kis videópartit tartottunk a fiúkkal, hogy együtt legyünk. Jó volt látni őket!
A gyümölcsfák pompáznak, imádom ezt a fehérséget.....
Egy gesztenyetortát sütöttem, mert torta nélkül nincs ünnep számomra, kissé girbe-gurba lett a csokiöntetes díszítése. :) A sonka, tojás, kalács meg elmaradhatatlan ilyenkor. Boldogan eszegetjük még most is.
A férjem, reggel szokás szerint friss vízzel locsolt meg, no azért nem egy vödörnyivel.... :))
Különben virtuálisan köszöntöttek egy páran, akik máskor személyesen jönnek locsolkodni. Meg kell mondjam, sosem rajongtam a locsolkodásért, így ezt a részét nem is bántam.

Remélem nem lesz többé karanténos húsvétunk!

2020. április 11., szombat

Bizakodó húsvétunk

Áldott, boldog, bizakodó húsvétot kívánok! 
Az idén a koronavírus miatt család nélkül kettesben ünnepelünk.
Ilyen szép ünnepeink voltak anno:
http://nora-bora-nora.blogspot.com/search/label/h%C3%BAsv%C3%A9t

2020. április 10., péntek

Puliszka

Nálunk az a szokás, hogy Nagypénteken puliszkát eszünk, forrón, hideg tejjel. Így ették ezt a Nagyszüleim is, így csinálom én is. Szeretjük.
Kukoricadarából készítem, 35 dkg - hoz adok sót és kb. 1 liter forró vizet, a tűzön kevergetem, majd ha úgy látom adok még hozzá vizet, míg megpuhulnak a daraszemek.

2020. április 9., csütörtök

Bimbó

"Minden bimbó csak egyszer virágzik, s minden virágnak csak egyetlen olyan pillanata van, amikor tökéletes szépségben pompázik."
Henri-Frédéric Amiel

Megint  nagy szárazság van, azt mondják sivatagi időjárás van felettünk, nappal meleg, este hideg. Vajon mi fog még bennünket sújtani? :(

2020. április 5., vasárnap

Virágvasárnap

„... légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, 
mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz”

Józsué könyve 1:9
Édesanyám kertjében kerti vagy közönséges mahónia (Mahonia aquifolium)

2020. április 4., szombat

Egy hónapja

"Aminek kezdete van, véget is ér egyszer. 
Békélj meg ezzel, s minden jóra fordul!"

Buddha
Egy hónapja vagyunk a koronavírus csapdájában.......
Március 4-én kezdődött, két iráni megbetegedésével.
Ma
 678 fertőzőtt van, és 32 az elhunytak száma

Nyugodjanak békében!

Kép forrása: Pinterest