A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ötlet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ötlet. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 24., szombat

Ünnepvárás

Már csak 30 nap van karácsonyig. 
Feltettem a visszaszámlálót a blogra, hogy mindennap lássuk. Kicseréltem a főképet, tavalyi karácsonyunkról készített montázsra.
Válogattam egy pár képet a Pinterestről ötletadóként és hangolódásként. Főként egyszerű, könnyen megvalósítható kopogtatókat, adventi gyertyákat. Még nem díszítettem fel a lakást az idén. Jövőhét végére tervezem az első adventi vasárnapra.
"Akadnak történetek, karácsonyi mesék, amelyeket úgy őrzünk, mint a dobozba rejtett füzéreket és színes üvegdíszeket, hogy azután minden évben elővegyük és megcsodáljuk őket."

Richard Paul Evans (amerikai író 1962-)

2017. december 23., szombat

2016. március 24., csütörtök

Húsvéti tojás

Az idén a tojásokat decupage technikával készítettem. Van még mit fejlődni, de jópofák lettek. A mostani romantikus hangulatomhoz illő, rózsaszín virágos szalvétákat válogattam hozzá.

2015. december 7., hétfő

Skandináv módra

Szeretek így karácsony előtt egy kört futni az Ikeában, ötleteket gyűjteni, és gyönyörködni. Szerencsére a napokban lehetőségem volt rá.
 Az ezüst karácsonyfadísz, mint hangulati elem
Nagyon szép ez a klasszikus étkészlet, a rózsaszín, szürke, krém szín variálása igazán különleges. El is határoztuk, hogy beszerzünk egy ilyet.
 Rusztikus
Ötletes a rafia és az üdvözlő kártya
 Terasz lámpással és pléddel. Ilyen kis lámpást vettem a fiaimnak is

2013. december 27., péntek

Stílusosan

 Kivi - fenyő
 Variációk egy témára
Csak egy baj van, nálunk nehezen hozható össze.
Vagy eper, vagy mikulás....
 Huncut vendégváró sajtocskák
 Örök divat- alma, mézes, gyertya + valami zöld
 Gyanítom, hogy az amerikaiak Marshmallow-val isszák a kávét vagy a forró csokit?
Nem tudom mennyiben hasonlít ez gyerekkorom pille cukrához.......mindig is imádtam,
láttam már valahol a receptjét
Muszáj lesz nekem is megcsinálni!!!
 Barátainknál biztos a siker, ha ilyennel állítunk be
 Így készíthetünk egyszerű, illatos mécsestartót
Forrás: Pinterest

2013. december 18., szerda

Karácsonyi szalvéták

Pár jó ötlet az ünnepekre, hogy asztalunkat szebbé, hangulatosabbá tegyük.
Klasszikus karácsonyi színek, fehér-piros-zöld alkalmazása nagyon dekoratív.
Az egyszínű szalvéta különböző formára hajtogatva látványos megoldás.
 Süveg
>>>>> itt <<<<<
megnézheted a videót, hogyan készül
 Csillag
 Legyezőszerű
 Alakzatok
 Fenyő ágacska - monogrammal
 Zöld ágacska - piros szalag - bogyó
 Egyszerű - de elegáns
 Rusztikus - csipkebogyó - len szalvéta
Fenyőfa
csizma
Mikulás
(letölthető -nyomtatható sablonnal)
A kevesebb, néha több.....
Pöttyös tányér----jaj, de szép!!!
Forrás: Pinterest