A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hegy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hegy. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. március 17., hétfő

Gellérthegy mandulafája

Ma a délelőtti napsütésben felsétáltam a Gellérthegyre megnézni a szépséges virágzó mandulafát. Ez tavaszköszöntő rituálé számomra itt Budapesten.
Rengetegen voltak. Kissé idegesítő volt, hogy egy-egy leányzó a korláton kibújva hosszan pózolt a fa alatt, miközben többen arra vártunk, hogy tudjunk pár fotót készíteni, ahol nem illegeti valaki magát éppen! :))
Mennyire le van maradva a természet. Tavaly február végén készítettem a mandulafa virágos fotókat és ilyenkor már a virágzó cseresznyefákat fotóztam a Millenáris Parkban.

2024. december 13., péntek

Japán Alpok

A Japán Alpok (Nihon Arupuszu) egy három, nagyjából párhuzamos észak-déli csapású hegyvonulat, a Hida-, a Kiszo- és az Akaisi-hegység összefoglaló neve. A Japán főszigeten Honsún helyezkedik el, egyben ketté is választva azt. Ez a terület a japán szigetvilág legnagyobb átlagmagasságú része háromezres csúcsokkal, több nemzeti parkkal és számtalan népszerű sí- és hegymászóparadicsommal. 
 
Legmagasabb pontja a Hotaka-hegy 3190 méterrel. Itt található Takayama, egy eldugott hegyi falu a Japán Alpok vonulatai között. A Kóbe marha világuralmának egyik legnagyobb kihívója a Takayama hegyi legelőin nevelkedett Hida marha.
A Hida-hegységben található Tateyama 3015 méter magas, Japán egyik szent hegyének tartják számon és valószínűleg az egyik leghavasabb terület a Földön, a meteorológusok szerint bizonyos részein akár 38 méter hó is hullhat egy év alatt. A hófedte tájat egy főútvonal szeli át, mely az óceánparti Tojama városánál indul, a nyugati oldalon éri el a Tatejama-csúcsot és egy hosszú alagúton vezet tovább Nagano prefektúrába, ahol az 1998-as téli olimpiát is rendezték. Az autóút ezen szakaszát Japánban csak úgy ismerik, a hókanyon. A hegyi utakat kísérő hófal akár a megdöbbentő húszméteres magasságot is elérheti.
A térképen látható a Japán Alpok, Tokió, Matsumoto, ahonnan indultunk reggel, majd délelőtt Takayama városába délután Shirakazavába látogattunk este pedig Kanazavában szálltunk meg.
Folyt.köv.....

2024. december 10., kedd

Fudzsi

Sajnos reggel elhagytuk Tokiót, külön busszal vágtunk neki az útnak. Az első megálló a Kavagucsi-tó volt, ahonnan megcsodálhattuk volna a japánok szent hegyét a Fudzsit, de nem volt szerencsénk, felhős idő volt. Sajnos Tokióból sem láthattuk, pedig szép időben innen is látni lehet.
Ezt láttuk!
Ezt kellett volna látnunk! :))
(fotó az internetről)

A Fudzsi (Fuji), vagy Japánban sokkal általánosabban használt nevén Fudzsiszan Japán legmagasabb hegye, 3776 méter magas, az ország egyik jelképe.
2013-ban az UNESCO a kulturális világörökség részévé nyilvánította.
A Honsú sziget csendes-óceáni partján fekszik, Tokiótól 100 km-re délnyugatra. A Fudzsi hegy körül öt tó helyezkedik el, mi a Kavagucsi-tó partján voltunk. Így a képeim is itt készültek....
A Fudzsi-hegy kialakulásában a vulkáni tevékenység négy különálló szakaszát azonosították. Az első szakasz pár száz ezer éve volt. Utolsó kitörésére 1707-ben, az Edo-korszakban került sor.
Úgy gondolják, hogy először egy névtelen szerzetes mászta meg 663-ban. Mivel ősidők óta szent hegynek számít, a Fudzsi-hegy környéke tiltott terület volt a nők számára egészen a Meidzsi-korig.
A Fudzsi-hegy gyakori téma a japán művészetben. A leghíresebb Hokuszai mesterműve, a Fudzsi-hegy 36 képe.
Harci hagyományai is vannak, a régi szamurájok a hegy lábánál, a jelenlegi Gotemba városhoz közel edzettek. 
A hegyet szinte állandóan felhők borítják, de a hegyről tiszta időben akár 150 km-re is el lehet látni.
A hegyre felfelé is, lefelé is négy különböző útvonal alakult ki. Az egyes utak tíz állomásra oszlanak. Az első ötig kövezett út vezet, az út nehezebb része az ötödik állomás után következik. Ez a tengerszint felett 2400 méter körül van. Tokióból indulva a legnépszerűbb és legkevésbé meredek a Kavagucsiko-Josidagucsi útvonal. 
A hegymászás legkedveltebb időszaka július 1. és augusztus 31. között van. A szezonon kívül nem ajánlatos megkezdeni a mászást, több okból, alacsony hőmérséklet, rendkívül erős szél, mentési szolgálat hiánya. A tömeg elkerülése érdekében a mászásra ajánlott időszak, július 20-a előtt, mivel ekkor kezdődik a japán iskolai szünet. 
A mászás nem igényel sem hegymászó felszerelést, sem előzetes tapasztalatot. Nagymamától az unokáig sokan megteszik ezt a - japánok számára - szent zarándoklatot a Fudzsi csúcsáig, azonban a csúcs eléréséhez jó állóképesség és lábbeli szükséges. Éjszakai mászáskor fel kell készülni, hogy a hőmérséklet még augusztusban is 6 °C-ra süllyedhet.
Mintegy 16 menedékház található a Kavagucsiko útvonalon, amik csak a wc lehetőséget biztosítják, és az alváshoz lapos matracot adnak. Némely menedékházban akár 500-an is elférnek egyszerre, ennek ellenére előzetes helyfoglalás szükséges, ha itt akarjuk tölteni az éjszakát. Az ár csak a szállást tartalmazza, de külön díjazásért egyszerű étkezést is kaphatunk. 
Az 1980-as évek óta kialakult egy rövidített zarándoklat is. Ennek során az ötödik állomáshoz este érkeznek, majd az éjszaka folyamán másszák meg a hegyet, ehhez saját lámpa is szükséges. A napfelkelte megtekintése után a mászók megkezdik a leereszkedést. Ilyen módon nem kell az éjszakát egy menedékházban tölteni a sok idegennel. 
A Fudzsi megmászása egyedülálló élmény. Egy japán mondás szerint.
"Mindenkinek meg kell másznia a Fudzsit egyszer életében, de csak a bolond mássza meg kétszer." :))
Évente kb. 600 000 ember megy fel a Fudzsi-hegyre, ennek 30%-a külföldi.
Aokigahara a hegy lábánál fekvő erdő, amelyhez sok legenda kapcsolódik. Az egyik szerint a hegy sziklái nagy mennyiségű vasat tartalmaznak, ezért az iránytűk itt nem működnek. Ez a legenda teljesen hamis. 
Az erdőben talált barlangok sziklából és jégből vannak, még akkor is, ha a felszínen nyár van. A legenda szerint az erdőt szörnyek, szellemek és manók lakják. 
Az Aokigahara Dzsukai (a fák tengere), az öngyilkosságok zónája. Az 1950-es évek óta több mint 500 holttestet találtak itt, annak ellenére, hogy a hatóságok az öngyilkosságot tiltó táblákat helyeztek ki.
Érdekesség, hogy az Új-Zélandon fekvő Mount Egmont bizonyos szögből nézve annyira hasonlít a Fudzsihoz, hogy egyes filmekben is ezt használják, például Az utolsó szamuráj-ban.

2024. október 18., péntek

Kilátók királynője

Lillafüred egy három hegy által körülvett festői völgyben, a Bükk-hegységben fekszik. Nem volt könnyű számunkra feljutni a Zsófia-kilátóba, a Dolka- hegyen.
Helyenként meredek szakaszok vezettek a kijelölt útvonalon. Nagyban nehezítette a feljutást, hogy az előző napi esők kicsit csúszóssá tették az ösvényt. Amúgy klasszul kiépítették a "Körös-körül lombkorona tanösvényt"
Mi a Palotaszállótól indultunk, Felsőhámorból a Kohászati Múzeumnál egy kőlépcső vezet felfelé. Teljes hossz 1270 m és 195 méter a szintkülönbség, 700 méter a kilátóig, 120 méteres szintkülönbséggel.
A Bükk hazánk legnagyobb átlagmagasságú hegysége. 400-600 méterig gyertyános kocsánytalan tölgyek, 600-800 méternél bükkfák uralják.
Holtfák
 
A kilátó ötlete az 1890-es évek végén merült fel, a létesítmény megépítésének 1262 koronás költségét a Borsodi Bükk Egylet finanszírozta. A terveket Szűcs Sándor miskolci mérnök készítette. Ő felügyelte az építést is. 

Nevét a Borsodi Bükk Egylet alapítója, báró Vay Béla Borsod vármegyei főispán felesége, gróf Teleki Zsófia tiszteletére és emlékére kapta. Az eredeti kilátót 1900-ban adták át. Az 1950-es években a lillafüredi „Szikla” nevű légvédelmi központ építésekor elbontották, hogy helyére antennát telepítsenek a Dolka-hegy déli oldalába. 
Vay Béla (1829-1910) a megye főispánja volt. Teleki Zsófia grófnővel kötött házasságából három lánya és egy fia született. Fia, Vay Elemér (1855-1931) később szintén megyei főispán lett, a Borsodi Bükk Egylet elnöke, egyik lánya volt a páratlan szépségű Vay Erzsébet (1860-1941), akit a családban Csokonaira emlékezve Lillának becéztek. Férje, Pejacsevich Tivadar (1855-1928) horvát bán.
A Zsófia-kilátó 51 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból épült újjá 2022-ben. Ügyeltek arra, hogy az eredeti kilátónak megfelelően épüljön fel, a kor követelményeinek megfelelő változtatásokkal, kb. húsz méter magas. A korábbival megegyező kupola fedi. A kő alapú, vörösfenyő gerendákból összeillesztett, faszerkezetes kilátóból pompás a rálátás a Palotaszállóra.
Lillafüred 350 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. Megérte a fáradtságot a látvány :)) 
 Miért van itt egy Zeppelin léghajó?
 
Kering az interneten egy felvétel, amin egy Zeppelin repül át a Palotaszálló felett, ami 1929-ben Hugo Eckener kapitány vezetésével megkerülte a Földet. A korabeli sajtó az egekig magasztalta az eseményt, így hát nem meglepő, hogy a rivaldafényből a magyarok sem akartak kimaradni. A németek igent mondtak a hazánk feletti légi bemutatóra, így aztán 1931-ben eljutott a csepeli repülőtérre a világjáró légi óriás.

A Zsófiával való későbbi találkozás viszont csak a szerencsének volt köszönhető, eredetileg a Dunántúl felett tervezték a körrepülést, azonban az időjárás annyira kedvezőtlen volt, hogy az utolsó pillanatban módosítani kellett. A délelőtti órákban átrepült a Parlament felett, ezután pedig észak-keleti irányba indult. A Mátrát elhagyva aztán olyan heves hóviharba keveredett, hogy a kapitány inkább a hosszabb útvonal mellett döntött. Megkerülte Bükköt és Miskolc irányából közelítette meg Lillafüredet, így valósult meg a kilátók királynőjének és az egek koronázatlan királyának különleges randevúja.
Ma már tudjuk, a randi végül nem hozott túl nagy sikert egyik félnek sem: a történelem viharai mindkettőt elsöpörték. Kettejük közül csak a Zsófia-kilátó kapott újabb esélyt.