A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kilátó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kilátó. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. október 9., péntek

Kilátó

Zebegényben a kápolnától nem messze a Kós Károly-kilátóból gyönyörködhetünk a tájban.
Csóka Árpád tervei alapján fából épült, amelynek a bámulatos dunai panorámán kívül az a különlegessége, hogy szemből egy római őrtoronynak látszik, amely arra utal, hogy erre vezetett a Duna mentén 500 km hosszan húzódó római limes útvonala. 
A Duna-partról fotózva 
A Kós Károlyról elnevezett vörösfenyő torony alsó része székely kaput formáz, tisztelegve az építész erdélyi származása előtt. Oldalról szemlélve leginkább egy templomra hasonlít, utalva a zebegényi Havas Boldogasszony plébániatemplomra, ami Kós tervei nyomán épült a falu központjában. 
 
A Dunakanyar innenső oldalán Zebegény épületei színesítik a tájat
A Duna partján felfedezhetjük a Dőry-kastély fehér épületét (jelenleg magántulajdonban van), tőle kissé jobbra pedig a híres hétlyukú hidat, ami a hazai vasúttörténet egyik legrégebbi ipari emléke. Az alsó képen kivillan a fák takarásában.
A Duna túlpartján Dömös szélső házsorai és a Pilis vonulatai
A kápolna és a kilátó a Duna-partról
Folyt.köv.:Zebegény 

2026. augusztus 6., csütörtök

Kilátás...

Debrecenben a Kölcsey Központban jártam, felmentem a tetőteraszra, hogy körülnézzek, miután erre a kis táblára lettem figyelmes.
Ezzel az üveglifttel lehet feljutni. 
Kár, hogy ez is teljesen kihasználatlan, amiről nem csak a mostani hőség tehet.
Tikkasztó hőség! Itt azért elgondolkoztam, hogy pont ez a legalkalmasabb idő a tetőteraszhoz, de még sosem jártam itt, nem is gondoltam, hogy nyitva van és körül lehet nézni.....

2024. december 9., hétfő

Tokió Skytree

A Szenszódzsi- templom látogatásakor, többször feltűnt a Tokió Skytree torony, így este páran elmentünk megnézni. Az idegenvezetőnk útba igazított bennünket, de sikerült eltévednünk, nagy nehezen jutottunk haza a szövevényes metróval... :))
Tokyo Skytree, egy adótorony, amelyet 2012-ben adtak át, Tokió Sumida nevű városrészében, Japánban. A torony elsődleges feladata a digitális, földi jelközvetítés, de két kilátószint is épült rajta 350 és 450 méteren.
634 méteres magasságával ez a legmagasabb mesterséges alkotás Japánban, egyben a világ legmagasabb szabadon álló tornya, és harmadik legmagasabb épülete is, a Dubai Burj Khalifa, Merdeka, Kuala Lumpur után. 
Amióta számos új felhőkarcolót építettek Tokió központjában, a 333 méteres Tokiói torony nem bizonyult elég magasnak a digitális földi adások sugárzására.
A 634 méteres magasság sem véletlen. A számokat japánul kimondva – 6 (mu), 3 (sa) and 4 (shi) – a Musashi szó áll össze, amely a Tokiónak otthont adó régió régies elnevezése. 
Üvegjárda
A rekorder torony 3,5 év alatt épült fel, és 440 millió dollárba került. Belsejében tizenhárom lift működik.
A hatalmas, kör alakú fedélzet minden oldalán ablakok nyílnak, így 360 fokos kilátás nyílik Tokió városára. Láthattuk a kanyargó Sumida folyót.

Itt jobbra fent látszik a piros színben pompázó Tokió torony is, mely hasonlít az Eiffel toronyra.

Adventi hangulat, amit valójában országszerte felfedeztünk Japánban az utcákon, tereken, annak ellenére, hogy a karácsony számukra nem ünnep.

2024. október 18., péntek

Kilátók királynője

Lillafüred egy három hegy által körülvett festői völgyben, a Bükk-hegységben fekszik. Nem volt könnyű számunkra feljutni a Zsófia-kilátóba, a Dolka- hegyen.
Helyenként meredek szakaszok vezettek a kijelölt útvonalon. Nagyban nehezítette a feljutást, hogy az előző napi esők kicsit csúszóssá tették az ösvényt. Amúgy klasszul kiépítették a "Körös-körül lombkorona tanösvényt"
Mi a Palotaszállótól indultunk, Felsőhámorból a Kohászati Múzeumnál egy kőlépcső vezet felfelé. Teljes hossz 1270 m és 195 méter a szintkülönbség, 700 méter a kilátóig, 120 méteres szintkülönbséggel.
A Bükk hazánk legnagyobb átlagmagasságú hegysége. 400-600 méterig gyertyános kocsánytalan tölgyek, 600-800 méternél bükkfák uralják.
Holtfák
 
A kilátó ötlete az 1890-es évek végén merült fel, a létesítmény megépítésének 1262 koronás költségét a Borsodi Bükk Egylet finanszírozta. A terveket Szűcs Sándor miskolci mérnök készítette. Ő felügyelte az építést is. 

Nevét a Borsodi Bükk Egylet alapítója, báró Vay Béla Borsod vármegyei főispán felesége, gróf Teleki Zsófia tiszteletére és emlékére kapta. Az eredeti kilátót 1900-ban adták át. Az 1950-es években a lillafüredi „Szikla” nevű légvédelmi központ építésekor elbontották, hogy helyére antennát telepítsenek a Dolka-hegy déli oldalába. 
Vay Béla (1829-1910) a megye főispánja volt. Teleki Zsófia grófnővel kötött házasságából három lánya és egy fia született. Fia, Vay Elemér (1855-1931) később szintén megyei főispán lett, a Borsodi Bükk Egylet elnöke, egyik lánya volt a páratlan szépségű Vay Erzsébet (1860-1941), akit a családban Csokonaira emlékezve Lillának becéztek. Férje, Pejacsevich Tivadar (1855-1928) horvát bán.
A Zsófia-kilátó 51 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból épült újjá 2022-ben. Ügyeltek arra, hogy az eredeti kilátónak megfelelően épüljön fel, a kor követelményeinek megfelelő változtatásokkal, kb. húsz méter magas. A korábbival megegyező kupola fedi. A kő alapú, vörösfenyő gerendákból összeillesztett, faszerkezetes kilátóból pompás a rálátás a Palotaszállóra.
Lillafüred 350 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. Megérte a fáradtságot a látvány :)) 
 Miért van itt egy Zeppelin léghajó?
 
Kering az interneten egy felvétel, amin egy Zeppelin repül át a Palotaszálló felett, ami 1929-ben Hugo Eckener kapitány vezetésével megkerülte a Földet. A korabeli sajtó az egekig magasztalta az eseményt, így hát nem meglepő, hogy a rivaldafényből a magyarok sem akartak kimaradni. A németek igent mondtak a hazánk feletti légi bemutatóra, így aztán 1931-ben eljutott a csepeli repülőtérre a világjáró légi óriás.

A Zsófiával való későbbi találkozás viszont csak a szerencsének volt köszönhető, eredetileg a Dunántúl felett tervezték a körrepülést, azonban az időjárás annyira kedvezőtlen volt, hogy az utolsó pillanatban módosítani kellett. A délelőtti órákban átrepült a Parlament felett, ezután pedig észak-keleti irányba indult. A Mátrát elhagyva aztán olyan heves hóviharba keveredett, hogy a kapitány inkább a hosszabb útvonal mellett döntött. Megkerülte Bükköt és Miskolc irányából közelítette meg Lillafüredet, így valósult meg a kilátók királynőjének és az egek koronázatlan királyának különleges randevúja.
Ma már tudjuk, a randi végül nem hozott túl nagy sikert egyik félnek sem: a történelem viharai mindkettőt elsöpörték. Kettejük közül csak a Zsófia-kilátó kapott újabb esélyt.