2023. április 29., szombat

Szecessziós iskola

Szeretek Pesten gyalogolni. Nagy örömömre, pont a Róth Miksa-házból jövet pillantottam meg ezt a csodás épületet Erzsébetvárosban, a Dob utcában. A szűk kis utcában nehéz volt jó fotót készíteni az épület egészéről.
Épült 1905-1906 években, Hegedűs Ármin tervei szerint. Ő tervezte többek között a Gellért Hotel és Gyógyfürdőt és a Szervita téren lévő Török Bankházat is, amiről nem régen írtam>>>>>>Itt
A külső homlokzat mozaikjait, Vajda Zsigmond festőművész tervei szerint, Róth Miksa kivitelezte. A mozaiksor bal oldalán lányok, a másikon pedig fiúk, akik közepén találkoznak, és egymás kezét fogva szembekötősdit játszanak.
Annyira bájos, mint egy régi mesekönyv képei..... 
A kor szokásának megfelelően az épület két szélén a fiúk és lányok bejárata, felettük két-két fiú-, illetve leányalak, Melocco Péter szobrászművész munkái. A fiúk termei, a felső két emeleten voltak és a főlépcsőn jutottak fel az egykor tetőn lévő, ma már nem létező játszótérre. A lányok lépcsősora azonban csak a harmadik emeleten lévő, tornateremként is használt díszteremig tartott.
Az első világháborúban az épület hadikórházként működött, a másodikban pedig katonai célokat látott el. Bombatalálatot és több belövést is kapott. A háború utáni években állították helyre, majd újra iskolaként nyitotta meg a kapuit. Jelenleg Magyar-Angol Két Tanítású Nyelvű Általános Iskola, és Művészeti Szakgimnáziumként működik. 2017-ben teljes felújításon esett át. 
Szívesen megnézném belülről is!
Nagyon örülök, hogy felfedeztem ezt a szépséges szecessziós épületet és Róth Miksa egy újabb alkotását csodálhattam!

2023. április 28., péntek

Édesanyám emlékére

Wass Albert

Ha eljön majd a nap

Ha eljön majd a nap, amikor meghalok: Ti ne gyászoljatok.
Én mindig itt leszek, mindig közel leszek. Megtaláltok napnyugtakor, a vízimadár esti repülésében,
Egy galamb szárny-suhogásában, s egy bagoly huhogásában.
Én itt leszek közel.
Őrt állok az erdő csendje fölött és
Álmotok felett is őrködöm.

Ha érezni akartok engem, lépjetek ki a természetbe,
És álljatok meg valahol a csendben.
Fák szelíd neszében, a suttogó nád halk zenéjében engem meghallotok.
Mosolyogjatok egy virágra, egy pillangóra, egy kis madárra,
Egy pislogó csillagra a messzi láthatáron,
Míg az estnek árnya köröttetek lassan bezárul. Csak mosolyogjatok, és én az öröklét ragyogásában
Visszamosolygok rátok.

2023. április 26., szerda

Rózsák terén

Kerestük a Róth Miksa Emlékházat, a VII. kerületi Erzsébetvárosban, és egyszer csak ott tornyosult előttünk ez a hatalmas templom, az Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom, a Rózsák terén. 
1895 - 1901 között épült, Steindl Imre neogótikus tervei alapján
Az alapkőletételen részt vett az uralkodó, I. Ferenc József is. A templom építése egy időben zajlott az Országház építésével, Steindl nagyrészt ugyanazokkal a mesterekkel dolgozott, a két épület díszítőelemei, mintavilága között is sok a hasonlóság. A templomot az Országház szakrális párjának is szokták nevezni.
A templom előtti téren állították fel 1932-ben, a szent halálának 700. évfordulóján Damkó József Szent Erzsébet-szobrát.  A teret ugyanekkor nevezték el Rózsák terének.
A homlokzati oromzaton Köllő Miklós szoboralakjai láthatók, Szent László, Szűz Mária és Szent István, egy-egy térdeplő angyal és az ország, város címerei.
A főbejárat és két mellékbejárat feletti domborművek Kiss György szobrász alkotásai, ő készítette az oromzat csúcsán álló Szent Erzsébet-szobrot is.
 

Gótikus rózsaablak, körötte a négy evangélista szimbólumával
angyal =Máté, bika = Lukács, oroszlán = Márk, sas = János
A templom kertjében, a szentély mögött a Térdeplő angyal című szobor, amely 2007-ben készült. R. Törley Mária szobrász és Végh Aladár építész alkotásán egy lyukas zászlón térdeplő angyal, a zászlóba vésve olvashatók Márai Sándor '56 karácsonyára írt versének sorai: 
 „Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből”  
A templom fontos szerepet kapott az Angelina Jolie által rendezett, a szerb-bosnyák háborúról szóló A vér és méz földjén című filmben.
Ferenc pápa egyik fontos programja lesz, hogy április 29-én, szombaton délelőtt szegényekkel és menekültekkel találkozik Budapesten, az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban.
Sajnos a templom zárva volt, remélem lesz lehetőségem megnézni belülről, Róth Miksa üvegablakait látnom kell, még akkor is ha rekonstrukciók..... Most a rózsákat sem láthattuk.

2023. április 24., hétfő

Tavaszi hangulatban

Budapesten a Vörösmarty téren most tavaszi vásár volt, hasonló az adventi vásárhoz. Inkább a turisták számára, mivel az árak igen borsosak.
Fenyőfa helyett virágos kapu 
A téren a bódékban különféle kézműves portékák, bőrös, kerámiás meg sok egyéb, mint adventkor
Enni-innivaló is akadt bőven
Szokatlan még nekünk a tavaszi vásári hangulat
Ezeknek a szép kis festett tojásoknak a darabja 3.500 Ft volt. 
Valahogy egy nullával több, mint gondoltam
Egy kiállítás kapcsán végigsétáltam a Király utcán is, azt hiszem több a turista, mint a Váci utcán. A híres, nevezetes Gozsdu Udvarban nosztalgiáztam, a barátnőimmel megszálltunk itt régebben, hatalmas privát teraszunk volt, innen élveztük a pesti bulizós éjszakát. Jaj, de jó volt, de rég volt.....
Itt is tavaszi hangulat van
A Gozsdu Udvar egy román ügyvédről, Gozsdu Manóról kapta a nevét, aki híres volt arról, hogy vagyona nagy részét ingatlanokba fektette. A róla elnevezett komplexum Czigler Győző építész tervei alapján készült el 1902-ben, 7 épületből, illetve az azokat összekötő hat udvarból áll, melyek annak idején komoly szerepet játszottak a helyi zsidó közösség életében. Itt alakultak az első zsidó imaközpontok, kiskereskedelmi üzletek, ékszer- valamint textilboltok. Sok minden változott azóta, de a Gozsdu Udvar ma is ugyanolyan nyüzsgő.
Este minden hely tömve....
Jó hangulat
Krúdy idejében ilyen volt a Király utca
 
Meg kell mondjam, most is nagy volt a nyüzsgés, a szórakozóhelyek készültek az esti nyitásra, a szűk járdákon annyi ember volt, hogy alig fértünk, mindenféle nemzetiségű emberek jöttek-mentek.... :))

2023. április 23., vasárnap

Séta

 Van ám a Nagytemplom árnyékában is egy kis japáncseresznye
Imádom, ahogy minden hipp-hopp zöldbe borul
Minden relatív.......
Megnéztem az új szállót. Rendbe tették a környéket, díszburkolat, kis növényágyások, igaz itt-ott még van egy kis felfordulás, de ez talán már nem a szálló miatt.
A teraszt kivéve nem túl sok fantázia van benne.
Tetszik, hogy nyitott az utcára.....