2023. november 23., csütörtök

Színházi élmény

Csodás ajándékot kaptunk megint a fiamtól, jegyet a Madách Színházba, az Operaház fantomja című előadásra, melyet már húsz éve játszanak. Most is telt ház volt.
1908-ban új Royal Orfeum épült a főváros szívében, az Erzsébet krt. 31. sz. alatt, Gaál Bertalan építész tervei alapján. 1933-ban Royal Revüszínház lett a neve. 1951-ben Fővárosi Víg Színházra keresztelték a varietét, amely ekkor már főleg nagyoperetteket és zenés vígjátékokat tűzött műsorára. Két év múlva lebontották az épületet, mert nem felelt meg a kor követelményeinek. 
Kaufmann Oszkár készítette el az új színház terveit, megépülését azonban már nem láthatta. Nyolc évig tartott az építkezés. A négyemeletes épület újra a legkorszerűbb technikát tudhatta magáénak. Az új körúti épületet a Madách Színház társulata foglalhatta el, 1961-ben. Az épület 1998-99-ben teljes felújításon esett át Kerényi Imre művészeti vezetésével.
A lezajlott rekonstrukció óta a Madách Színház három helyszínen tart előadásokat: a Nagyszínpadon, a Stúdiószínpadon és a Tolnay Szalonban.
A falakat Horesnyi Balázs díszlettervező tervei alapján készült művészi kivitelű díszfestés borítja.

 
A Nagyszínpad 804 néző befogadására alkalmas
A nézőtér mennyezetét Götz Béla díszlettervező által megálmodott freskó díszíti, melyen a commedia dell’arte álarcos figurái láthatóak.
A musicalek nagyszabású látványvilága, a műszaki, technikai, infrastrukturális igénye mind nagyobb, így folyamatosak a fejlesztési, átalakítási beruházások, a legkorszerűbb színpadtechnikai, világítási és hangtechnikai berendezések.
Jelenleg a zenés színház felemelkedésének és sikerének korszakát éli a színház. A változás 1983-ban kezdődött a Macskákkal. Ezt követte Az Operaház Fantomja. Mindkét előadás rendezője Szirtes Tamás volt, akit 2004-ben a Madách Színház igazgatójává választottak.
A művet először 2003-ban mutatta be a Madách Színház. Azonnal nagy siker lett. A szerző, Andrew Lloyd Webber maga is jelen volt a premieren.
Számomra kedves, ismerős arcok
Madách Imre mellszobra
A darab lenyűgöző, a színészek csodálatosak, a jelmez, díszlet, látvány, technika mind, mind nagyon tetszett. A színház különleges atmoszférájú, rendkívüli hangulata van, a mesés falfestményeknek köszönhetően is.
Nagy élmény volt, örülök, hogy láthattam.

2 megjegyzés:

  1. Képzeld, ezt én is láttam a Madáchban, igaz jó régen volt😄, a gyerekekkel voltunk általános iskolai kirándulás keretében, de az élmény akkor is hatalmas volt, nem minden nap van ott az ember. Sasvári Sándor volt az Operaház Fantomja, Christinre már nem emlékszem, hogy ki játszotta. Akkoriban is hihetetlen technikai megoldásokkal adták elő. Emlékezetes maradt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de jó! Emlékezetes marad számunkra is. A férjem tartott is tőle, mert nem áll hozzá közel ez a zenei műfaj, de még őt is lenyűgözte! :D Remélem a Macskák című darabot is lesz lehetőségem megnézni!

      Törlés