2023. május 31., szerda

Gyorsétterem

Úgy alakult, hogy a fiunkkal ebédeltünk, aki azonnal tudta hova menjünk, hogy gyorsan valami finomat együnk. A Vapiano olasz étteremben jártunk a Bécsi úton. Emlékszem, hogy Debrecenben is volt régebben, de mielőtt kipróbáltuk volna meg is szűnt.
Csak ámuldoztunk, hogy az ételt egy nagy elektronikus táblán rendeltük meg, kártyával fizettünk, majd egy kis kütyüt vittünk magunkkal a kiválasztott asztalhoz, mely jelezte mikor elkészült a kiválasztott finomság, amit a pultnál át is vehettünk. Talán mindez a covid járvány egy jó következménye.....
Ha ketten jöttünk volna, tán el sem igazodunk itt. Előbb-utóbb biztos feltűnt volna, hogy egy táblánál álldogálnak az emberek. Állítólag ez már egy bevett szokás más éttermekben is.
Nyitott konyha
Hangulatos terasz
A menüt el is felejtettem lefotózni, ezek szerint nagyon éhesek voltunk :)) Én gombás rizottót, a fiúk pedig tejszínes, garnélás tésztát ettek. Fincsi volt, de meg kell mondjam elég borsos az árszabás, talán ezért szűnt meg Debrecenben.......

2023. május 29., hétfő

Rózsák

 Teljes pompában a futórózsáim, így most ezt választottam borítóképnek is
Sajnos ez egyszer virágzó fajta, de ilyenkor mesés
A piros nem a legszerencsésebb helyre került, mert rátakar a birsalma fa, így a teraszról nem látjuk teljes pompájában
Van egy különleges rózsabokrunk is, egyszerre többféle színű kis fejű rózsák vannak rajta
Pünkösdi rózsám kevés van, egy-két tő rózsaszín és ciklámen, már el is virágoztak pünkösdre.
Csendes ünnepünk volt az idén

2023. május 28., vasárnap

Gyereknapra

 

Csorba Piroska: A gyermekkor
 
Mikor „kacsalábon” jár a két cipőd,
Mikor méretlen és örök az időd;
Mikor az ajtókilincshez ágaskodni kell,
Mikor az asztalt alig éred el;
 
Mikor a játékból soha nem elég,
Mikor a képzelet világot tár eléd;
Mikor a homokból lisztet szitálsz,
S a sárból édes csokitortát csinálsz;
 
Mikor úgy lépsz az útszéli pocsolyákba,
Mint vörös szőnyegre a mesék királya;
Mikor látod még az angyalt karácsonykor,
És látod a nyuszit kinézni a Holdból;
 
Mikor kavicsot gyűjtesz tenyeredbe,
És drágább neked, mintha arany lenne;
Mikor a sötét szobában még rémek lapulnak,
Mikor tündére van fának, fűnek, kútnak;
 
Mikor csupa horzsolás és kék folt a lábad,
Mikor fakockákból építed a házad;
Mikor megeteted gondosan a babát,
És sztetoszkóppal hallgatod – hasát ;
 
Mikor királyfi vagy, bátor, hős, vitéz,
Ha az udvarra egyedül kimész;
Mikor homokból tornyos várat emelsz,
Mikor a kérdésre kérdéssel felelsz;
 
Mikor - ha mást sírni látsz - sírva fakadsz,
Mikor még biztosan tudod, mit akarsz;
Mikor anyu ölében nyom az álom el,
És édesen alszol, mint lábasban a tej;
 
Mikor jót lovagolsz a nagyapa térdén,
S a cigarettáról azt hiszed: kis kémény;
Mikor még mindenből minden lehet,
S hatalmas sátornak látod az eget;
 
Mikor a mennydörgéstől megriadsz,
S dobogó szívvel anyuhoz szaladsz;
Mikor a mesékből soha nem elég,
És kérve kéred, hogy mondják újra még;
 
Mikor kezétcsókolomot köszönsz a libáknak,
És azt hiszed: a szél csinál frizurát a fáknak;
Mikor a fészkéből kiesett csupasz verebet
Megsiratod, és kis sírba temeted;
 
Mikor megmásznivaló minden magaslat,
És kíváncsivá tesz fiók, ajtó, ablak;
Mikor számolod, hogy hányat kell aludni,
Míg a születésnapodig el fogsz jutni;
 
Mikor a papírcsónak tengerjáró hajó,
És a kabátzsebedben lakik egy manó;
Mikor egy nap százszor kérdezed: miért,
És senki-senki sem szid meg ezért;
 
Mikor minden cicáról azt hiszed, leány,
És a kutya? – Az fiú mindahány!
Mikor lábadra próbálod anyu cipőjét;
S boldogan pipiskedsz: igaz kicsit bő még;
 
Mikor lopva belesel a tükör mögé,
Tán ott van valaki – az arcod az övé;
Mikor bújócskát játszva azt hiszed:
Senki nem lát, ha behunyod szemed;
 
Mikor a betűk még érthetetlen ábrák,
És a könyvekben csupa csoda vár rád;
Mikor összerajzolod a hófehér falat,
És sehogysem érted, miért nem szabad;
 
Mikor a léggömbökről tudod: égre szállnak,
És titkokat súgsz este a babádnak;
Mikor a fürdőkád neked a tenger,
S te a kapitány vagy, samponhabos fejjel;
 
Mikor még azt hiszed, hogy lehetetlen nincs,
Mikor még nem tudod: a képzelet a kincs;
A gyermekkor múlik, mint a nyár,
Mire rájössz, hogy volt – már tovaszáll;
 
De ha a szívedben helyet adsz neki,
Onnan a felnőttkor ki nem űzheti.

2023. május 27., szombat

Gül Baba rózsái

Virágoznak a rózsák Gül baba türbéjénél
Szeretek itt lejönni a hegyről

2023. május 24., szerda

Havasszépe

Megint nem jutottam el Kámba megcsodálni a Jeli Arborétumot, vigaszként találtam Debrecenben is egy-két szépséget.

2023. május 23., kedd

Színészek bronzban

Valahogy elkerülte a figyelmemet ez a két szobor, pedig 2022. szeptemberén avatták fel Debrecenben a Fórum illetve az új színházunk mellett.
Latinovits Zoltán és Kóti Árpád szobra, 
az alkotó Juha Richárd szobrászművész
Latinovits Zoltán (1931-1976) pályájának kezdetén, 1956-ban Debrecenbe szerződött segédszínésznek, kétévi debreceni színházi létet néhány év miskolci színházi kitérő követte, majd 1961-1962 között újra visszatért a Csokonai Színházba.
Kóti Árpád, (1934-2015) a Csokonai Színház örökös tagja, a Város Díszpolgára, 1963-tól haláláig volt a Csokonai Színház kötelékében.
Be kell valljam még nem jártam a Csokonai Fórumban, véletlenül vezetett erre az utam, most végre láttam a bejáratot és pár lépéssel arrébb a két gyönyörű szobrot. 
A színház megnyíltával jelentkeztem egy épületbejárásra, de nem kaptam lehetőséget, mint írták betelt a létszám, pedig színészek vezették körbe az érdeklődőket.
 
Juha Richárd nevét érdemes megjegyezni, ő készítette a Debreceni Egyetem előtt Klebelsberg Kunó szobrát, sok-sok alkotása van Debrecenben és országszerte.

2023. május 22., hétfő

Születésnapodra



"Nincsen nehezebb, nincsen nehezebb,
vágyni mosolyod, vágyni kezedet.
 
Vágyni tovatűnt tested melegét,
mert már sohasem, mert még nem elég.
 
Volt-csak ölelés, volt-lett puhaság,
nincs lesz, ami volt – nincs már ruha rád,
 
nincs már ajakír, táska, se cipő,
már csak idebenn, már csak levegő.
 
Jár-jár, ki-be jár bennem meleged,
szültél, maradok mindig teveled,
 
voltam kicsi lány, lettem: a kapocs,
élő hagyaték, én még maradok.
 
Mindig elereszt, élni ki tanul.
Várlak idelenn, vársz rám odatúl,
 
egyszer, ami van, mind-mind odaszáll,
s van bár a határ, nem rím a halál:
 
megtart, aki élt – lélek, nem anyag,
édes anyafény, tűz lett, puha nap,
 
itt lesz, igen itt: víz lett, levegő,
élni ha segít, mind ő, bizony ő,
 
földről felemel, formál, alakít -
felnéz, akit óv, s nem fél: csupa hit."
 
Szabó T Anna

2023. május 16., kedd

Változás

Az Egyetem sugárúton ilyen épületek nőnek a földből. 
 
Egyetem Tower 
Sajnos ezzel az épülettel elvették a nagyerdei villák intimitását, látni és látszódni elv szerint. A Balázs és Vecsey Építésziroda Kft. tervei alapján készül, 65 lakásos.
Premium Residence néven futó épület, 72 lakás, 8 üzlet, mind elkelt
Tervező: BORD STUDIO Kft. / Bordás Péter
University Residence
Egy szállodai funkciókat, szolgáltatásokat is magában foglaló társasház valósult itt meg, 7 üzlet, 38 lakás található benne. Tervező: BORD STUDIO Kft. / Bordás Péter
Így változik a város arculata......

2023. május 14., vasárnap

Májusi séta

Déri tér
Szeretem a fehér virágokat
Kedvencem, Debreczeny Tivadar Merengője

2023. május 7., vasárnap

Anyák napja

Kép forrása: Pinterest

2023. május 4., csütörtök

Májusi szellő

 
Kányádi Sándor: Májusi szellő

Almavirággal
futkos a szellő,
akár egy kócos
semmirekellő.

Kócosnak kócos,
de nem mihaszna,
okot nem ád ő
soha panaszra.

Füttyöget olykor,
mintha ő volna
a kertek kedves
sárgarigója.

Meghintáztatja
ágon a fészket,
leszáll a földre:
fűhegyen lépked.

Illeg és billeg,
s ha dolga nincsen,
elüldögél egy
kék nefelejcsen.

2023. május 1., hétfő

Ismerkedés a szürrealizmussal

Salvador Dali kiállításon jártam a Király utcában. 
Beniamino Levi által vezetett párizsi Dalí Universe magángyűjtemény bepillantást ad a híres szürrealista művész alkotásaiba. Valójában elsősorban festőművészként ismert, de ezen a kiállításon megismerhetjük Dali kevésbé ismert zseniális műveit és sokoldalúságát
Rögtön az első tablón megjelenő információ szerint Salvador Dali öt éves korában meghalt bélhurutban Spanyolországban. Hogy is van ez..........? Kilenc hónappal utána megszületett 1904. május 11-én Salvador Dali, akit a szülei ez elhunyt kisfiú után szintén erre a névre kereszteltek.
  
"Nem vagyok furcsa, csak nem vagyok normális "
A képet egy izraeli művész alkotta a kiállítás megnyitóján
Űrvénusz
Itt már megjelennek a Dali-szimbólumok, a puha-óra, tojás, hangyák, elvágott test. A nyakról lefolyó órának két jelentése is van, a szépség mulandó, de a művészet szépsége örök. A hangyák a bomlás szimbólumai. A tojás a megújhodást, jövőt  jelképezi. 
A csiga és az angyal
A csigák nagyon érdekelték Dalit, a kettősségük, a kemény váz és a puha belső. Itt a csiga az idő lassú múlását jelképezi, de szárnyakat kapott és hullámokon lovagol, hátán egy angyallal, aki gyors mozgással ajándékozza meg, egy mankóval a kezében, ami egy újabb Dali-szimbólum.
Az idő tánca
Dali-szimbólumok egyike, melyet egész élete során alkalmazott. Egyesek Albert Einstein relativitás elméletét látják benne. Az időutazás koncepciója is benne van.
Beethoven feje
Dalit lenyűgözte Beethoven zsenije. Egy este vihar után az eget kémlelte, ahol a felhők egy hatalmas Beethoven-fejjé álltak össze.
 Az idő asszonya
Hódolat a női kecsességnek és szépségnek, az elfolyó óra utal az idő mulandóságára
 Üvegpaszta és fém
„Az emberek szeretik a rejtélyt – és ez az, amiért kedvelik a munkámat.”
Táncos
Dalit lenyűgözte a táncművészet, különösen kedvelte a flamenco szenvedélyességét. Gyakran alkalmazta az arctalan alakot
„Mindig adódik egy pillanat az emberek életében, amikor rájönnek, hogy imádnak engem” (Dali)
Hódolat Terpszikhorének, a görög mitológiában a kilenc múzsák egyikének, a tánc és ének istennőjének. A klasszikus táncoló alak, a szögletes, absztrakt alakkal, a modernség és megújulás jelképeként. Itt is arc nélküli alakokat látunk.
Szürrealista angyal
Dali műveinek fontos témája az angyalok.
A hallucinogén torreádor
Az arc egy trombita tölcsérébe rejtőzik, össze nem illő tárgyak sokasága és a fogva tartott torreádor, igazi szürrealizmus
Arany és rubint
Hódolat a divatnak. 
Modell pózában álló Vénusz, rózsacsokor frizurával, térdeplő udvarlóval
Szent György és a sárkány
A sárkány szárnyai lángokká alakulnak, nyelve mankó, háttérben Szeléné hercegnő, az alakok arc nélküliek itt is. Az élet és halál, a jó és rossz kettőssége.
Rózsafejű nő
Mankó a halál és feltámadás szimbóluma, jellegzetes Dali-szimbólum, rózsafej, szarv, oda nem illő tárgyak.
Férfi pillangóval
Dali feleségének és múzsájának, Galának készítette. Szépség és harmónia, a pillangó a metamorfózist, átalakulást szimbolizálja.
A bronz- és aranyszobrok viaszvesztéses technológiával készültek, mely lehetővé teszi, hogy a művész által készített eredeti modell után az öntőformából több szobor is kikerüljön, természetesen limitált számban, számozott példányokkal.
 
Egy kis ízelítő a  metszet és litográfiagyűjteményből

Mae West Lips sofa
Az első kanapé 1936-ban készült Párizsban, népszerű bútordarabbá vált.  A lámpa se kerülje el a figyelmünket a mankókkal.
Ékszerek, dísztárgyak
A kiállítás befejezéseként, VR-szemüveggel 360 fokban vesz körül bennünket Dali világa, megvalósul az alcímben ígért „Utazás egy lángelme képzeletében” Hosszú lábú elefántok, zsiráfok és homokon suhanó hajók között repkedhetünk a sivatagban a képzeletbeli teremtmények forgatagában.
 Komplex Event kiállítóhely a Király utcában