A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Országház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Országház. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. március 1., péntek

Vadászat, halászat és híres várak

Az Országház Vadásztermének külön bejegyzést szántam, mivel az Idegenvezetők Világnapja keretében jártunk itt, ahol a fő téma Körösfői-Kriesch Aladár festő-és szobrászművész alkotásai voltak. Érdekesség, hogy ezen a túrán az idegenvezetőnk Körösfői-Kriesch György, a művész unokája volt. Egy rendkívül magával ragadó, nagy tudású, különleges embert ismertünk meg a személyében. Kaptunk tőle a haza-, és művészet szeretetéből, pozitív életszemléletből bőven. Több helyszínt érintettünk, az első volt az Országház. 
Körösfői a Vadászterem két végére festett egy-egy szekkót, a magyarok ősi foglalkozásának tartott halászat és vadászat témájára. 
A vadászat. Etele megmenti Budát falképhez, Arany János Buda halála című balladája adott inspirációt.
Halászat a Balatonon a 15. században című szekkó, a tihanyi félsziget, s rajta a bencés monostor, az előtérben pedig a hálóvonást irányító szerzetesek meg jelenítése ezeréves történelmünk egy másik tradíciójáról mesél
Körösfői-Kriesch Aladár az ajándék kiadványunk címlapján, Önarckép 1915.
A Művészet forrása, Zeneakadémia 1907.
 Ego sum via et veritas et vita – 
Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet” 
Városi Múzeum, Gödöllő 1903
A festő keresztény hitvallása, a sorscsapások közepette is az isteni akaratba való belenyugvás példázata ez a kép. Ihletője a Körösfői-házaspár első gyermekének korai halála. A kép jobb oldalán a gödöllői művésztelep tagjai láthatók, akik Jézus körül gyülekezve a remény és a továbbélés hirdetői, bal oldalon a halál megtestesítői, középen a fájdalomban belerokkant házaspár, akiknek Isten angyala hirdeti a feltámadást.
Élete, munkássága itt olvasható>>>>>>https://www.gvkik.hu/wiki/index.php/K%C3%B6r%C3%B6sf%C5%91i-Kriesch_Alad%C3%A1r
Az öt híres magyar vár ábrázolásának szekkói, melyeket Spányi Béla festett meg. Sajnos az alkotások a háború során megsemmisültek és csak 1984-ben került sor a rekonstrukciók elkészítésére, amit Patay László végzett.
Vajdahunyad vára 
Ma Románia, a Hunyadi-birtokok központja volt
Árva 
Ma Árvaváralja, Szlovákia, Thurzókat, és Thökölyt idéző vára
Visegrád vára, 
A középkorban királyi székhely, az egyetlen mely ma is Magyarországon magasodik
Klissza (Clissa) vára 
Ma Horvátország, Split-Dalmácia megye, a török fenyegetettség, több fontos ostrom színtere 
Trencsén
 Ma Szlovákia, amihez többek között Csák Máté legendája is kötődik.
A mennyezeten Tardos-Krenner Viktor ábrázolta - az aratás, szüret és a bőség allegóriáit.

Róth Miksa ablakok
Gyönyörű ez a Vadászterem, valamikor ebédlőként funkcionált, 300 m2 és 150 m2 terasz is tartozik hozzá, dunai kilátással.

2024. február 29., csütörtök

Világörökség

Az Országházunk a világ harmadik legnagyobb parlamentje, melyet 1902-ben adtak át, Steindl Imre tervezte, de sajnos nem érhette meg az épület átadását.
A Parlament olyan, mint egy labirintus, folyosók, lépcsők, termek, emeletek, liftek, társalgók, tárgyalók, üléstermek, pedig ha megnézem a tervrajzát, minden olyan logikusnak tűnik. Már nem először vettem részt a bejárásán, de most egy igazán különleges vezetésben volt részünk.

A 29 lépcsőház közül legszebb a díszlépcsőház, Lotz Károly festményeivel, és 8 darab egyenként négy tonnás gránitoszlopaival, amely kivételt képez, a többivel ellentétben ez Svédországból származik, és nem magyar építőanyag.
Egy másik szépség az aranyozott lépcsőház, a 22-23 karátos aranyozás elég látványos, kb. 40 kg aranyat használtak fel az Országházban.

Róth Miksa színes üvegablakai
Folyosók
Zsolnay pirogránit mesterségek szobrai
Főrendiházi társalgó, 
Európa legnagyobb kézi csomózású szőnyegével
Magyar népcsoportokat és mesterségeket megidéző Zsolnay pirogránit szobrok
Főrendiházi ülésterem
Szlavóniai tölgy és aranyozás
A kupolateremben is jártunk természetesen, ahol a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket őrzik. Itt tilos a fotózás.
Folytatom a Vadászteremmel......

2024. február 26., hétfő

A pillanat varázsa

Az Országgyűlési Könyvtár látogatásánál lenyűgözött az odáig vezető út, a Duna-parti könyvtári folyosó. Szaladtunk az idegenvezetőnk után, eddig járatlan utakon, folyosón, kapkodtuk a fejünket. Szerencsére visszafelé már egyedül nézelődhettem, átadhattam magam a kék óra varázsának.
 
III. Endre (1290-1301)
Mária Terézia (1740-1780)
Kék órás pillanatok

Mindez egy álom, mely már annyiszor elvarázsolt, a csipkézett kő, a hajlékony kovácsoltvas, a természet adta fények, a mesterséges világítás, most ráadásul egy eddig nem látott nézőpontból.