2018. július 30., hétfő

Hétkápolna

Mikor Szent  Lászlónak megjelent az angyal mely megjósolta, hogy Gézával együtt győzedelmeskednek a csatában Salamon király felett, az angyal-jelenés helyére, emeltettek egy kápolnát, mely elpusztult a török időkben, hollétére csupán egy közeli forrás emlékeztetett. 
A törökök kiűzése után, 1690-ben, ennek a forrásnak közelében helyezte el egy váci asztalosmester fogadalmi ajándékát - Szűz Máriát a kis Jézussal ábrázoló képét - hálából azért, hogy ő is és családja is meggyógyult egy súlyos betegségből. A "Kuti Képhez" hamarosan megindult a búcsújárás. A kép előtti imameghallgatások és csodák hírére egyre többen keresték föl a helyet.
A nagyarányú zarándoklatok hatására építtette 1714-ben gróf Kollonich Zsigmond váci püspök a mai kápolna elődjét, és ezt Migazzi Kristóf püspök, későbbi bécsi érsek a 18. század közepén kibővíttette. A templomot Mária nevére szentelték föl, és a kegyképet főoltárára helyezték. (Sajnos zárva volt!!)
A kápolnához vezető út mellett Virth Ferenc váci kanonok állíttatta fel 1769-ben a Mária hét örömét és hét fájdalmát ábrázoló képoszlopokat. Ezekről kapta a kegyhely, a Hétkápolna nevet. 
Mária hét öröme: Krisztus fogantatása, születése, a napkeleti bölcsek látogatása, feltámadás, Krisztus mennybemenetele, a Szentlélek eljövetele, Mária felmagasztalása Mária hét fájdalma: Simeon jövendölése, Egyiptomba való menekülése, a tizenkét éves Jézus keresése, Mária találkozása a keresztjét hordozó Jézussal, Jézus keresztre feszítése, keresztről való levétele és sírba tétele
A kegyhely fő búcsúja Mária napon (szeptember 12-én), illetőleg az azt követő vasárnapon van. A búcsú napján zarándokok ezrei keresik fel a kegyhelyet. A zarándokok egy része éjjel a kápolnában virraszt. Éjfélkor kisebb csoportok gyertyás keresztúti ájtatosságot végeznek. Sok búcsús merít a templom melletti ősi forrás vizéből, és azt orvosságként viszi haza otthon maradt szeretteinek. (Ezt nem tudtam, különben biztos megtöltöttük volna üvegünket.)
Közel a Hétkápolnához áll az 1848-49-es honvédek obeliszkje, amelyet 1868-ban a váci csatában elesett honvédeknek emeltek. 
Érdekesség, hogy a helyet Derecske dűlőnek nevezik. :)) Még egy utolsó váci bejegyzés következik a kálváriáról........

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése