2017. augusztus 18., péntek

Láperdőben jártunk.

Tatán felkerestük a Fényes Tanösvényt. Hát, mondhatom fantasztikus élmény volt, egy láperdőben 1350 méteren keresztül bolyongani, cölöpökre épített fapallókon csodálni egy olyan világot, amit egyébként sosem járhatnánk be. 2015-től látogatható. A fürdőn belül van a bejárata, többszöri kérdezősködés után találtuk meg.
 
A láprétek és láperdők karsztforrásai 1973-ra a bányászat miatt kiapadtak, azonban annak leállta után, a kétezres években ismét megindultak. A forrásokból enyhén szénsavas, 20-22°C hőmérsékletű víz tör fel, így nagy része télen sem fagy be. Felszálló buborékok jelzik a forrásokat. Olyan érzésünk volt, mintha egy trópusi esőerdőben járnánk.
A felső forrást a grófné használta fürdésre. A kerítésen belül kis ház szolgált az öltözésre, és homokföveny a napozásra. A területet a gróf erdészei őrizték.
A „Katona-forrás”, amely nevét onnan kapta, hogy a laktanyából kivezényelt katonák csak ebben a forrásban fürödhettek.
A legalsó a legszebb, hiszen az öregek elmondása szerint erről nevezték el a fürdőt és a tanösvényt Fényesnek. Ebből a három méter mély forráskráterből a tiszta vízben szabad szemmel is jól látható fehér kvarchomokréteg bugyogott föl, s ezernyi buborék szállt fel a forrás felszínére.
A térség egyedülálló növénytársulásoknak és állatvilágnak ad otthont, megtalálható itt többek közt a a Fehér tündérrózsa, a Selymes boglárka, a fokozottan veszélyeztetett Pókbangó. Ezenkívül jelentős a helyi madárfauna: az Erdei fülesbagoly és a Pettyes vízicsibe mellett megfigyelhető a védett Cigányréce is.
 Még kilátó is van, ahonnan felülről csodálhatjuk a lápvilágot
  Bakcsó (Nycticorax nycticorax)
A bakcsó hazánkban a leggyakoribb gémféle, Magyarországra március végén érkeznek és többségük októberben vonul el. Áprilistól júliusig költ. Táplálékának nagy részét az éjszakai órákban szerzi. Zsákmányának jelentős részét a békák képezik, kisebb mértékben halakat, vízi rovarokat és azok lárváit, ritkábban kisemlősöket zsákmányol
 Éger láperdő
egyre magasabb vízállás miatt kipusztulóban
Kötélhídon lehet átmenni a tavirózsákkal borított tavon,
de csónakkal is áthúzhatjuk magunkat a másik partra.
 A fehér tündérrózsa védett,
 a rózsaszín termesztett változat.
 Brekkencs
Mi
Vége a tatai beszámolónak!
Nagyon jó volt, sok szép élménnyel lettünk gazdagabbak.
😃😃
Volt benne vár, kastély, templom, tó, egy kis hegymászás, kilátó több is, erőd, határátlépés, séták, zárásnak pedig az ökoturisztikai tanösvény. Hogy mit is takar ez a fogalom?
"Az ökoturizmus, a környezetért felelősséget vállaló turista utazásának fő motivációja a védett természeti és kulturális értékek felkeresése. Gyönyörködni a táj szépségében, megismerni és megfigyelni az állat és növényvilágot, és mindeközben óvni azt".
Nos, hát ezt tettük!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése