2023. április 21., péntek

Az üvegművészet géniusza

Róth Miksa Emlékmúzeumában jártam, ahol megcsodálhattam mozaik-, illetve üvegművészetét
Tiroli fiú
 
Az Osztrák-Magyar Monarchiában elsőként ismerte fel a Tiffany-üveg alkalmazásában rejlő lehetőségeket, és 1897-től szecessziós stílusú üvegfestményeket készített az opálüvegből. Még ugyanebben az évben Velencében kitanulta, hazatérve meghonosította az üvegmozaik-készítést.
Felülvilágító ablak Freisinger Lajos váci háza számára
Rippl-Rónai tervezte Andrássy-ebédlő ablakának részlete

Mária a gyermek Jézussal Róth Miksa egyik legelső és legismertebb műve.1887-ben készült Máriafalvára (Mariasdorf, Burgenland), ahol Steindl Imrét, az ekkor már épülő Országház tervezőjét bízták meg a helyi templom rekonstrukciójával. Ekkor Róth mindössze 21 éves volt. Ez az üvegfestmény végül nem került beépítésre, valószínűleg csak referenciamunkának készült. .

 A párizsi világkiállításon ezüst érmes műve
Pax (Béke)
A mozaikművészetet teljesen megújította, nem csupán a hagyományos négyzetformát használta, hanem a kialakítandó mintához igazította és vágta ki a mozaikdarabokat, és ő volt az első, aki hordozható mozaikképeket alkotott. Előtte csak falakra, homlokzatokra, padlóra rögzítetten készítettek ilyeneket. A mozaikdarabok alapanyaga pedig lehetett akár az opálos hatású Tiffany-üveg, aranyozott üveglapocska, vagy a Zsolnay-gyárból beszerzett kerámia forma is.
Felkelő nap
Gránátalmás mozaik (1900)
Tulipános
Gyermek László: Lovag. 1905 körül
Gyermek László évtizedeken át Róth Miksa első festősegédje volt
 
A keleti hercegnő

Bárányos mozaik, zsoltár részlettel -1910 körül
 
„Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nekik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.”
János evangéliuma 10:27,28

Istenanya 1900 körül
Boldog Margit – 1938
Ferenc József

Itt írtam az épületről>>>>>>

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése