2019. szeptember 10., kedd

Lassulj velünk!

Isten hozott! Lassulj velünk! Így invitálja Palkonya az erre járó vendégeket....
Palkonya a nagy múltú Villányi Borvidékhez tartozik. Ma is hűen őrzi a XVIII. században betelepített német szőlőművesek építészeti kultúráját.
Egyutcás falu, többségében helyi védettséget élvező parasztházakból áll, amely már önmagában megadja a település vonzó atmoszféráját. 
2007-ben Európa Kulturális Falujának választották
Akárcsak a Balaton-felvidékre, ide is több képzőművész költözött, most már gasztrofaluvá is avanzsált, igényes éttermei miatt
Szívem csücske :))
Katolikus templomát a Batthyány család építtette, és 1816-ban Szt. Erzsébet tiszteletére szenteltette fel. A messziről is jól látható piros kupolás templom a magyarországi körtemplomok egyik legszebb példája.
Legnevezetesebb műemlék együttese a faluvégi domboldalt beborító, 53 présházból álló szívet-lelket gyönyörködtető pincesor.
 Hangulatos fehérre meszelt házacskák, színes ajtókkal, ablakokkal
Rendszeresen tartanak itt rendezvényeket, a Pünkösdi Nyitott Pincék napjaira több ezren ellátogatnak.
 Horgásztó
Pár nap lassulás rám férne itt! Pihenni, borozgatni, jókat enni, felsétálni a szőlőhegyre, megnézni egy naplementét, fotózgatni.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése