2017. október 11., szerda

Világbéke

Láttunk egy-két sztúpát már Thaiföldön, most megtekintettük a magyarországit is. Badacsony után Köveskálra tartottunk, útba ejtettük Zalaszántót.
Kocsival mentünk a 316 m magas Kovácsi-hegyre, Világosvár  nevű helyen az erdő közepén, a hegytetőn meg is találtuk, Európa legnagyobb sztúpáját, az Emberi Jogok Parkjában. A békét, boldogságot, megvilágosodást jelképezi.
1992-ben épült, 30 méter magas és 24 m széles. Buddha ereklyéi, tanításai és egy életfa található a belsejében. A magyarországi Béke Sztúpa Alapítvány elnöke Bop Jon koreai buddhista szerzetes kezdeményezésére jött létre.
A szentélyt körbe lehet sétálni. A buddhista hagyomány szerint legalább háromszor érdemes, mégpedig az óramutató járásával megegyező irányban. A tanításaik szerint ez segíti a lelki tisztulást, megszabadulhatunk a negatív energiáktól, és pozitívokkal töltődhetünk fel.
Körben ötven rézből készült pörgő imamalom. Az olvasni vagy imádkozni nem tudók a pörgetésükkel a megtisztulást, a békét, a nyugalmat árasztó mantrákat, imákat árasztják szét. Az óramutató járásával megegyezően megforgatott malmok a benne levő jókívánságok révén erősítik az emberekben, a világban meglévő pozitív energiát, békét és a harmóniát.
Színes ima-zászlók, füstölő illat, halk mantra zene
Ajándékbolt és meditációs ház is található a parkjában. Vettünk füstölőt, amit a Buddha-szobor előtt a sztúpán gyújtottunk meg, a világbékéért.

SOHA NE ADD FEL

Nem számít, mi történik,
Soha ne add fel.
Tárd ki a szívedet.
Országod túl sok energiát fordít arra,
hogy fejlessze az elmét,
A szívek helyett.
Tárd ki a szívedet.
Légy együttérző.
Nem csak a barátaiddal,
Mindenkivel.
Légy együttérző.
Munkálkodj a világbékéért.
A szívedben
És a világban
Munkálkodj a világbékéért
És újra mondom:
Soha ne add fel.
Nem számít, mi történik,
Nem számít, mi zajlik körülötted,
Soha ne add fel.

XIV. Dalai Láma
1993-ban a XIV. Dalai Láma avatta fel
A parkban az emberek építik a maguk kis kőhalmaikat, azt hiszem én is építek egyet a kertemben.....
Nem teljesen Thaiföld, de nagyon jó volt itt sétálni!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése