2016. június 26., vasárnap

Tudor-stílus

Angliában megszavazták, hogy kilépnek az Európai Unióból. Hát majd meglátjuk hová fog ez vezetni......
Már régebben szerettük volna meglátogatni a Nádasdy-kastélyt Nádasdladányban. Elámultunk, a historizmus korának ezen csodáján, a XVI. századot idéző, Tudor-stílusban épült sok tornyú, változatos homlokzatú kastélyon. Imádtuk, hogy magunkban bolyonghattunk benne, láthatóan kívülről pazarul megújult épület, belül ódon hangulatot árasztott, mintha visszacsöppentünk volna a múltba.
A hazai kastélyépítészet gyöngyszeme, mely angol és skót építészet hagyományait idézi, 1873-1880 között épült, Lizbauer István tervei szerint.
Nádasdy-címer, a nádból felszálló vadkacsával
A Nádasdyak évszázadokon keresztül jelentős szereplői voltak országunk történelmének. Volt közöttük főispán, Mátyás idejében páncélos ezredparancsnok, Nádasdy Ferenc a fekete bég, a török idők hadvezére. Megszerezték a bárói, majd hercegi rangot. Volt országbíró, helytartó is közöttük,  gróf Nádasdy Ferencet, sajnos a Wesselényi-féle összeesküvés miatt kivégezték, vagyonát elkobozták és megfosztották a családot a névhasználattól. Tíz év után 1861-ben a tizenegy árva visszakapta a névhasználatot, és pályájuk újból felfelé ívelt.
Linzbauer halála után Nádasdy gróf Hauszmann Alajost bízta meg a tervezéssel. A földszinten a reprezentatív társasági terek kaptak helyet, mint az Ősök Csarnoka, ahol a család leghíresebb tagjainak egész alakos festményeit helyezték el.
A festményeket a II. Világháború előtt befalazták ezért maradhattak meg az utókornak.
Gróf Nádasdy Ferenc és felesége gróf Zichy Ilona, Benczúr Gyula alkotásai
 Kovácsoltvas csillárok, melyek eredeti helyükön maradtak.
Az épületegyüttesben jelen volt a korszak minden műszaki újdonsága, a csatornázás, a légfűtés, a gáz-, majd a villanyvilágítás. A szobákat a telefon elődjével, beszélőcső-hálózattal is ellátták.
Könyvtárszoba, faragott faburkolattal, a galéria kovácsoltvas korláttal. A II. Világháború után szétszóródott a könyvgyűjtemény.
 Gróf Nádasdy Ferencné született gróf Zichy Ilona, 
Barabás Miklós alkotása (1877)
 A család az emeleti szobákban lakott
 Az oldalszárnyban található a kápolna, itt lehettek a vendég lakosztályok
Az épület egyes részei még nagyon elhanyagolt állapotban vannak. Itt találjátok Nádasdy Ferenc visszaemlékezéseit, amiből képet kaphatunk mi várt 1944-től a hazai grófi családokra, és hogyan alakult a kastély sorsa. Nagyon tanulságos első kézből olvasni erről.
http://visszaemlekezesek.hu/nadasdy-ferenc
Az utolsó Nádasdy huszárok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése