2024. március 24., vasárnap

Virágvasárnapi kirándulás

Ma ellátogattunk Fótra, már régóta terveztük a Szeplőtelen Fogantatás templomot megnézni. Virágvasárnap révén még egy misén is részt vettünk.
A templom 1845-1855 között épült Ybl Miklós tervei szerint, romantikus stílusban Arab és mór motívumokkal díszített, leggyakrabban használt elemei a virágminta és a hatágú csillag.
1845-ben gróf Károlyi István elhatározta, hogy családi temetkezési helyül is szolgáló templomot építtet. Az akkor még pályája elején álló építész eredetileg az ott álló barokk templom átalakítását és bővítését tervezte, de végül egy teljesen új templomot alkotott.
Ma a Vigadó mellett ez a magyar romantika legjelentősebb alkotása. A templom építése 1848 nyarán félbeszakadt, Károlyi a szabadságharcban saját huszárezrede élén vett részt, amiért kétévi várfogságot kapott.
Monumentális, négytornyos, három hajós építmény, a templom tornyai 45 méter magasak, középen a Szeplőtelen Szűz 3 méter magas szobra áll, Anton Fernkorn alkotása.
Szent István és Szent László szobrai illetve a Királyok imádása réz dombormű, Josef Gasser alkotása
A templom elnevezése a Szeplőtelen Fogantatás, Máriára vonatkozik. Mária, a katolikus hittanítás szerint bűn nélküli életre született. A Szeplőtelen Fogantatás hittételt 1854-ben IX. Pius pápa nyilvánította kötelezővé.1855-ben elsőként szentelték ezt a templomot ennek a dogmának a tiszteletére. A templom búcsúnapja ebből következőleg december 8., mert a katolikus naptárban ez a Szeplőtelen Fogantatás napja.
A belső tér 49 méter hosszú az ajtótól a szentély faláig. A templom három hajója közül a középső mennyezete kazettás, amely aranyozott gerendázattal készült. A két oldalhajó egy-egy mellékoltárhoz vezet.
A középhajóból márványlépcső vezet fel a szentélybe, melynek boltozatát és oldalait freskók díszítik. 
Karl Blaas 1850-ben festette meg a főoltárképet, a Szeplőtlen Szűz Máriát és az apszis freskóit. A legfelső sor középen Jézus alakja található, s az őt körülvevő négy evangélista: Máté, Márk, Lukács és János. Máté jelképe az ember, Márké az oroszlán, a puszta jelképe, Lukácsé az áldozati tulok, Jánosé a sas, mert evangéliuma elején mintegy sasszárnyakon emelkedik fel Krisztus isteni eredetének titkához.
A jobb oldali mellékoltár Szent Franciskát ábrázolja alamizsnaosztás közben. A kép alkotója Karl Blass osztrák festő, a nazarénus festők egyike.  Szent Franciska Róma társvédőszentje hasonlóan karitatív személyiség volt, mint az Árpád-házi Szent Erzsébet, a koldusok támogatója. Szent Franciska mögött egy angyalt ábrázolt a festő, mivel Szent Franciska abban a kegyben részesült, hogy még életében láthatta az őrangyalát.
Károlyi István a kép megrendelésekor arra kérte fel a festőt, hogy családtagjainak arcvonásait tüntesse fel az alkotáson. A háttérben felbukkanó öreg koldus alakjában a megrendelő, Károlyi István gróf vonásai fedezhetők fel.  A térdeplő hölgy a gróf első felesége, Dijon Georgina, akivel 7 évig, felesége haláláig élt házasságban Károlyi István. A gróf második felesége Eszterházy Franciska, alakja  Szent Franciska ábrázolásában jelenik meg.  A háttérben megfestett angyal alakjában a gróf korán meghalt lányát, Erzsébetet láthatjuk, aki 18 évesen 1840-ben Rómában balesetet szenvedett. A képen látható kisgyerekek, Károlyi István fiai, Károlyi Sándor és Károlyi Ede.

Általában a szószéket a templomtér bal oldalán helyezik el, de a templom esetében ez a jobb oldalon található. Oka, hogy Károlyi István, a bal oldalon foglalt helyet a miséken, s mivel a prédikáló pap nem állhat háttal a kegyúrnak, ezért helyezték a jobb oldalra a Rómából hozatott szószéket.
A dúsan aranyozott és finom faragásokkal gazdagon díszített szószéken 6 db színezetlen terrakotta figurális dísz található.  Középen Jézus alakja Bibliával, Jézustól balra Mózes alakja kőtáblával. A nyugati egyházatyák közül kalapban ábrázolták Szent Jeromost, aki 400-ban Betlehemben egy barlangban fordította arámi nyelvről latinra a Bibliát. Ezt a latin nyelvű bibliafordítást Vulgatának nevezzük, amely az ezt követő többi fordítások alapjaként szolgált. A gregorián énekeket összegyűjtő I. Gergely pápa,  az észak-afrikai Hippoi Szent Ágoston és Milánó püspöke, Szent Ambrus díszíti még a szószéket.
A bal oldali oltárképen a sárkánnyal viaskodó Szent György

Az orgonát Károlyi gróf rendelte. Alkatrészeit Ludwig Mooser salzburgi műhelyében gyártották és hajón szállították Magyarországra az esztergomi bazilika számára szintén Mooser által épített hangszerrel együtt. A jeles hangszerkészítő később Mooser Lajos néven Magyarországon dolgozott, Egerben telepedett le. Liszt Ferenc is járt itt és játszott orgonán 1856-ban. Azóta többször felújították az orgonát.
A jobboldali torony alatt lévő kápolnában van Szent Lucentius, vértanúságot szenvedett római katona ereklyéje, egyházi tekintetben a templomnak ez a legnagyobb kincse.
Szent Lucentius római katona volt, 304-ben a thébai légió katonájaként tagadta meg a keresztények ellen felbujtott Diocletianus császár rendeletét, és Maxentius parancsnok parancsát, hogy áldozatot mutassanak be, és tegyenek hűségesküt. A császár mindnyájukat megölette.
A vértanú földi maradványait IX. Pius pápa ajándékozta a templomnak 1855-ben. Személyesen ismerték egymást Károlyi István gróffal, s a pápa ezzel a ereklyével jutalmazta a hitért és a művészetekért egyaránt nagy áldozatokat hozó grófot.
A szállítás során nyolc napig az esztergomi főszékesegyházban volt megtekinthető, s csak azután hozták végleges helyére, Fótra. A csontvázat viaszba ágyazták.
A II. világháborúban, az orosz katonák által az ereklye darabokra tört. Szent Lucentius megmaradt csontjai egy ideig egy ládában voltak elhelyezve, míg Németh Kálmán szobrászművész elkészítette a mostani korpuszt, melybe a maradványokat helyezték. Az üvegkoporsóban az eredeti ereklye tökéletes másolata található. 
A templom mögött, a templom-udvaron Krisztus keresztútjának állomásait jelképező 14 kisebb kápolna áll, Orczy Mária bárónő megrendelésére 1876-ban készültek el a kálvária képei, alkotójuk sajnos ismeretlen.
A templomot kétoldalt szimmetrikusan a plébánia és a régi iskola épülete keretezi.
A templom lépcsőjén állva, ez a kilátás fogad bennünket. Szemben egy kis park benne szobrokkal.
Orbán Előd - Gróf Károlyi István (2014)
Gróf Károlyi István korának egyik legjelentősebb személyeként Széchényi szellemiségének egyik folytatója volt. Támogatója volt a gazdasági újításoknak, bőkezű mecénása a kultúrának és a művészeteknek. Vallásos emberként templomot építtetett a híveknek, igazi hazafiként a harcmezőn is élen járt, amikor nemzete szabadságáért harcolt. Gondolkodására jellemző, hogy a templom elkészülte után az építkezésre vonatkozó számlákat megsemmisítette, hiszen számára nem volt pénzben kifejezhető az az érték, amit létrehozott.
Orbán Előd - Gróf Apponyi Franciska (2016)
1914-ben gróf Károlyi Lászlóné sz. Apponyi Franciska megalakította a "Fót községi segítő és népjóléti bizottság"-ot, hogy segítse a családfő nélkül maradt családokat. Az országban elsőként szervezte meg az ingyenes orvosi ellátást és gyógyszereket biztosító 60 férőhelyes anya- és csecsemővédő otthont. Az I. világháború ideje alatt Károlyi grófné Tanácsadó Irodát működtetett a frontkatonák és itthon maradt családtagjaik ügyes-bajos dolgainak intézésére és segélyezésére. A Károlyiak hozták létre 1921-ben a "Suum Cuique" ("Mindenkinek a Magáét") nevű telepet 16 házhellyel. Az ugyanilyen nevű alapból pedig 1922-ben szoba-konyhás lakóházakat, foglalkoztató műhelyeket, kultúrházat és múzeumot létesített, melyet a helybeliek Fót-Újfalunak neveztek el.
Folyt.köv.: Az altemplommal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése