2024. március 31., vasárnap

"Az idők tanúja"

Folytatva a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-Templom sétámat. Felmentem a toronyba üveglifttel, majd a tetőtérben átsétálva  a másik tornyon keresztül gyalogosan jöttem le, ahogy az információs pultban tanácsolta egy kedves hölgy. 
Kilátás a Ferenciek tere és a Matild Palota  felé
Templom tetőterében Szent Gellért szobra, Tóth Dávid szobrászművész alkotása, 2021-ben a Szent halálának 975. évfordulóján avatták fel.
míves ácsmunka
A másik toronyban Liszt Ferenc emléksarok
 
 Lejárat az altemplomba, a templom előteréből
Brünni Fekete Madonna
Sokáig azt gondolták, hogy a máriapócsi kegykép másolata
Zsolnay-főoltár maradványai
1889-1945 közötti években Zsolnay majolika oltár állt a templomban, de a háborúban elpusztult, 1948-ban állították fel a mai Molnár-C Pál oltárt.
Táborparancsnok szobája
A templom hajójában lehet látni az üvegjárdán keresztül a római erődítményt, a Kontra-aquincumi erődöt. 374-ben foglalták el a szarmaták. A padlózatban légfűtéses csatornák!! 2014-16-ban tárták fel.
Proberger kripta
Proberger Jakab sörfőző a XVIII. században Pest elöljárója is volt, ezért temették el a templomban. Ma azok a személyek vannak itt eltemetve, akiket 2014-16. évi régészeti feltárás során, sikerült név szerint azonosítani.
Faragott és festett felületek az alapfalban
Feltételezhető, hogy Szent István kőművesei a római tábor köveit használták fel a templom építésekor.
Altemplomi kápolna
2014-2016 között került sor a kápolna kialakítására, korábban nem létezett.
 
Szent Kereszt ereklye
Az ereklyét 1934-ben XI. Piusz pápa adományozta a Pálos rend számára. A Sziklatemplom 1951. évi feldúlását és bezárását követően csak 1960-ban került elő a Jézus Krisztus keresztfájából származó apró ereklye, ekkor került ide.
 A templom feltárásának tablói

Megtekinthető egy kereszt gyűjtemény is az altemplomban
A keresztek Rátz Ferencné Kavicsek Kornélia tulajdonai, aki egy matematika-fizika szakos tanár volt nyugdíjazása előtt, utazásai során és ajándékba kapott keresztekből áll a gyűjteménye.
Szent Kinga születésének 800. évfordulója van
Árpád-házi Szent Kinga (1224-1292)
Szent Hedvig (1374-1399)
 Az előző bejegyzés a templomról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése