2024. március 14., csütörtök

„Dominus vobiscum! - Az Úr veletek!"

A Pasaréti Ferences templom, Páduai Szent Antal Plébánia, a modern magyar építészet egyik jelentős alkotása, Budapest II. kerületében, a Pasaréti téren található. Vasbeton szerkezetű háromhajós épület.
Alkotója Rimanóczy Gyula építész (1903-1958), a templomot 1934-ben szentelték fel. A templomhajó mellett  46 méter magas karcsú harangtorony. 
Tövében Somló Sári alkotása a kereszt súlya alatt földre zuhant Krisztus kőszobra.
A főhomlokzat két domborművét, Szent Ferenc és Szent Antal alakját Vilt Tibor készítette.
A templom és a rendház által közrezárt területet a később épített- ma plébániaként szolgáló - két földszintes szárnyépület hangulatos kertté formálja
Csíkszentmihályi Róbert kőből készült szobra, az ácsbakon ülő, térdén a gyermek Jézust tartó Szent József alakja.
A templom mennyezetét vasbeton mestergerendák és bordák tagolják. 
Az oldalfalakon a magas ablakok közötti felületeket nyolc-nyolc ferences szent képe
A szentély íves hátfalát, a templom névadójának, Páduai Szent Antalnak az ábrázolása díszíti, három-három angyal között. A sgraffito hatású, de valójában freskó-technikával festett alakokat Unghváry Sándor kartonjai alapján a római iskolán nevelkedett Leszkovszky György festőművész készítette. 
1948-ban elektromos orgonát rendeltek a chicagói Hammond cégtől, amely 1949-ben érkezett meg, és ma már hangszertörténeti emléknek számít. A jelenlegi orgona 2001–2004 között valósult meg, a Váradi és Fia Orgonaépítő cég kivitelezésében.
1948-ban készült el Leszkovszky György freskója a karzat mellvédjének falán, amely négy-négy bárányt ábrázol, amint a vizek forrásából szomjukat oltják.
 Szent Ferenc-kápolna 
Fából faragott reliefje Bicskei Karle István munkája. Szent Ferencnek és a megfeszített-föltámadt Krisztusnak egymás mellett álló alakja, amint felemelt kezüket keresztben egymásra fektetik, ez a két kéz egyúttal a ferencesek jelvénye.
 A mellékkápolnák sora - a modern templomépítészet újítása
Jézus Szíve-kápolna
Szobrásza Brinzeyné Illyefalvi Lőte Éva. A dombormű két oldalán két pápa alakja. XI. Pius szorgalmazta, és tette ünneppé Jézus Szíve tiszteletét, ő engedélyezte 1929-ben a ferencesek pasaréti letelepedését is. III. Ince hagyta jóvá a Szent Ferenc által vállalt életforma, a szegénység, tisztaság engedelmesség hármas fogadalmára épülő reguláját.
Bicskei Karle István - Szűz Mária oltára
A főalak melletti négyzetes mezőkbe komponált domborművek, az Angyali Üdvözlet, Mária és Erzsébet találkozása, a Napkeleti bölcsek látogatása, a Gyermek Jézus bemutatása, a tizenkét éves Jézus megtalálása a templomban, és a Kálvárián, a kereszt alatt álló fájdalmas anya képe 
Lőte Éva által készített Szent József-oltár
A templom építésének mecénása és segítője, Szendy Károly polgármester emlékét őrzi védőszentje, Borroméi Szent Károly köralakba komponált domborművű portréja.
A magyar ferencesek missziós tevékenysége 1922-ben Amerikában, 1929-ben pedig Kínában indult meg. Ennek állít emléket a missziók védőszentjének, Lisieux-i Szent Teréznek a tiszteletére emelt oltár, Hallgass Jenő Zoltán alkotása.
A színes üvegablakokat Árkayné Sztehlo Lili (1897-1959) készítette.
Pár napja a Virág Judit Galériában is láttam általa készített üvegablakot, mivel ő is a Római Magyar Akadémia hallgatója volt.
A Keresztút stációit Lőte Éva készítette
Mindkét oldalhajó hosszfalának szentély felőli végén Dávid király zsoltáraiból vett idézetek olvashatók.
A templomban lévő csaknem minden ötvöstárgy, így a szentélyben lévő méltóságteljes, talapzaton álló kereszt is, Iván István és Hodina Jenő nevéhez fűződik.
Májusi Madonna
Kákonyi Konstantina (1908-1998) kalocsai iskolanővér terve alapján Leszkovszkyné Galyas Margit készítette.
A királynő ruhája az amerikai ömlesztettsajt-adomány fémdobozaiból készült. A doboz nem festett belseje tündöklőn arany ragyogású, ebből lett a Kis Jézus és Mária királyi ruhája, „az arannyal átszőtt ruha”. 1945-ben szentelték fel. A csipkeszerűen áttört, különleges szépségű, festett-aranyozott fém dombormű májusban és októberben a szentély terébe kerül.
Két Feszty Masa-festmény is található a templomban, az előcsarnokból balra nyíló helyiségben Szent Filoména, és Szűz Mária képe. Sajnos csak az egyik látható.
(Feszty Masa, Feszty Árpád és Jókai Róza leánya, Laborfalvi Róza unokája és Jókai Mór (nem vér szerinti) unokája.
1938-ban készült el Rimanóczy Gyula tervei szerint az autóbusz-végállomás, és szeptember 8-án - Kisboldogasszony ünnepén - állíttatta föl a főváros a Madonna- szobrot. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése