2023. március 30., csütörtök

Virágos kazetták

 Az újjászületett Egyetemi Templom
Borsos József, Debrecen egykori főépítésze tervezte, 1939-ben a Világháború kitörésének évében kezdték el építeni, 1942-ben szentelték fel. A háború alatt bombatalálatot kapott, majd az 1970-es évek első felében állami tulajdonba került, amit az itt lévő gyülekezetnek el kellett hagynia.
A 80-as években az egyetem számítóközpontja és az Egyetemi Könyvtár Folyóirat és Zeneműtára költözött be ide. 2001-ben kormánydöntéssel került vissza az épület a Tiszántúli Református Egyházkerület tulajdonába.
 
A belsejét Haranghy Jenő virágdíszes, kazettás mennyezete díszítette és 35 ólombetétes üvegablak, amely bibliai témákat ábrázolt. A  megmaradt kazettás mennyezetet ma is láthatjuk, amelyek az erdélyi népművészeti virágornamentikát idézik, valamint három üvegablakot, amelyek 2007-ben előkerültek, miközben úgy hitték az összes ablak a II. világháborúban teljesen megsemmisült. 
Egy nemzetközi egyetemi rendezvény volt éppen, fotózni sem tudtam igazán, de örültem, hogy belülről megnézhettem az épületet. Mint kiderült az egyház engedélyezi, hogy bizonyos eseményekre kibéreljék az épületet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése