2023. március 10., péntek

Üvegpiramis

Sosem értettem ennek az üvegpiramisnak a funkcióját a debreceni Nagytemplom mellett.
Most végre nyitva volt az ajtó, így megnéztem mit rejteget belül. A piramis, az egykori Verestorony alapzatán helyezkedik el,
Az András-templomhoz tartozó Verestorony feltárt maradványainak, és a hozzá kapcsolódó ismeretterjesztő szövegek, képek, alaprajzok kiállítóhelye.
A Verestorony az András-templomot övező erődfal mentén épült 1640-1642 között, hogy elhelyezzék benne a Rákóczi György által 1636-ban adományozott nagyharangot, amelyet az András-templom tornya (Fehér torony) nem bírt volna el. A templomot és a Verestornyot tűzvész pusztította el 1802-ben. A harang a torony aljára zuhant, vízzel próbálták hűteni, amelytől megrepedt. 
A mai Nagytemplomot 1805-ben kezdték el építeni. Az újraöntött Rákóczi-harang mélyzengésű hangját ünnepi alkalmakkor szólaltatják meg.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése