Nagymama

Nagymama emlékére, aki ma nem lehetett velünk csak lélekben!

Sosem felejtünk!

Mama

Fejfádon a neved, mit tán sose mondtam,
mamókám, mama, emlékszel így szóltam?
Mikor küszöbödön lihegve megálltam,
és te hűs vizet adtál a bádog pohárban.

Tekintetem emelem, fel a fakókékre,
arcod víg mosolya ring az ég vizébe,
szellő bújik hozzám, hangod hozza lopva,
gondolat a múltat könnyek közt lapozza.

Remegnek a képek, mint a délibábok,
tenyeremből sírra ülnek a virágok,
hűs vizet öntök a szomjas gyökerekre,
jaj mama csak szólnál, rám a rossz gyerekre!

Haza jött velem a temető csendje,
egy apró kavics lapul a zsebembe,
a sírodon feküdt hidegen, árván,
rajta a fény lezuhant szivárvány.

Tóth János Janus