2018. május 15., kedd

"Hírös város"

"Hírős város az Alföldön Kecskemét" ahogy Petőfi is említi. Régi vágyam teljesült, merő véletlenségből, a páromnak itt volt dolga. Egy kis lelkiismeret furdalásom azért volt, hogy a munka dandárjában vele mentem, de nagyon megérte, nem csalódtam. Igaz jártunk már itt valamikor régen, de valahogy nagyon keveset láttam belőle.
A zsinagóga, a kecskeméti városkép egyik jellegzetessége, mór-romantikus stílusban Zitterbarth János tervei szerint épült az 1860-as években. Az 1911-es földrengés során lebillent kupolája helyébe új készült 1912-1913-ban, építésze, Baumhorn Lipót. Belsejét átalakították - ez volt az első olyan zsinagóga az országban, amelyet lebontás helyett a külső megtartásával, átépítettek és ezzel az épület új funkciót kapott, Tudomány és Technika Háza lett belőle. Benéztünk, nem voltam elragadtatva, nagy kár volt átalakítani!
A Cifrapalotát - Kecskemét másik híres épületét, a főtér egyik ékességét - 1902-ben Márkus Géza tervezte szecessziós stílusban, a Lechner-iskolát követve. Volt bérház, kaszinó, jelenleg képtárként és múzeumként üzemel.
A homlokzati falsík színes majolika díszítésű, népművészeti motívumokkal, és hullámvonalas lezárású, a magas tető is díszes kiképzésű.
 A mázas homlokzatdíszeket és tetőcserepeket  a Zsolnay porcelángyár készítette.
A csatornafedeleken mindig megakad a szemem. Kecskemét nevének kialakulására több teória van, az egyik szerint a 13. században Szent Miklós püspök – a legrégibb helybéli templomnak – a Barátok templomának védőszentje, a megtérített új híveknek tenyésztésre kecskét ajándékozott.
 Folyt. köv......

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése