2018. május 18., péntek

Ámulok-bámulok....

Kecskemét központjában négy templom is található A városházával szemben a város legrégebbi épülete, a Ferences templom, más néven Barátok temploma, név szerint Szent Miklós templom. A 13. század végén épült, román stílusban, később átépítették gótikus stílusban. Ebből a korból maradt fent a bejárat melletti kálvária, és a támpillérek. Az 1700-as években barokk stílusban felújították, a tornyon már a copf hatás is érződik.
A kereszt alatti, tisztítótüzet ábrázoló dombormű egy 1792-ben készült kálvária maradványa. A feszületet, Imre Gábor szobrászművész alkotását 1943-ban állították a dombormű fölé. Mária Magdolna és János apostol szobra 1982-ben egy lebontásra ítélt temetői kálváriából került ide.
1931 és 1933 között alakították ki a lourdes-i kápolnát, valamint a kőkerítés finoman megmunkált, népies kovácsoltvas kapuit is.
A templom mellett romkert, mely bemutatja  a régi állapotot
Lenyűgöző hangulatot árasztó templomkert, háttérben a Városháza és a Nagytemplom tornya
Minden egyes szeglete egy csoda, a mesés kovácsoltvas kapujával, a Lurdes-i Máriával, és a rengeteg hála-táblával.
Olyan érzésem volt, mintha nem is Magyarországon járnék, hanem mondjuk Olaszországban
Piros virágú galagonya, ha még nem láttatok ilyet, a lakosság ültette  Páter Károly Bernát rendházfőnök tiszteletére, aki sok zsidó életét mentette meg.
 Eleinte a templomot a katolikus és református hívek közösen használták.
Szokatlan elhelyezésű oltárok, főoltáron Szent Miklós legendája. A jobb és baloldalt mellékoltárok Assisi Szent Ferenc és Páduai Szent Antal tiszteletére állíttattak. A tér jobb oldalán álló szószék és a kórus között félúton helyezkedik el a harmadik mellékoltár.
Középkori szokás alapján úgy építették, hogy a város védőszentje, Szent Miklós ünnepén a lemenő nap megvilágíthatta a főoltárt.
A színes ólomüveg ablakok Szent László királyt, a rendalapító Szent Ferencet, valamint Imre herceg alakját ábrázolják.
A ferencesek 1644-ben telepedtek le Kecskeméten, rendházuk 1700-1724 között több ütemben épült, véglegesen azonban csak 1736-ra készült el. Az épületben 1975-től a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet működik, az egykori kolostort e funkciójához Kerényi József tervei szerint építették át.
Az egykori kolostor helyén a középkorban a királynői birtok kezelőinek háza állt, melyhez 1439 előtt védőtorony is épült.
Régi vizesárkot átszelő kőhíd.
Kecskeméti sétámnak még mindig nincs vége, folyt köv......

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése