2024. október 13., vasárnap

Találkoztam Nemecsekkel

Az ELTE Füvészkertbe azért mentem, hogy megkeressem Nemecseket.
Zsigó András keramikus alkotása, amely tragikus "fürdetése" közben ábrázolja A Pál utcai fiúk főhősét. A szobor a Viktória-ház medencéjében található, így már nemcsak a gyönyörű amazonasi tündérrózsa, hanem, Molnár Ferenc regényének főhősét, Nemecsek Ernőt ábrázoló alkotás otthona is, 2019-óta.
Winterl Jakab
– a vegytan és a botanika professzora – 1771-ben teremtette meg Magyarország első botanikus kertjét.
Winterl halála után, 1807-ben munkatársa, nagy hírű utóda, Kitaibel Pál, a nagy magyar polihisztor vette át a vezetést.
 
Az új Kert helyét az akkoriban lebontott városfalon túl jelölték ki, a mai Múzeum krt. környékén.
1847-ben József nádor támogatásával az Egyetem 80 ezer Ft-ért megvásárolta a Festetics család Józsefvárosban lévő 10 hektáros birtokát. A Polláck Mihály által tervezett, 1802-ben barokk stílusban épült földszintes vadászkastélyt kibővítették, amely azóta is az Egyetem kezelésében álló Botanikus Kert otthona.
Egy rövid ideig a kert vezetője volt Gönczy Pál is.
 
Mesés bonszai fák
Üvegházak világa
1864-65-ben felépült az európai viszonylatban is jelentős méretű, ma is álló pálmaház. 

Ekkor kaptak emlékoszlopot a kertben az első Magyar Füvészkönyv szerzői, a növénytan magyar szaknyelvének megteremtői, Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály
1893-ban felépült az országban máig is egyetlen Victoria-ház, melynek nagy vízmedencéje a trópusi, különleges szépségű amazonaszi tündérrózsának vagy a Paraguayból származó rokonának ad otthont, ahol Nemecseket is megtaláltam.
A kert eredetileg 10 hektáros volt, ám az egyetemi klinikák építése miatt többször is egy-egy területet leválasztottak belőle. Azok a tavak sincsenek már meg, amelyek A Pál utcai fiúk című regényben szerepelnek.
Martsa István Ülő nő című, 1968-ban készült kőszobra eredetileg a Józsefvárosi Rendőrkapitányság előtt állt. 
Fények és hangulatok
Csodálkoztam mit keresnek a Hupikék törpikék a kertben? Tavaly nagy tetszést aratott a Füvészkertben megrendezett Garden of Ligths, ahol varázslatos fények segítségével keltették életre az Alice Csodaországban szürreális világát. Idén újra megtelik fényekkel a több mint 250 éves botanikus kert, ezúttal Aprajafalva törplakóival. Október 18-tól multimédia- és fénykiállításon elevenednek meg a Hupikék törpikék szereplői.
Visszakerestem, 2015-ben jártam itt. Huuu, jó régen! Még teljesen frissen élt bennem az élmény, valójában most is ugyanazokat tartottam érdekesnek, mint akkor..... :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése