2013. augusztus 18., vasárnap

Fátima (08.05.)

Európában az egyik híres Mária-kegyhely Fátima, évente 5 millióan keresik fel.
A Szűzanya megjelent három pásztor gyereknek (Lúcia, Jacinta, Francisco) 1917. május 13-án, és utána még hat alkalommal, minden hónap 13-án. Az utolsó jelenésnek már hetven ezer ember volt tanúja, és ekkor következett be a napcsoda.


Három fátimai titok, melyet Mária tárt fel a gyermekeknek.
1. A pokol látomása
2. A II. Világháború eljövetelének jóslata
3. Krisztus követőinek, papoknak, pápáknak, püspököknek szenvedése, üldözése
(II. János Pál pápa ellen elkövetett merénylet is május 13-ra esett)

A Nossa Senhora Do Rosário bazilikát 1926-ban kezdték építeni és 1952-ben fejezték be.

Most először jártam ilyen jellegű zarándokhelyen,  megdöbbentett a bazilika előtti hatalmas tér, amely milliónyi ember befogadására alkalmas. Az emberek bűnbánata, ahogyan térden csúszva imádkoznak.
A két oldalt lévő árkádsor kicsit emlékeztetett a Szent Péter Bazilikára. Előtte van a jelenések kápolnája, ahol szintén lehet imádkozni, üveg mögött egy Mária szobor, itt is rendszeresen vannak misék, mint a modern nagy imateremben.

Nossa Senhora Do Rosario bazilika, középen fényesre koptatott márvánnyal
Árkádsor
Bazilika belső tere

Oltárkép előtérben a Fátimai Mária szobor
Francisco (1908-1919) sírja
Lúcia (1907-2005) és Jacinta (1910-1920) sírja
A bazilika lépcsőjéről rálátás a hatalmas térre. Jobbra a jelenések kápolnája, háttérben a modern imaterem
Jelenések kápolnája


II. János Pál pápa

Modern, tágas imaterem

Az itt vásárolt rózsafüzér, amelyet a férjem édesanyjának szántunk ajándékba, végigkísért utunkon, oltalmazva minket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése