2018. október 23., kedd

56-ra emlékezve

Debrecen 56-os emlékműve, Melocco Miklós szobra.
Írtam már róla pár éve.....


Az október 23-i napon az első események Debrecenben történtek. Reggel debreceni diákok több ezres tömege gyűlt össze az egyetem előtt. A diákok innen jelszavakat skandálva és forradalmi dalokat énekelve, a belvárosi pártszékházhoz vonultak, hogy az egyetemi ifjúság húsz pontos követelését kinyomtassák.
Később a diákok egy csoportja a MÁV Járműjavító Vállalat és a Magyar Gördülőcsapágy Művek dolgozóit tüntetni hívta. Délután 4 órakor már 30–35 ezren gyűltek össze a Piac utcán. A Szabadság Nyomdából a Néplap különszámait szétosztották. Két óra múlva a hatalmi jelképeket is elkezdték leverni az épületekről, közben a Himnuszt énekelve. A felvonulás a megyei BM épülethez ért, a vörös zászlók leeresztését akarván.
Komócsin Zoltán megyei párttitkár felhívta Garab Imrét, a híradósezred törzsfőnökét a munkás-diák felvonulás szétverésére. A fegyverhasználatra is feljogosító utasítást azonban Garab visszautasította. Garab Imre és tisztje, Nagy Ferenc főhadnagy bement a belvárosba, katonái nélkül. Az államvédelmi karhatalmi zászlóalj emberei viszont nem így tettek: felfegyverkezve a Kossuth utcai tömeget füstgránátokkal, vaktöltényekkel próbálták feloszlatni. A vaktöltények láttán a kezdetben szétrebbent emberek folytatták a demonstrációjukat. Ekkor hangzott el a tűzparancs. Megközelítőleg harmincan megsebesültek, ketten meghaltak. A túlélők elmenekültek, ezzel ez volt az 1956-os forradalom legelső sortüze.
Másik csodás 56-os emlékművünkről itt írtam

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése