2017. június 2., péntek

Zsoltárok útja

Móricz Zsigmond halálának 70. évfordulója alkalmából, 2012-ben olyan parkot adtak át a tiszacsécsei református parókia kertjében, ahol Móricz Zsigmond rég elfeledett zsoltárait lehet hallani és olvasni.
A parkban felállított fatáblákon a mintegy nyolcvan, Móricz által átköltött zsoltárból tizenöt olvasható, amelyek hangszórókon keresztül hallhatóvá is válnak a sétálók számára.
A szövegeket magyar színészek, köztük Törőcsik Mari, Eszenyi Enikő, Hegedüs D. Géza, Csikos Sándor, Alföldi Róbert, Fehér Tibor, Horváth Zoltán és Szabó Gyula mondják el.
A zsoltárok olvasása (hallgatása) során az Ószövetség világából az Újszövetség világába juthatunk el.
A parkban tett séta végén a Szeretethimnusz hallható Szabó Gyula előadásában, majd Törőcsik Mari olvassa fel Móricz Zsigmond Árvácska című művének sorai.
Különleges élmény a kanyargó sétányon a dús növényzet között végigsétálni, a zsoltárok hallgatása közben.
Gyülekezeti ház, csodálatos peóniákkal, az emlékpark bejárata mellett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése