2015. június 9., kedd

Szegényeknek hű gyámola

Sárospatakon szálltunk meg, remek helyen, a vár mellett. Így késő délután tettünk is egy sétát. Rögtön a Szent Erzsébet úton találtuk magunkat.
Árpád-házi Szent Erzsébet, Sárospatakon született 1207-ben, II. András és Gertrudisz királyné lányaként. IV. Lajos felesége lett. Rövid élete volt, 24 évet élt.
Szent Erzsébet templom
Árpád-házi királyok idejében épült.(XII.század) Többször átépítették. 1526-os, mohácsi vész után, a vár védőbástyája volt. A törvények értelmében a jobbágyoknak azt a vallást kellett követniük, amit a vár ura. Így hol református, hol katolikus volt. A Wesselényi összeesküvés után a vár német zsoldosok kezére került, így istállóként és raktárként használták a templomot. A kriptát kirabolták, 1681-ben Thököly vetett véget a megszállásnak. 1685-től jezsuitáké lett. Rákóczi száműzte őket 1707-ben. Ide temetkeztek a vár gazdái. 1737-ben leégett.
Szeplőtelen fogantatást ábrázoló fa oltár, márványt utánzó festéssel. A miséző asztal II. Rákóczi Ferenc tárgyaló asztala. (Ezen a vidéken úgy látszik a híres asztalokból nincs hiány, még két másik helyen is találkoztunk valami fontos eseményhez köthető asztallal) Itt őrzik Erzsébet ereklyéit is.
 A kriptában van eltemetve Lórántffy Zsuzsanna és fia II. Rákóczi György
Körben a falakon a XII. századi templom maradványai láthatóak. Sajnos teljes mértékben nem tudtuk bejárni, mert éppen szertartás volt.
A Bazilika előtt Varga Imre szobra, Szent Erzsébet és férje IV. Lajos többször lóháton tette meg az utat, Türingia Wartburg vára és Sárospatak között. A szobor indulásuk pillanatát örökíti meg.
Árpád-házi Szent Erzsébet szentté avatását minden éven Pünkösdkor ünnepli szülővárosa.
 
Az egykori királynéi udvarház helyén álló Szent Erzsébet Ház 2007-ben nyílt meg
Itt született Szent Erzsébet. Egyháztörténeti kiállítás helyszíne.
A kassai polgárok Szent Erzsébet tiszteletére emelték a Kárpát-medence legjelentősebb gótikus templomát. A két kultuszhelyet 2011 óta gyalogos zarándokút köti össze. Sárospatakról indulva Bodrogolaszi – Komlóska – Erdőhorváti – Regéc – Telkibánya – Hollóháza – Füzér érintésével az országhatáron átlépve, Alsómislyén és Koksóbaksán keresztül érkeznek a kassai dómhoz..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése