2024. szeptember 24., kedd

Festő, fotós, filmes

A Vaszary Galériában Mácsai István (1922-2005) kiállítását néztem meg. A Mácsai név ismerős lehet számunkra, Mácsai János zenetörténész és Mácsai Pál színművész édesapjáról van szó.

A múzeumoktól, magángyűjtőktől kölcsönzött festményeken kívül bemutatásra kerültek a művész filmes, fotós és naplóhagyatékából feltárt anyagok is. 
Mácsai István a műtermében 1961-ben, a falon a Pesti utca két vázlata
 
Mácsai úgy festette a várost, mint a régiek, felismerhetően, jól azonosítható helyszínekkel, már-már fotószerűen. A 20. században azonban egy absztraktabb, elvontabb, festőibb ábrázolásmód vált uralkodóvá, ezért sokan Mácsait nem ismerték el.
 Pesti utca
 
 
Pesti fiatalok


Látomás
Hogyan kerül a félegyházi Bethlen utcába Margaréta infánsnő, akit Velázquez a tizenhetedik században festett Madridban, az Udvarhölgyek című festmény közepébe. Egy barátja, az infánsnőt ábrázoló képeslapot küldte a Pradoból.  Válaszképpen egy készülő félegyházi utcaképbe odafestette az öt-hat éves hercegnőt. Majd a háttérben az ajtóból visszanéző férfi is fellépett a képre.

 
Téli vadászat című képen Brueghel flamand mester négyszázhatvan esztendeje festett vadászai bandukolnak a hóban, de nem a dombos falusi tájban, mint a bécsi képtárban, hanem meglepő módon a pesti Szent István körúton, a Vígszínházzal átellenben.

A Pesti halál
A jelenet tragikus, komikus és mélyen megindító,  A súlyos egyéni dráma, egy középkorú nő halála a jövő-menő, hétköznapi életét élő város számára
Lajta Edit művészettörténész portréja
A Lusztig-Mácsai családból senki nem lett a holokauszt áldozata, szülei egy Szent István parki védett házban vészelték át a legnehezebb időket, de a fiatal Mácsai megszenvedte a vészkorszakot, a zsidótörvények miatt nem járhatott a Képzőművészeti Főiskolára, 1943-ban munkaszolgálatra kellett mennie, 1944 novemberében megszökött az Erdélyből útnak indított századból, és menyasszonyával, Gáspár Katival együtt Budapesten bujkált, kiváló rajzkészségének köszönhetően igazolványokat, menleveleket hamisított más üldözöttek számára.
Pesti gang, Az oroszlán, A csirke
 
Különös tavasz

A háború és a vészkorszak miatt Mácsait, 1945 tavaszán vették fel végül a főiskolára, ahol Bernáth Aurél lett a mestere, viszonyuk azonban rossz volt, mert Mácsai vonzódása a pontos valóságábrázoláshoz, valamint a régi németalföldi és itáliai reneszánsz mesterekhez a modernista Bernáth számára korszerűtlennek, festőietlennek tűnt. Közvetlenül a diplomavizsgák előtt, 1949-ben Mácsai emiatt otthagyta a főiskolát, és a Képes Figyelő című lapnál lett képszerkesztő és illusztrátor.
Bukovits Mari huszonegyévesen
Műteremben
Mácsai gondosan megtervezte saját kiállításait.  Ez a rajza is mutatja, amit itt a falon ábrázoltak.

Gánóczy Mária - A félbevágott festőnő
(vendégkép)
Gera Zoltán portréja pantomin jelmezben
Mácsai életében a szocreál rövid szakaszt jelentett, és a forradalom után néhány évvel, átmeneti útkeresés után 1959-ben talált rá saját, egyéni stílusára, amit aztán egész életében követett. A fenti arckép az egyik első jelentős mű volt.
Bányászok majálisa
Mácsai a korszak egyik jelentős, város- és portréfotósa volt. Hagyatékában több ezer kép maradt fenn.

A fotókon kívül Mácsai amatőr filmeket is készített, első 8 mm-es kameráját 1954-ben vásárolta meg, és következő évtizedben több városfilmet forgatott, de művészbarátait, modelljeit és a sárospataki alkotótelep életét is megörökítette. A sárospataki művésztelep sokszínű volt, zenészek, írók, festők, szobrászok egyaránt látogatták, egyfajta menedék lehetett abban az időben, amit Mácsai képei dokumentálnak.
 
A festészet, fényképek és a filmek mellett Mácsai majdnem egész életében naplót is vezetett. A napló izgalmas kordokumentum, amely bepillantást enged abba, hogyan élt és gondolkodott a 20. század közepének magyar értelmisége, milyen klikkharcok dúltak a művészvilágban, hogyan élték meg 56-ot és a korszak más sorsfordító eseményeit. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése