2019. december 30., hétfő

Éjjeliszekrények átalakulása

El is felejtettem írni, hogy az idén is volt egy kis bútor átalakításom. Még a nyár végén vettem két öreg éjjeliszekrényt fillérekért, talán az Erzsébet hálónak nevezett hálószobabútor darabjai voltak valamikor, és átalakítottam kedvemre....
Ilyen volt
Fehér Harzo-val alapoztam, majd Pentart Dekor Paint Soft fekete krétafestékkel lett lekenve, ami inkább sötétszürke. Belül Lignocolor szürke krétafestékkel festettem, ami még a fiam szobájából maradt meg.
Stencileztem fehér modellgipsszel, amivel sokat kínlódtam, többféle módszert, sablont kipróbáltam, míg végül viszonylag elfogadhatóra sikerült.
 A végén kapott egy fekete wax záró réteget, hogy bírja a strapát
 Kétféleképpen helyeztem el a mintát
 Itt már az új helyén :))
Végül kerámia gomb is került rá
Örülök neki, kis kezem munkája :)) 
Bár a  férjem is segített elcipelni, felcipelni, no meg ki kellett cserélni a polctartóját, mert repedt volt. No, és végig biztatott, mikor úgy éreztem nem is olyan jó ez........Jövőre nagyobb terveim is vannak, szeretném a hálószobát és a fiúk nappaliját is átfesteni! Kaptam Édesanyámtól három kis egymásba rakható asztalkát, azt már lealapoztam, a festés még hátra van. Remélem lesz rá időm és sikerül valóra váltani nagyszabású terveim!

2 megjegyzés:

  1. Aztaaaaa, ez nagyon szuper lett!! rá sem lehet ismerni :O imádok olyan fotókat nézegetni: ilyen volt - ilyen lett. Nem tudom mennyi türelmem lenne hozzá, bár ha belekezdek valamibe, azt végigviszem. Festeni nagyon tudok, a dekorral szerintem bajom lett volna, elmázolódna vagy ilyesmi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, ha festeni tudsz, akkor neked ez gyerekjáték....:))

      Törlés