Kodály emlékmű

Kecskemét másik híres szülötte, Kodály Zoltán (1882-1967) zeneszerző, zenepedagógus, népzenekutató. Bár a városból korán elkerült, élete végéig kecskemétinek vallotta magát, itt jött létre az ország első énekes iskolája, a Kodály Iskola, s itt működik a világhírű Kodály Intézet is.
Szemők Zsuzsanna szobrászművész, „Psalmus Hungaricus” című alkotása vörös márványból készült, a gótikus táblaoltárokra emlékeztető formájú. (2007) Az emlékmű külső oldalán  Kodály Zoltán feldolgozásában világhírűvé vált Psalmus Hungaricus  szövege. A mű szövegét Kecskeméti Vég Mihály Könyörgés hamis atyafiak ellen. Vigasztalódás Istenben. című zsoltárfordítása képezi, mely a zsoltárok könyvében szereplő 55. zsoltár. A három szárnyat egy bronz szalag fogja össze, rajta Kodály Zoltán kézirata alapján készített kottarészlettel.

Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus (magyarul: Magyar zsoltárok) című művét Budapest Székesfőváros Tanácsa felkérésére komponálta Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára. A középső bronztábla a fohászkodó prófétát, a két oldaltábla pedig a népet és a kórust egyaránt szimbolizáló tömeget ábrázolja.

Itt hallgathatjátok 

 https://www.youtube.com/watch?v=gk1Bfe7vSvM

  

Kecskeméti Vég Mihály: Psalmus Hungaricus

Mikoron Dávid nagy búsultában,
Baráti miatt volna bánatban,
Panaszolkodván nagy haragjában,
Ilyen könyörgést kezde ő magában:

Istenem, Uram, kérlek tégedet:
Fordítsad reám szent szemeidet;
Nagy szükségemben ne hagyj engemet,
Mert megemészti nagy bánat szívemet.

Csak sírok-rívok nagy nyavalyámban,
Elfogyatkoztam gondolatimban,
Megkeseredtem nagy búsultomban,
Ellenségimre való haragomban.

Hogyha énnékem szárnyam lett volna,
Mint a galamb, elrepültem volna;
Hogyha az Isten engedte volna,
Innét én régen elfutottam volna.

Akarok inkább pusztában laknom,
Vadon erdőben széjjel bujdosnom,
Hogynem mint azok között lakoznom,
kik igazságot nem hagynak szólanom.

Egész e város rakva haraggal,
Egymásra való nagy bosszúsággal;
Elhíresedett a gonoszsággal,
Hozzá fogható nincsen álnoksággal.

Gyakorta köztük gyűlések vannak;
Özvegyek, árvák nagy bosszút vallnak.
Isten szavával ők nem gondolnak,
Mert jószágukban felfuvalkodtanak.

Én pedig, Uram, hozzád kiáltok,
Reggel és délbe s estve könyörgök;
Megszabadulást tetőled várok,
Az ellenségtől, mert én igen félek.

Te azért, lelkem, gondolatodat,
Istenbe vessed bizodalmadat;
Rólad elvészi minden terhedet
És meghallgatja te könyörgésedet.

Igaz vagy, Uram, ítéletedben:
A vérszopókat ő idejükben
Te meg nem áldod szerencséjükben;
Hosszú életük nem lészen a földön.

Az igazakat te mind megtartod,
A kegyeseket megoltalmazod,
A szegényeket felmagasztalod,
A kevélyeket aláhajigálod.

Ha egy kevéssé megkeseríted,
Az égő tűzbe el-bétaszítod:
Nagy hamarsággal onnét kivonszod,
Nagy tisztességre ismét felemeled.

Szent Dávid írta a Zsoltárkönyvben
Ötvenötödik dicséretében,
Melyből a hívek, keserűségben,
Vigasztalásért szerzék így versekben.

A Kodály Intézetről  itt írtam: 
http://nora-bora-nora.blogspot.com/search?q=kod%C3%A1ly+Int%C3%A9zet