2018. április 4., szerda

Román Csarnok 2.

Az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeum Román Csarnokát, Schickedanz Albert és Herzog Fülöp építész tervezte. Figurális falfestése három nagy témakört érint, keresztény ikonográfiai ábrázolások, történeti ikonográfiai ábrázolások, és heraldikai elemek, mindez román kori díszítőmotívumokkal körülvéve.
Jézus és Szűz Mária hossztengelyre rendezett ikonográfiai kettőse a csarnok két végén, egymással szemben jelenik meg.  A bárányt tartó Jézus félalakja, tőle balra és jobbra három-három angyalfigura tűnik fel, Istent dicsőítő énekének latin betűs feliratszalagjaival
Szűz Mária dicsfénnyel övezett alakja, fején a magyar Szent Koronával (Szent István felajánlásaként), előtte a gyermek Jézus országalmát tartva, a befoglaló medalion keretében pedig Patrona Hungariae felirattal.
A csarnokot három részre tagoló két diadalív egy-egy oldalán Szent Erzsébet, Szent László, Szent István, Szent Margit látható.
A diadalívek alatti festett képmezőkben a magyar történelem alakjai tűnnek fel, Ozorai Pipo és egy püspökszent, jobb oldalon Szent Imre és Könyves Kálmán.
A főtér falainak felső részét és a körfolyosót heraldikai elemek egészítik ki. Magyar állami címerek,  Zsigmond király és II. Endre idejében, valamint a társországi címerek közül Szlavónia, Horvátország, Dalmátország és a tartományi címerek közül Ráma, Szerbország, Lodoméria, Lengyel-Galiczia láthatóak.
A körüljáró folyosók összesen tizenhét boltszakaszának homlokíveiben pedig magyar nemzetségi címerek szerepelnek.Tomaj, Kemén, Héder, Buzád-Hahold, Ják, Hunt-Pázmán, Osl, Kaplyon, Ják, Guthkeled, Aba, Káta, Ákos, Katisz, Dorozsma, Szent-Mágócs, Győr, Csanád, Hermann.
A teret hatalmas oszlopok, pillérek tagolják. A román oszlopfők és oszlopbázisok a pécsi bazilikában lévő oszlopfők karakterében, rajzok és fényképfelvételek alapján készültek annak idején. Ezeket korhűen állították helyre.
Román kori díszítőmotívumok
A boltívekben a csillagjegyeket is felfedeztem
Folyt.köv........

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése