2018. április 29., vasárnap

A történetíró

Déri Múzeum
Séta 7.

Thaly Kálmán (1839-1909)
Költő, író, politikus, tiszteletbeli bölcsészdoktor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, országgyűlési képviselő, Jókai Mór másod-unokatestvére. Iskoláit Pozsonyban és Pápán végezte, jogot majd bölcsészetet tanult. A Magyar Történelmi Társulat, valamint a Századok történelmi folyóirat alapító tagja volt.
Már az 1860-as évektől élénk figyelemmel fordult a Rákóczi-szabadságharc története felé. " A fejedelem íródeákjának" munkáit sokan vitatják, hogy túl egyoldalú. Elkötelezettségét több mint ötven mű születése jelzi.
1881-től haláláig, azaz 27 éven keresztül Debrecen egyik országgyűlési képviselője, a Péterfia út 6.sz alatt lakott, barátja, Bekény Péter földbirtokos házában. A város 1903-ban díszpolgárává fogadta.
Életének kiemelkedő eseménye volt, Rákóczi és bujdosótársai hamvainak hazahozatala. A végső nyughelyül a kassai Szent Erzsébet templomot jelölték ki. (Itt már jártunk pár éve.)
Végrendeletében Debrecenre hagyta pozsonyi és budapesti lakásának tárgyait és gazdag könyvtárát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése