2016. augusztus 8., hétfő

Behajóztunk

Åland 6500 szigetből áll, de ebből körülbelül 65 lakott. A svéd és a finn szárazföld között található, a Botteni-öbölben. A terület – fekvése miatt – gyakran okozott feszültségeket a térségben. A szigetek alapterülete együttesen 1481 km2, lakosainak száma 28 000, svéd anyanyelvűek, de Finnországhoz tartoznak 1921-óta.
Az egyik hajózási társaság - Viking Line - kompjával mentünk, előre kellett névre szóló jegyet venni, amit barátunk már lerendezett nekünk. Egy kicsit sorakoztunk, míg bejött a hatalmas 7 emeletes hajó, majd kocsival begurultunk a gyomrába.
Két és fél óra volt az út. Felmentünk lifttel a hajó fedélzetére szétnézni. Maga a hajó is lenyűgöző volt, a szigetekkel tarkított Balti tenger pedig csodás.
Szigetvilág
Lassan ment le a nap, valamikor 10 és 11 óra között, szokatlan volt nekünk, végig ott létünk alatt. Bár egy órás időeltolódás van a szigeteken.
Aranyhíd a Balti tengeren
 
Sajnos a hajó belsejéről nem készítettem fotókat, pedig minden volt itt, a kaszinótól az étteremig, gyerek játszószobákig.
Barátaim meglepetéssel készültek. Pezsgővel, lufival köszöntöttek. Elmondhatom, hogy a szülinapomat földön, vízen, levegőben töltöttem! :)) Ilyenben még sosem volt részem.... Dél körül indultunk Budapestről és kb. éjfélre értünk Åland fővárosába, Mariehamnba. Légvonalban csak 1402 km távolság.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése