2014. augusztus 4., hétfő

Kastély túra 1

Nagytétény, Campona néven, a Római Birodalom határait védő erődítményláncolat része volt, a kastély területén már ekkor építkeztek.
Először advent kapcsán olvastam róla, novembertől ugyanis minden termet más karácsonyfa díszít, melyet iparművészek álmodnak meg. Persze szerettem volna mindig is eljutni ide. Most egy barátunknál voltunk, kiderült közel van ez a csoda. (Na, jó nincs karácsony, de így is tetszett.)
Száraz - Rudnyánszky kastély 
Barokk kastély - ún. Grassalkovich stílus jegyekkel
Az Iparművészeti Múzeum állandó bútortörténeti kiállítása látható itt.
 
1972-ben itt forgatták a Bob herceg című film egyes jeleneteit.
(Meg kell néznem!!)
A kastély története:
Épült a XIII. sz.- ban a Tétény család számára.
1309-ben a budai vár kapitánya - Tétény Hédervári Lőrinc volt a tulajdonos.
Török hódoltság alatt magas rangú török tisztek lakták.
1716-ban Száraz György királyi személynök tulajdonába került, aki kibővítette és újjáépítette. 1733-ban meghalt, elsőszülött fia testi hibája miatt kolostorba vonult, a kastélyt így legidősebb lánya, Júlia és annak férje, Rudnyánszky József örökölte. A kastélyban maradt viszont a vejével haragban lévő özvegy és annak második fia, a kamaszkorától ön- és közveszélyes őrültté váló Tamás, aki fenyegetést jelentett a nem kevesebb, mint tizenhat Rudnyánszky gyermek számára. A kitartó háziúr azonban ilyen körülmények közt is felépíttette a ma is látható barokk kastélyt és annak díszkertjét
A család súlyos anyagi gondba került, még a parasztjaik is fellázadtak ellenük. A szélütést kapott családfő és felesége ellen pert indítottak a fiaik, hogy megszerezzék a birtokot. A 19. század elején oldalági rokonok osztják fel a vagyont és az épületet magát, közülük Szentgyörgyi Horváth Zsigmond testőr, udvari tanácsos, királyi asztalnok és állítólagos szabadkőműves a legfontosabb szereplő: ő bontatta le a feleslegesnek ítélt kápolnát, viszont – egyes utalások szerint – szabadkőműves termet rendeztetett be.
 A kastélyban született unokája, Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő és az egyik első nőjogi aktivista. Az ő idejére azonban a Hugonnai család is eladósodott, és a kastély végül kölcsönzőjükre, Lőwy Mórra, a nagytétényi sertéshizlalda főrészvényesére szállt. Az ő fia, Lőwy Ernő az első világháború viszontagságai miatt elvesztette vagyonát, és ideggyógyintézetbe került. A kastély 1904-ben részben kiégett, eredeti berendezéséből semmi sem maradt meg. A kastélyt átvevő Lőwy rokonságból többen a nyilasuralom áldozatai lettek.
1948-tól szolgál múzeumi célokat. 1989-ben annyira leromlott az állapota, hogy bezárták, majd 2000-ben került újból átadásra.
 Szemezgetés a bútorművészet gótikától a biedermeierig kiállításból (1440-1850)
 Kelengyeláda
 Függő bölcső
 Ez aztán a bútorművesség remeke
 Mosdó, a kis gömböcskében töltötték a vizet...
 Kerámia cégér
 A kályhák lenyűgözőek
 Minden szobában újabb csoda
 Zsalugáter rengeteg
 Ez a szárny árvaházként, gyermekotthonként üzemelt. Reméljük lesz pénz a renoválásra.

 Kastélypark a kerítésen belül
Háttérben a gyönyörű hullámos ívű kerítés, ezen a szakaszon vadszőlővel befutva.
Szerelmes Kentaur
A szobrot Aristeas és Papias ókori görög szobrászok művének másolata. Hauszmann Alajos építész hozta magával Magyarországra, egyik tanulmányútja alkalmával tett rá szert Görögországban vagy Olaszországban. A szobrot 1980-ban eltávolították, közadakozással sikerült 2005-ben visszaállítani.


Kastélypark a kerítésen kívül
Nepomuki Szent János - gloriette
(gloriette jelentése kis kerti pavilon)
A szent, Vencel cseh király udvari papja volt. A király minden áron meg akarta tudni tőle, hogy felesége mit gyónt neki, de ő nem árulta el. Ezért a király a folyóba ölette. (A halászok, vízimolnárok, hajósok, árvizek védőszentje.) Népi hagyomány volt május 16-án Nepomuki Szent János napján egy fából készült szobrot meghajókáztatni, s közben a vízbe virágszirmokat szórni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése