Egy eddig számomra ismeretlen szobrászművész alkotásaira lettem figyelmes a Nemzeti Múzeum lépcsőházában. A mitikus lények bronzba öntött alakjai elképesztően hatnak ebben a környezetben.
Egy újabb kortárs művész, akinek a nevét érdemes megjegyezni.
Pogány Gábor Benő, (1962. Szolnok-) Munkácsy-díjas szobrászművész
Pogány Gábor Benő:Cantáta Profana
Cantata Profana (2005)"A hátrafelé nyilazó félig szarvas, félig ember figurája, a szobor azt is mutatja, hogyan lesz az üldözőből üldözött."
Pogány Gábor Benő:Cantáta Profana
Pogány Gábor Benő:Cantáta Profana
Sámán (2007)
"Közvetíti az üzenetet az égiek és a földiek között.
Ezen a szobron megjelenik a magyar mitológia két markáns eleme:
a ragadozó madár, turul és a szarvas. Az alak lábánál
ott látható a sámándob. A sámán tánca
közben az ősök szellemével azonosulva átalakul, a karjai szárnyakká
változnak, madárfeje lesz, szarvas-patás lába, s agancsok nőnek
a fején."
"A garabonciás a középkor sámánja. A magyar diákok a külföldi egyetemekről hozták haza a tudást, vándoroltak, nagy köpenyt
viseletek, bottal jártak. Könyvükből idézték meg a túlvilág
szellemeit. A szobor negatívból fordul át pozitívba. Az egyetlen különbség az alsó és a felső
figura között, hogy az egyik előre, míg a másik visszafele néz. A január Janus istenségről kapta a nevét. Janus a
római mitológiában az átjárások, így a be- és kijárás, a
kezdet és vég védőszelleme. A Janus-arcú megnevezést gyakran
használják a kettősségre, a kétszínűségre. A garabonciás
agancsa pedig egyben bordája is. A két alak az idő múlására,
s a csillagászati mozgásra is utal."
A szobrok leírása, az alkotó művész magyarázata
Az agancs az összekötő elem ebben a trilógiában, mindhárom alkotásban jelen van.
Európa-szerte több mint ötven köztéri alkotása látható. Sajnálom, hogy eddig még nem találkoztam a műveivel.
Remélem lesz alkalmam megnézni Petőfi Sándor és Szendrey Júlia emlékművét, a Teleki-kastély kertjében Koltón.
Bartók Béla - Cantata Profana
Volt egy öreg apó.
Volt néki, volt néki
Kilenc szép szál fia,
Testéből sarjadzott
Szép szál kilenc fia.
Nem nevelte őket
Semmi mesterségre,
Szántásra-vetésre,
Ménesterelésre;
Csordaterelésre:
Hanem csak nevelte
Hegyet-völgyet járni,
Szarvasra vadászni.
Az erdőket járta, hej-haj!
És vadra vadászott, hej!
Kilenc szép szál fiú.
A vadra vadásztak;
Annyit barangoltak
És addig vadásztak,
Addig-addig, mígnem
Szép hídra találtak,
Csodaszarvasnyomra.
Addig nyomozgattak,
Utat tévesztettek,
Erdő sűrűjében
Szarvasokká lettek:
Karcsú szarvasokká váltak
Erdő sűrűjében.
Hej, de az ő édes apjok
Várással nem győzte,
Fogta a puskáját,
Elindult keresni
Kilenc szép szál fiát.
Reátalált a szép hídra,
Hídnál csodaszarvasnyomra;
Szarvasnyom után elindult,
El is jutott hűs forráshoz,
Hűs forrásnál szarvasokhoz,
Féltérdre ereszkedett,
Hej, egyre rá is célzott.
De a legnagyobbik szarvas
- Jaj, a legkedvesebb fiú -
Szóval imígy felfelel:
"Kedves édes apánk,
Ránk te sose célozz!
Mert téged mi tűzünk
A szarvunk hegyére
És úgy hajigálunk
Téged rétről rétre,
Téged kőről kőre,
Téged hegyről hegyre,
S téged hozzávágunk
Éles kősziklához:
Ízzé-porrá zúzódsz
Kedves édes apánk!"
Az ő édes apjok
Hozzájuk így szólott,
És híva hívta,
És őket hívó szóval hívta:
"Édes szeretteim,
Kedves gyermekeim,
Gyertek, gyertek haza,
Gyertek vélem haza,
Jó anyátok vár már!
Jőjjetek ti vélem
A jó anyátokhoz,
A jó anyátokhoz,
A ti jó anyátok
Várva vár magához.
A fáklyák már égnek,
Az asztal is készen,
A serlegek töltve.
Az asztalon serleg,
Anyátok kesereg; -
Serleg teli borral,
Jó anyátok gonddal.
A fáklyák már égnek,
Az asztal is készen,
A serlegek töltve..."
A legnagyobb szarvas,
- Legkedvesebb fiú -
Szóval felfelelvén
Hozzá imígy szóla:
"Kedves édes apánk,
Te csak eredj haza
A mi édes jó anyánkhoz!
De mi nem megyünk!
De mi nem megyünk:
Mert a mi szarvunk
Ajtón be nem térhet,
Csak betér az völgyekbe;
A mi karcsú testünk
Gúnyában nem járhat,
Csak járhat az lombok közt;
Karcsú lábunk nem lép
Tűzhely hamujába,
Csak puha avarba;
A mi szájunk többé
Nem iszik pohárból,
Csak hűvös forrásból."
Volt egy öreg apó.
Volt néki, volt néki
Kilenc szép szál fia,
Nem nevelte őket
Semmi mesterségre,
Csak erdőket járni,
Csak vadat vadászni,
És addig-addig
Vadászgattak, addig:
Szarvassá változtak
Ott a nagy erdőben.
És az ő szarvuk
Ajtón be nem térhet,
Csak betér az völgyekbe;
A karcsú testük
Gúnyában nem járhat,
Csak járhat az lombok közt;
A lábuk nem lép
Tűzhely hamujába,
Csak a puha avarba;
A szájuk többé
Nem iszik pohárból,
Csak tiszta forrásból.
A Cantata profana először a londoni rádióban (BBC) hangzott fel 1934.
május 25-én, és az első nyilvános koncert-előadás is Londonban volt.
Csak ezután került sor a magyarországi bemutatóra: a Budapesti
Filharmóniai Társaság 1936. november 9-i koncertjén
