2025. január 10., péntek

Engyoji templom

Az Engyoji, egy több mint 1000 éves múltra visszatekintő  buddhista templomegyüttes, Himeji város szélén, a Shosha-hegyen, 371 méter tengerszint feletti magasságban. A templom épületei egy, sűrű erdővel borított területen, a hegytetőn szétszórva helyezkednek el.
Maniden templomcsarnok
Kötélpályán jutottunk fel a hegyre, majd egy minibusszal a felső kötélpálya állomástól a Manidenhez. 
Maniden, egy gyönyörű, fából készült templomcsarnok, amely egy meredek lejtőn, oszlopokra épült 970-ben.
Shoku Shonin, az Engyoji templom alapítója, egy élő cseresznyefából kifaragta az Roppi-Nyoirin-Kanzeon-Bosatsu-t, az Irgalmasság buddhista szentjét. Később a nagy verandával rendelkező, magas oszlopokra támasztott épületet emeltek a szobor köré.
 
A templom 1921-ben leégett. A ma látható építmény rekonstrukciója 1933-ban készült, a maradványok és az eredeti fennmaradt méretek alapján. A Roppi-Nyoirin-Kanzeon-Bosatsu évente csak egyszer, január 18-án nézhető meg a gonosz szellemek tánc általi elűzésének buddhista szertartásán.


 Majomparádé :))
Kis hegyi ösvényen indultunk tovább a Mitsu-no-do (három csarnok) néven ismert kolostorkomplexumhoz. Ennek a helynek a legjobban őrzött titka a spiritualitás és a béke. Ezenkívül híres még arról is, hogy itt forgatták Az utolsó szamuráj című film egyes jeleneteit.
Dai-ko-do (főterem, vagy előadóterem), a Jiki-do (nappali- és étkezőterem), és a Jogyo-do (edzőterem), amelyek U-alakú elrendezésben vannak elhelyezve.

Dai-ko-do
A terem az Engyoji-templom főépülete volt, amely a papság szútráiról szóló előadások és beszélgetések oktatási és képzési központjaként volt híres. 
Kazany császár, aki maga is belépett a buddhista papságba, 986-ban kérte a nagyterem építését és az Engyoji nevet adományozta az épületeknek. Ezek 1331-ben, villámcsapás általi tűzben elpusztultak. Jelenleg a helyszínen álló épület első emelete 1440-ben épült, a második emeletet 1462-ben építették hozzá. 1662-ben Honda Tamasa, a Himeji Domain ura felújította a Daikodo-t, majd 1951-1956 között szétszerelték és újjáépítették.

Jiki-do
Eredetileg a buddhista szerzetesek hálótermeként használták. 1348-ban készült el. A jelenlegi Jiki-do azonban a Muromachi-korszak közepének (15. század) építészeti stílusával rendelkezik. Hossza, körülbelül 40 méter, „Cho-do (hosszú terem)” néven is ismert.
Az 1. emeleten a szútrák (buddhista szövegek) másolása, a 2. emeleten pedig különféle kincsek láthatók.
 
 Japánban Fudó mjóóként ismert Acsala egyike a Tizenhárom buddhának. A "Mozdíthatatlan Bölcsesség Királya". Általában egy kardot és egy lasszót fog a kezében. Minden gonosz legyőzője, a buddhizmus védelmezője. Megmozdíthatatlansága arra utal, hogy mozdulatlan tud lenni az érzéki kísértésekkel szemben. Az emberi vágy okozta káprázatot szimbolizálja a tűz is, ami abszolút nem hat rá így eltökélten és mozdulatlanul ül benne.
 Shoku Shonin, az Engyoji templom alapítója
Jogyo-do
A Genko-korszakban (1331-1334) alapított Jogyo-do 1436-ban leégett és 1453-ban újjáépítették. 
718-ban a Hasedera Tokudo Shonin majdnem meghalt egy betegség miatt. Ekkor találkozott Enma királlyal az alvilágban. Enma megparancsolta Tokudo Shoninnak, hogy hozzon létre harminchárom Kannonhoz köthető szent helyet, hogy megmentse a világ szenvedő népét, valamint harminchárom értékes pecsétet és esküt adott neki. Ez az eskü kimondta, hogy aki meglátogatja a harminchárom helyszínt, az ezzel szerzett érdemeinek köszönhetően nem esik a pokolba. Visszatérve a világba, Tokudo Shonin harminchárom szent helyet hozott létre, és a Kannon vallási hit és gyakorlat terjesztésén dolgozott. Az akkori emberek azonban nem voltak fogékonyak, ezért ezt a harminchárom értékes pecsétet egy kőkoporsóba helyezte Nakayamaderában.
270 évvel később Kazany császár újraéleszti a kannon zarándoklatot. Kazany császár, Japán hatvanötödik császára volt, és nyugdíjba vonulása után belépett a buddhista szerzetesrendbe. Kumano Daigongen isten megjelent az ágya mellett, és utasította, hogy elevenítse fel a Tokudo Shonin által létrehozott szent helyeket. Az egykori császár ekkor Nakayamaderában találta meg a harminchárom értékes pecsétet. Körbejárta a harminchárom templomot, és elterjesztette a hírt Kannon Bodhisattva áldásairól. Ez az Engyoji templomegyüttes a Kannon zarándokút 33 szent templomából a 27. állomása.

A Muromachi-korszak (1336-1573) óta a zarándoklat népszerű a hétköznapi emberek körében. A zarándokok megkapják a Go-shuint, egy hivatalos bélyeget, amely jelzi, hogy imádkoztak az Engyoji templomban.
Goeika (buddhista szent ének vagy buddhista zarándokhimnusz)
"Felmásztunk a Shosha-hegy csúcsára, amikor a csúcsról erős szél fújt le. A fenyők suttogtak, ahogy ringatóztak a szellőben. Számunkra még ez a hang is Buddha tanítása."
Érdekesség
A Honda család temetője, Dai-ko-do délkeleti sarkában található, agyagfalakkal körülvéve. Öt Honda, Tadakatsu, Tadasa, Masatomo, Masanaga és Tadakuni mauzóleuma áll itt. 
Honda Tadakatsu, egy japán szamuráj, tábornok és daimjó volt, gyermekkorától Tokugawa Ieyasut szolgálta, hozzájárulva Ieyasu Japán egyesítéséhez.
Ez az öt mauzóleum egyedülálló építészeti stílusban épült az Edo-korszakban (1603-1868). 
Folyt.köv.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése