2023. december 17., vasárnap

Szecessziós világörökségünk

A Gresham Palota a Lánchíddal szemben, a Széchenyi István téren gyönyörű ünnepi kivilágításban. A magyar szecessziós építészet kiemelkedő épülete. Annyira örülök, hogy bementem megnézni, már régóta bakancslistás a gyönyörű kovácsoltvas kapuja miatt. Most ráadásul ünnepi díszben láthattam.
Quittner Zsigmond és a Vágó fivérek tervei alapján épült 1904-1906 között, a londoni The Gresham Biztosítótársaság budapesti székházaként, irodák, luxuslakások és üzletek részére.
Ki is volt Sir Thomas Gresham? Ő volt, aki 1566-ban megalapította a londoni tőzsdét, és az utódai által működtetett, angliai székhelyű Gresham Biztosítótársaság névadója. Valahol a homlokzaton meg is található a szobra, majd egyszer megnézem nappali fényben, bár fotóztam már egy párszor távolabbról.
 
Földszintjén egykor a híres Gresham Kávéház működött, amely a kor képzőművészeinek kedvelt találkozóhelye volt. Az úgynevezett Gresham-kör tagjai voltak, akik a nagybányai festőiskola hagyományait folytatták. A kör szellemi vezetője Bernáth Aurél volt, tagjai közé tartozott Szőnyi István, Pátzay Pál, Egry József, Ferenczy Béni, Berény Róbert.
Az épület Budapest akkor egyik legnagyobb összterületű lakóháza volt, 12 000 négyzetméter, öt emeleten. Három lépcsőháza üvegfedésű passzázsból nyílt, az egyedi burkolólapok a Zsolnay-gyárban készültek. 
 
Passzázsa építészettörténeti ritkaság, hiszen Budapesten ez a legrégibb, épen maradt fedett üzletsor. A lépcsőházi üvegablakok Róth Miksa, a kovácsoltvas kapuk Jungfer Gyula műhelyéből kerültek ki.
 
A palota alagsorában tartották 1921-től a Pódium Kabaré előadásait, amit 1923-ban betiltottak. 1923-tól az Esti Kurir szerkesztősége is itt működött.  A palota lakója volt többek között Kossuth Ferenc (Kossuth Lajos fia) és Csortos Gyula színművész is. 
A II. világháború után és a szocializmus évtizedei alatt folyamatosan romlott az épület állaga. 1947-ben a teljes épületet államosították, a Budapesti Idegenforgalmi Igazgatóság és több lakás kapott benne helyet. Az épület utolsó lakója, Turay Ida színésznő kiköltözése után teljesen felújították.

1987 óta más Duna-parti épületekkel együtt a világörökség része.
2001-ben megvásárolta a Four Seasons hotellánc, és 2004-ben megnyílt a budapesti régió első luxusszállodája. Ma a Gresham Palotát tartják az egyik legjobb és legdrágább hotelnek az országban. 
A páva az Art Nouveau legelterjedtebb szimbóluma. Itt is jelen van a mesés kovácsoltvas kapun és az adventi díszítésben is megtalálható.
 
2011-ben az Ománi Szultánság megvásárolta, de továbbra is a torontói székhelyű Four Seasons hotellánc üzemelteti.
Gyönyörűséges volt ebben az adventi pompában!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése