2022. szeptember 4., vasárnap

Szalafői barangolás

Szalafő, az Őrség egyik legrégebbi települése, hét dombra épült, akárcsak Róma :)  
Az Őrség nagy kuriózuma, hogy ez az egyetlen olyan tájegység, ahol a lakosság a honfoglalás óta folyamatosan egy helyben él. 
Kömpe szeme kilátó, egy szoknyás őrségi harangláb mintájára ácsolták (2018) Kömpe, Szalafő egyik része
Szeres településforma jól kivehető a kilátóból, a szelíd dombokon elszórtan találhatóak a lakóházak és gazdasági épületek. Ezeket hívják szereknek.
Itt található a  pityerszeri népi műemlékegyüttes, az Őrség kulturális örökségét őrzi, a hagyományos népi építészetet és az itt élők életmódját mutatja be, eredeti helyükön és eredeti környezetükben állnak  a 150 vagy akár 200 éves építmények.
A terület legősibb háztípusa a füstösház. Ennek egyetlen, nagyméretű, fűthető helyisége volt. Ez a mai konyhának felelt meg, tüzelőpadkás kemencével és deszkás tolóablakokkal. Az L alaprajzú, ún. „hajlított házakban” a gazdasági épületszárnyat (kamra, istálló, pajta) a lakóépület végében, arra merőlegesen helyezték el. 
A 18. században az Őrségben a szegényebb családok használatában voltak a füstösházak. Ebben a típusban a szoba és a konyha nem különült el egymástól. 
A kemence egyszerre szolgált fűtésre, sütésre és főzésre. A füsttelenítése megoldatlan volt, mert a tüzelőpadkáról illetve a tűzhelyből kiömlő füst a lakótérben terjengett és az ajtó felső részén vagy a felette lévő füstnyílásokon, és a deszkás tolóablakokon keresztül távozott a szabadba
Jellegzetes őrségi épülettípus, az úgynevezett kerített ház, ahol az udvart a lakó- és a gazdasági épületek U alakzata fogja közre, a negyedik oldalt pedig kerítés zárja le.
Gyönyörű zsúptető, rozsszalmából készült
A téglaházak jellemző építészeti eleme a kiugró rövid előtornác, az ún. kódisállás, ahol a vándorok, „kódisok” húzódhattak meg éjszakára vagy az eső elől.
Az önálló kamraépület neve kástu. A kástuban tartották a család élelmiszerkészletét és a vetőmagvakat.
Legismertebb, egyben legritkább formája a módos telkeken álló emeletes kástu, aminek egyetlen példánya itt található.
A tóka az őrségi parasztporták jellegzetessége. Ez egy – az agyagos talajba ásott – vízzel teli gödör, amely az állatok itatóvízének gyűjtésére, de ha a szükség úgy hozta, főzésre, vagy mosásra is használták
 
Őrségi Nemzeti Park Bölény rezervátuma
Egy elektromos kerítéssel leválasztott terület, mely biztosítja a szabadságot a kihalófélben lévő kaukázusi bölények számára. Az Őrségben látható bölények attól nagyon különlegesek, hogy egyetlen kaukázusi bika utódaitól származnak.
Ilyen szép nagy terület áll rendelkezésükre. Szerencsénk volt, hogy épp enni kaptak és közelről láthattuk őket, bár igazán jó fotót nem tudtam készíteni.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekes dolgokat tudtam meg a beszámolód által. Szeretem ezeket a régi házakat, mindig csodálom milyen praktikusan oldottak meg mindent maguk körül.

    Szombathelyen is van egy nagyon szép skanzen, megér egy utat az is☺️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sosem unom meg a skanzeneket, pedig sok ismerős tárgyat látok, amit még Nagyszüleimnél is láttam. Köszi, hogy írtad a szombathelyit, majd megnézem azt is. :)

      Törlés